exhibition opening

Ágnes Verebics – Extended Body

Wednesday January 24th, 2018

exhibition opening” width=”430″ height=”287″ />   • • • Inkább a vizualitás mechanizmusait föltáró emberi önmegismerő eszköz a kortárs festészet a fotográfia elterjedése óta, és a konceptuális művészet múzeumi-műkereskedelmi elfogadása óta pedig még erősebben pénzszerű befektetési vagyontárgy, amelynek közmegegyezéses értéktartalma az, hogy mennyiben rendelkezik ezzel az önmegismerést előmozdítani képes funkcióval. A festészet továbbá, a képzőművészeti kiállítás azon ritka esetek közé tartozik, ahol a szokásos aktív nézésünket fölfüggesztjük. Zárójelbe tesszük tehát általános […]

exhibition opening” width=”430″ height=”287″ /> exhibition opening exhibition opening

• • •

Inkább a vizualitás mechanizmusait föltáró emberi önmegismerő eszköz a kortárs festészet a fotográfia elterjedése óta, és a konceptuális művészet múzeumi-műkereskedelmi elfogadása óta pedig még erősebben pénzszerű befektetési vagyontárgy, amelynek közmegegyezéses értéktartalma az, hogy mennyiben rendelkezik ezzel az önmegismerést előmozdítani képes funkcióval. A festészet továbbá, a képzőművészeti kiállítás azon ritka esetek közé tartozik, ahol a szokásos aktív nézésünket fölfüggesztjük. Zárójelbe tesszük tehát általános eljárásunkat, vagyis, hogy előre tudjuk, mit akarunk látni, és a tekintetünket úgy vezetjük, például formás idomok kerülnek be a látómezőnkbe, ha arra vagyunk kihegyezve, és nem az ostorfát fogjuk megkülönböztetni a platánfától, ami alatt éppen elhaladóban vagyunk. Egy kiállításon egy kicsit ettől a folyton irányított – mi tagadás – vágyak által vezérelt szemcikázást elengedjük. Ahhoz hasonlóan tesszük passzívvá látásunkat, mint amit képzelünk egyéb iránt arról, hogy hogyan is látunk, tehát, hogy a látás nem lenne egyéb, minthogy a recehártyánkra eresztődik egy változó hullámhosszú és eloszlású fénykoktél, mint amint ezt a camera obscura fizikai ténye olyan meggyőzően bemutatja, s ezt a recehártyára kapott fénykoktélt aztán alakjuk és elrendezésük szerint értelmezésre továbbítjuk az arra kifejlesztett agyterületek felé.

Nagyon fontos funkciója a kétszemű sztereó látásnak, hogy segítségével magunkat megbízhatóan pozícionáljuk a térben, a hozzánk mért közel-távoli viszonyok egyértelműek legyenek a látott objektumokkal. Az ilyen típusú látás szimulálását teszi témájává az a kortárs festészet, amelyben a kép kerete egy térre nyit, ilyet inkább férfiak szeretnek csinálni. Verebics Ágnes vásznaiban ez az első szembetűnő lemondás, hogy egyáltalán nem a kép ilyen jellegű céljaiban gondolkodik. Nincs törekvés távlat, egymáshoz való közelség-távolság viszonyok saját pozíciót biztonságosan megállapítani igyekvő szemlélőként bármilyen tér szuggerálására. Nem föltétlen fizikai tereket kell sugallni ráadásul, a nem-anyagi terek ábrázolási hagyománya a modernizmusban nagyon jelentős, ha nem a legjelentősebb törekvés. Tehát, ha Verebics Ágnes festészetét, noha látjuk, hogy az egyszínű hátterekhez igencsak vonzódik, illetve olyan közeli kivágatokkal operál, ami egészen közel, majdhogynem túl közel visz a látotthoz, olyannyira, hogy a néző és a tárgy közti távolság gyakorlatilag minimalizálva lesz, tehát a dolog itt van, de mindezek dacára azt kívánjuk állítani, hogy ő mégis egyfajta tereket festene, és igenis a térlátás illúzióját szuggerálja, akkor ez a tér a következő. Világítás nélküli, ahol a nézőből vetül fény a nézettre, ami igen közel, úgyszólván itt van, tehát föltehetőleg egy barlangban, vagy kriptában, vagy tökéletesen fényszennyezés-mentes éjszakában, de borult ég alatt található ez a tér, rajtunk pedig valamiféle fejlámpa működik, ha nem önmagukból sugároznak egy belső fényt a látottak.

E szituációk azonban túlságosan is hasonlítanak a lélektan kedvelt hasonlataihoz, de még a filozófia sem idegenkedik az ilyesmiktől. Magyarán azt gondolom, hogy ezek, ha terek, gyaníthatóan nem a fizikaiak – vagyis mentális terekbe engednek betekintést, vagy érzelmiekbe, vagy gondolatiakba. A kettő közötti eltérésben néhányan már eltévedtek, ezért javaslom inkább csak a mentális használatát, tehát Verebics Ágnes belső képeket fest, illetve állít össze. Ezeknek másféle komplexitása lesz, mint egy mechanikusan – objektívvel – létrehozott, vagy elhelyezkedést távlatban szuggeráló típusú, azaz illuzionista jellegű képnek.

A közelség-távolság problémáját kötözködhetnénk, hogy a sok rétegből összeálló, általában üvegek mögé és közé helyezett, rétegzett munkák valahogyan mégis megkörnyékeznék. Véleményem szerint erről egyáltalán nincs szó: a rétegek egyszerre jelennek meg, egy látványt akarnak alkotni, azaz egyszerre túl közel, azaz itt jelen lévő, de összetett, egymást egymással magyarázó rétegek összhangjai. Ezeknél az egyes hátrébb található, elfedettebb rétegek ugyanúgy az egész egymást magyarázó elválaszthatatlan alkatrészei, és nem például térben távolibb dolgok. Legföljebb emlékezetben, vagy valami mentális síkon tehát. Tetézve e tér nélküliséget – mármint euklideszi tér nélküliséget – a rétegzett képek kapcsán még az is eszükbe juthat, hogy Verebics Ágnes nemcsak, hogy tér, hanem még ráadásul idő nélküli képeket is hoz létre. Illetve egy konvencionális, múlt-jelen-jövő fölosztás helyetti csak mostot ábrázol amellett, hogy a tértelenséggel a csak-ittet ábrázolja. Ezt a tapasztalatot Gumbrecht időnézőkéjeként akképpen fogalmazza meg, hogy csak jelen maradt, ebbe passzíroztatott mind a múlt, mind a jelen és jövő. Vagyis folyton itt van velünk a Holokauszt és minden gyarmati és férfias elnyomó rémtett, ahogyan az a kedves vízió is, hogy utódaink ünnepnapokon egy talán nem annyira sugárzó pitypangsalátának fognak örülni, miközben testük hetente újabb törzsű paraziták terített asztalaivá válik, és a napvilágra sem fognak tudni jönni a legutolsó technológia nélkül, ha jelenleg ennyi összefüggést fedezünk föl a meleg vizes zuhanyzás és az invazív kártevők vegyipari fejlesztéseket ösztönző térnyerése közt, mint amennyivel jelenleg hajlandóak vagyunk foglalkozni.

Azért jöttem el ma beszélni, mert szerintem Verebics Ágnesnek, a kortárs festőnek igaza lehet: tér sincs úgy, ahogy szeretik beállítani, és idő sincs úgy. Túlságosan is a nagy hatalmú képek a valóságosak, amik pedig belül vannak, s a jelenlegi kultúrában vagy jól, vagy nem is annyira jól megfizetett, ezért erkölcsileg könnyű szívvel mérlegre tehető varázslók gyártják őket, vagyis nem azok, akikben belsővé válik aztán, akikben űrjük e benyelt képekkel tapétázza amúgy szeretetreméltó lényük helyett személyiségüket. A belső képek pedig törekszenek a jelentés redundanciáját elkerülni, túl komplexek nem lehetnek, a szemcikázást ki kell, hogy kerüljék, bármiféle narratíva ok-okozatiságát. Csak érzések, állapotok, fénykoktél! Talán ezért az igencsak redukált paletta: a hús, a bőr és a szurok színe. Illetve ugyanezért vesz egy képéhez ennyire kevés motívumot Verebics Ágnes. Egy teljesen nem látható fej, csak a fölkontyolt haja alatti fül, amire valamiféle önvédelemből elintézte magának a lény azt a génszekvencia-kölcsönzést a gyepűrózsától, hogy a kültakaró bőrszövetéből azt az érintést megakadályozó, külsérelmi nyommal fenyegető tövist legyen képes növeszteni. Vagy a további nagyon hasznos test-felszín transzformációkat, a körömből annál kissé hatékonyabb önvédelmi fegyverszervet fejlesztés egy pillantásra fölfogható képét, vagy a légszomjét. Félálom- és álomképeket, amik nem ebből a világból származnak, csak befolyásolják benne döntéseinket.

Paksi Endre Lehel

Resident Art Budapest, 2017. december 13.

• • •

exhibition opening exhibition opening exhibition opening

Verebics Ágnes kiállítása 2018. február 28-áig látható a Resident Art Budapest galériában. (1061 Bp, Andrássy út 33.)

Nyitvatartás: kedd-péntek 14:00-19:00

POST OWN PAGE >
  READ MORE  >
2017

Newly published Resident Art Catalogue

Thursday December 21st, 2017

Although I consider that ‘art belongs to everyone’ is an overused commonplace, I still hold that contemporary art is a public good. This stands true even if facts seem to prove otherwise. Besides showcasing its own visual artists, the aim of Resident Art is to broaden the contemporary art scene, offer guidance in current trends of art, facilitate engagement with art through personal experience, and lastly, to raise awareness of […]

Although I consider that ‘art belongs to everyone’ is an overused commonplace, I still hold that contemporary art is a public good. This stands true even if facts seem to prove otherwise. Besides showcasing its own visual artists, the aim of Resident Art is to broaden the contemporary art scene, offer guidance in current trends of art, facilitate engagement with art through personal experience, and lastly, to raise awareness of art.

The past two years have taught me that though people do seek access to today’s art, their possibilities are limited. Our exhibits, art walks, movie screenings, exhibition guides, and meet-the-artist events have encouraged many to engage with, ponder and welcome contemporary works of art instead of merely looking at them.

Out catalogue presents those artists with whom we have co-created the Resident Art community. Most of them step beyond the boundaries of media by combining traditional genres and progressive techniques, while making art pieces that offer highly personalized reflections on current issues.

I’ve been in this field for almost a decade. As a teacher and an art historian, as well as a gallerist, I am convinced that the encounter with a piece is an indispensable prerequisite of understanding, while a personal experience or a meeting with the artist may facilitate the building of an emotional-sensual relationship.

Wishing you an insightful journey through our catalogue!

Schneller János
art historian, gallerist

[Introduction of the Resident Art Catalogue 2017]

Andrássy út 33. Andrássy út 33. Andrássy út 33.

Find our catalogue online HERE.

POST OWN PAGE >
  READ MORE  >
Resident Art Budapest

(Magyar) Kondor Attila kiállítása november 12-ig látható a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban

Saturday November 4th, 2017

” width=”385″ height=”270″ />      A kiállítás A figyelem útjai projekt utóbbi négy évben készült festményeiből és festményanimációkból ad válogatást. A kiállított képeken látható alapmotívumok – a hegy, a tükröződés, a könyvtár és a tájkert – között vannak olyanok, amihez hasonlót mindennap láthatunk, mint például az iroda ablakban tükröződő Sas-hegy; másutt a látvány csak kiindulópont egyfajta vizualizációhoz. E nagyon különböző eredetű motívumokat az fűzi egybe, hogy a szemlélődő-meditatív hagyományok gyakorlatát […]

” width=”385″ height=”270″ />     

A kiállítás A figyelem útjai projekt utóbbi négy évben készült festményeiből és festményanimációkból ad válogatást. A kiállított képeken látható alapmotívumok – a hegy, a tükröződés, a könyvtár és a tájkert – között vannak olyanok, amihez hasonlót mindennap láthatunk, mint például az iroda ablakban tükröződő Sas-hegy; másutt a látvány csak kiindulópont egyfajta vizualizációhoz. E nagyon különböző eredetű motívumokat az fűzi egybe, hogy a szemlélődő-meditatív hagyományok gyakorlatát követve közismert tárgyak látványát az elmélyülés egyes fázisaival állítom megfelelésbe. Az irodaportálok, bevásárlóközpontok különféle ablakai így lehetnek a valóságot mindig csak részben és egyéni kivágással tükröző egyéni elme analógiái. Azonban nem szeretném sorra végigvenni a lehetséges „megoldásokat”, hiszen a festmény úgyis „feltárja magát” az elmélyült nézőnek. Vizuális meditációnkat erősítheti, ha tekintetbe vesszük, hogy maga a festészet gyakorlata is mély metaforikus jelentéssel bír.
Ugyanis a festmény egyszerre eredmény, végpont és új kiindulópont. Az egymás fölé kerülő festékrétegek az összpontosítás megannyi egymásra következő pillanatát rögzítik. Ezért a festmény mozdulatlanságát vizsgálva az időbeliségen túlmutató lehetőségeket találhatunk. A műalkotásként létrejött kép számos fizikai és mentális mozgás összhatásaként jön létre. Ehhez hasonlóan a néző tekintete és elméje számos külső és belső mozzanat során fogadja be a képet. Ezek együttesét – úgy az alkotói, mint a befogadói mozzanatok összességét nevezem a figyelem útjainak. A mozdulatlan kép az alkotó tudati mozgásai mentén kristályosodik ki, ezeket mintegy megőrzi és egyúttal a befogadó mentális aktivitásának is terepet ad. Az alkotómunka – időbeli mozzanatok egymásutániságából összeadódó – folyamatának végeredménye virtuálisan megállítja az időt az így kapott “időtlen” tárgy a néző idejét, vagyis a figyelmét észrevétlen összpontosítja, ezzel mintegy meghívja a maga különös, “sűrű” létmódjának megismerésére.

Kondor Attila

      ” width=”406″ height=”270″ />      ” width=”385″ height=”270″ />   

A kiállítás A figyelem útjai projekt utóbbi négy évben készült festményeiből és festményanimációkból ad válogatást. A kiállított képeken látható alapmotívumok – a hegy, a tükröződés, a könyvtár és a tájkert – között vannak olyanok, amihez hasonlót mindennap láthatunk, mint például az iroda ablakban tükröződő Sas-hegy; másutt a látvány csak kiindulópont egyfajta vizualizációhoz. E nagyon különböző eredetű motívumokat az fűzi egybe, hogy a szemlélődő-meditatív hagyományok gyakorlatát követve közismert tárgyak látványát az elmélyülés egyes fázisaival állítom megfelelésbe. Az irodaportálok, bevásárlóközpontok különféle ablakai így lehetnek a valóságot mindig csak részben és egyéni kivágással tükröző egyéni elme analógiái. Azonban nem szeretném sorra végigvenni a lehetséges „megoldásokat”, hiszen a festmény úgyis „feltárja magát” az elmélyült nézőnek. Vizuális meditációnkat erősítheti, ha tekintetbe vesszük, hogy maga a festészet gyakorlata is mély metaforikus jelentéssel bír.
Ugyanis a festmény egyszerre eredmény, végpont és új kiindulópont. Az egymás fölé kerülő festékrétegek az összpontosítás megannyi egymásra következő pillanatát rögzítik. Ezért a festmény mozdulatlanságát vizsgálva az időbeliségen túlmutató lehetőségeket találhatunk. A műalkotásként létrejött kép számos fizikai és mentális mozgás összhatásaként jön létre. Ehhez hasonlóan a néző tekintete és elméje számos külső és belső mozzanat során fogadja be a képet. Ezek együttesét – úgy az alkotói, mint a befogadói mozzanatok összességét nevezem a figyelem útjainak. A mozdulatlan kép az alkotó tudati mozgásai mentén kristályosodik ki, ezeket mintegy megőrzi és egyúttal a befogadó mentális aktivitásának is terepet ad. Az alkotómunka – időbeli mozzanatok egymásutániságából összeadódó – folyamatának végeredménye virtuálisan megállítja az időt az így kapott “időtlen” tárgy a néző idejét, vagyis a figyelmét észrevétlen összpontosítja, ezzel mintegy meghívja a maga különös, “sűrű” létmódjának megismerésére.

Kondor Attila

POST OWN PAGE >
  READ MORE  >
kiállításmegnyitó

almost – Mátyás Boros’s exhibition at Resident Art Budapest Gallery [photo gallery]

Thursday October 26th, 2017

   Mátyás Boros – almost Introductory thoughts In his graphic works, Mátyás Boros has been moving beyond the boundaries of narrowly interpreted graphic arts for years, and moving towards installations and objects, most recently also in the direction of the ready-made. He leaves the surface defined by the dimensions of graphics in every single exhibited work of art, and he steps out into the space, as if he felt the […]

 Resident Art Budapest Resident Art Budapest

Mátyás Boros – almost
Introductory thoughts

In his graphic works, Mátyás Boros has been moving beyond the boundaries of narrowly interpreted graphic arts for years, and moving towards installations and objects, most recently also in the direction of the ready-made. He leaves the surface defined by the dimensions of graphics in every single exhibited work of art, and he steps out into the space, as if he felt the opportunities provided by the surface too narrow. In the art of Boros, this shift, i.e. the crossing of the borders between dimensions and genres, is not a game for its own sake, but the result of the impact of the content on form in every instance, where the carrier adds as much to the interpretation of the work of art as the depicted form.

Resident Art Budapest Resident Art Budapest Resident Art Budapest

As far as his topics are concerned, Boros prefers the tropes of collective image recollection and the world of everyday objects, which we catch a glimpse of with the joy of recognition, but in the same moment this good feeling passes due to a sense of fragmentation, deformation and incompleteness, and is replaced by the unpleasant feeling of almost. The barriers of visual satisfaction – the forms of foldings and truncations, which have a frustrating effect – almost prompt the recipient to intervene in the work of art, as well as to uncover and repair the hidden parts. The enjoyment of the presentation of forms and the simultaneous feeling of fragmentation causes a tension in the work of art and in the recipient as well, which is not resolved at the exhibition.

Resident Art Budapest Resident Art Budapest Resident Art Budapest

The almost works of art simultaneously refer to incompleteness and imperfection (imperfectum), which are the signs of the mundane imperfect representations of ideal or idealistic objects and notions, but also the metaphors of the fragmentation of human existence. It is hard not to realise the parallel between the almost state of the installations and the topics of the masterpieces selected and adapted by Boros, most of which are images of the recollection of European culture, with the topics of the fragmentation, incompleteness and aberration of mankind (The Fall, The March of the Blind). When visiting the exhibition, it is useless to hope for the realisation (perfectum) of our almostness, but at the same time we can get used to or almost get used to living together with this knowledge.

János Schneller
13 Otober 2017, Budapest

Opened on 19th October 2017, 7 pm, Resident Art Budapest (1061 Budapest, Andrássy Avenue 33)

Curated by János Schneller art historian, opened by Flóra Mészáros art historian.

The exhibition runs until 1 December 2017. Opening hours: Tuesday-Friday 2-7 pm

Resident Art Budapest Resident Art Budapest Resident Art Budapest

POST OWN PAGE >
  READ MORE  >
2017. szeptember 8.

Sopianae – Ákos Bánki’s exhibition at Resident Art Budapest Gallery [photo gallery]

Monday September 11th, 2017

Ákos Bánki’s 50 piece series named Sopianae was created in 2011, and with its uniform format and technique makes a well separated collection among the artist’s pictures. The 50×50 centimeter format, the uniform oil- monotype technique and the starting form tells us how disciplined the artist is while creating the pictures. The order of them can be followed without looking at their numbering, as the consistent changes between the pictures […]

Ákos Bánki’s 50 piece series named Sopianae was created in 2011, and with its uniform format and technique makes a well separated collection among the artist’s pictures. The 50×50 centimeter format, the uniform oil- monotype technique and the starting form tells us how disciplined the artist is while creating the pictures. The order of them can be followed without looking at their numbering, as the consistent changes between the pictures reflect the passing of time, the inner work of the artist as well as the changes in his mood.

Andrássy út 33.    

The starting frame of the series forms an ancient symbol of a cross, drawn along a vertical and horizontal axis, that recalls the transept plan of the old Catholic church, the ancient symbol of the cross, the opening of the window and the target cross as well. The self controlling, self disciplining systematic attitude implies that he’s intention is autotherapeutic. The target cross proves this interpretation, in which the creator working on himself by standing in focus.

    

The pictures can be interpreted as a kind of diary as well, in which the individual pieces of art can stand alone too, but looking at them as part of a series and interpreting them carry more meaning and imply the possibility of our broader understanding of his intention. In the network of non stop flowing of quick, wild gestures and between the even geometrical borders of the cycle we feel great tension, that accumulates into an unsolvable contrast, so that in the last pieces of the series this unbearable tension is relieved in one explosion. In this process, Bánki set his own borders, and in this case he crosses them in the end, some more, by the explosion he destroys and eliminates them. The 50 monotype is the visual projection of momentary moods on the road, a continuous expression, that is in close relation with process art, where seeing the series together show us the process of making them, and the changes in the state of mind. Bánki’s series made in Pécs can be seen by the public first, in this exhibition.

    

The exhibition was curated by János Schneller art historian, opened by Flóra Mészáros art historian and runs until 29 September 2017.

[photo: Gabi Lukács]

POST OWN PAGE >
  READ MORE  >
Resident Art Budapest

Budapest Design Overview – art walks in English

Tuesday July 25th, 2017

HAVE AN ART TRIP! – If you are into design or have a knack for unique gifts, or if you would like to get a better look at the works of up-and-coming Hungarian designers, then this is the right walk for you. Take it if you are interested in exploring something different or just want to get some original and innovative gifts, souvenirs or memorabilia. The walking tour is led […]

HAVE AN ART TRIP! – If you are into design or have a knack for unique gifts, or if you would like to get a better look at the works of up-and-coming Hungarian designers, then this is the right walk for you. Take it if you are interested in exploring something different or just want to get some original and innovative gifts, souvenirs or memorabilia.

The walking tour is led by Lili Varga art historian.

Dates: 27 and 28 of July 2017 – 3 pm; 3, 4, 10, 17, 18, 24 and 25 of August 2017 – 3 pm

Registration: hello@residentart.com

Meeting point: Fővám square (entrance of Great Market Hall)
Duration: 2,5 hours
Price: 4.500 Ft / person (cash only)

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Resident Art Budapest is an art service company dedicated to organizing guided art walks in the heart of Budapest. Our aim is to present the works of contemporary and classic Hungarian artists to visitors, art lovers and collectors.

Through our art-historian guided walks we offer our guests a glimpse into Budapest’s vibrant artistic life by giving them the opportunity to visit the leading galleries and meet artists and gallerists.

Our walking tours are about 2,5 hours long and they take each group into the artistic heart of Budapest.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Resident Art Budapest Gallery
1061 Budapest, Andrássy Avenue 33. II./1.
www.residentart.com
hello@residentart.com
+36 1 339 4573

POST OWN PAGE >
  READ MORE  >
kiállítás

An Unknown Oeuvre – István Szita’s exhibition at Resident Art Budapest Gallery [photo gallery]

Friday June 30th, 2017

Only a few people might be familiar with István Szita’s art, which is not too surprising, if one has read his life story. The young István Szita, who was dedicated to choosing the profession of an artist from his early childhood, was admitted to the College of Arts, but due to his religious ambitions could not begin his studies, even with the recommendation of master Barcsay. But, as a consequence […]

Only a few people might be familiar with István Szita’s art, which is not too surprising, if one has read his life story. The young István Szita, who was dedicated to choosing the profession of an artist from his early childhood, was admitted to the College of Arts, but due to his religious ambitions could not begin his studies, even with the recommendation of master Barcsay. But, as a consequence of an open conflict with the bishop, his religious career soon crashed, and he could never return to the profession of a clergyman. Afterwards, he was occupied as a laborer, while he continuously worked as an artist on the side, always completely excluding the public. His paintings, which were inspired by intensive experimentations, the art school of István Szőnyi in Zebegény and international influences, can be clearly divided into two groups.

 

kiállítás  kiállítás  kiállítás

His religious paintings are mainly characterised by naive, narrative and mostly unoriginal art, but they constitute a unified world, which is definitely worth introducing.

In parallel with this, István Szita developed a completely autonomous, colourful and non-figurative painting style, which ignores expectations, and the pieces of which remained only in the artist’s studio for many long years. As a result of that continuous work, an unknown heritage of nearly 2,500 paintings is waiting to be introduced. For our current exhibition, we selected some pieces from this unknown part of his oeuvre – none of the pictures have ever been presented for an audience. So, the exhibition is a posthumous introduction and also a retrospective exhibition.

The two main motifs in his art are absence and the arrangement of accidentally developing forms into colour harmonies and plane compositions. In this non-figurative world of paintings, in which all kinds of publicity were foregone, he could unfold his desire for freedom, which could not evolve in reality, but which continuously found its way into István Szita’s life – mainly through his paintings. Similarly to some artists of the European School, István Szita painted only for himself throughout the decades. In his style, the influence of paintings in the European School can be discovered. His pictures, which are based on pure colour surfaces, reveal the impact of the colours and shapes of Árpád Illés. The evolution of this freedom was on one hand prevented by the suppressing regime of socialism, which controlled individuals, and on the other hand by the ambivalent relations with the church of that period, as well as by his work, in order to make ends meet. Considering this, only an extremely persistent steadiness and an inner motivation can justify the systematic self-instructed artistic work, the result of which is the presented world of paintings, which did not have the opportunity for an introduction or a positive reception for a long time. The solitude of the study room, however, provided an appropriate environment for him to create his paintings in freedom, without assumed or real expectations towards himself.

 

kiállítás  kiállítás  kiállítás

The exhibition was curated by Zsuzsa Gadó and János Schneller, opened by János Schneller art historian. It runs until 18 August.

[fotók: Lukács Gabi]

 

POST OWN PAGE >
  READ MORE  >