Boros Mátyás: majdnem
2017. október 19. – december 1.
Elméletekben mindenki kiváló!
Rengeteg elképzelésünk van arról, milyen lenne az ideális közösség, életforma, környezet, kapcsolat és még hosszan sorolhatnánk… természetesen az ideális fogalma egyénenként változó, de akadnak átfedések.
Ami mindenképpen közös pont, hogy a valóság gyakran rácáfol az elméleteinkre, a legképtelenebb helyzeteket tárva elénk.
Keresve sem találhatnánk groteszkebbet, mint a világ − nevezzük valóságnak −, amiben élünk.
Boros Mátyás grafikai munkáiban évek óta átlépi a szűkebb értelemben vett grafika határait, és az installáció, az objekt, valamint legújabban a ready-made irányába is elmozdul. A grafika dimenziói által meghatározott felületet az itt kiállított minden egyes műben elhagyja és kilép a térbe, mintha szűknek érezné a felület nyújtotta lehetőségeket. Boros művészetében ez az elmozdulás, a dimenziók és műfaji határok átlépése nem öncélú játék, hanem minden esetben a tartalom formára gyakorolt hatásának eredménye, ahol a mű értelmezéséhez a hordozó legalább annyit hozzáad, mint az ábrázolt forma.
Témaválasztásában Boros szívesen nyúl a kollektív képi emlékezet toposzaihoz, akárcsak a hétköznapi tárgyak világához, amelyek megpillantása a ráismerés örömével hat ránk, hogy ugyanabban a pillanatban ez a jóérzés, a töredezettség, a torzítások és a befejezetlenség érzésével társulva elmúljon, és átadja a helyét a kellemetlen majdnem érzésének. A vizuális kielégülés gátjai; a hajtások, csonkítások diszharmóniát keltő formái frusztrálóan hatnak, amelyek már-már a művekbe való beavatkozásra, a rejtve maradt részek felfedésére, helyrehozására sarkallják a befogadót. A formák megjelenítésének élvezete és a töredékesség egyidejű érzése a műben és a befogadóban is feszültséget okoz, ami a kiállításon nem is kerül feloldásra.
A majdnem művek az ideális, eszményi tárgyak, fogalmak e világi tökéletlen leképeződésének jelei, de ezzel együtt az emberi lét töredezettségének metaforái is, amelyek immanensen hordozzák annak befejezetlenségét, tökéletlenségét (imperfectum). Nehéz nem észrevenni a párhuzamot az installációk majdnem-állapota és a Boros által Európa kulturális emlékezetének képei közül választott, majd átdolgozott remekművek tematikája között, melyek szintén az ember töredékességét, befejezetlenségét, tévelygését tematizálják (Bűnbeesés, Vakok menete). A kiállítást végignézve majdnemségünk kiteljesítésében (perfectum) reménykedni felesleges, ugyanakkor együtt élni ennek tudásával megszokható, vagy legalábbis majdnem megszokható.
A kiállítás kurátora Schneller János művészettörténész.
A kiállítást Mészáros Flóra művészettörténész nyitotta meg.
