Romvári Márton
2016. május 26. – június 30.
Romvári Márton művészetétől sosem állt távol a kísérletezés. Legújabb művein elhagyja a klasszikus értelemeben vett táblakép műfaját és olyan ösvényre lép, ahol a műfaji keretek elveszítik a jelentőségüket. Romvári a korábbi képeiről már ismerősnek ható nagy, színes lakkfelületek mesterségesen amorf, egymáson átható formáit (és színeit) felhasználva lép át a harmadik dimenzióba.
Legújabb, „papírkollázsok” névre keresztelt sorozatait a mélységbe tolt színmezők és kivágások egymáson átható felületei jellemzik. A kubisták, vagy akár Schwitters kollázsait idéző művek legalább három különböző síkot hoznak létre a fal felületén. Az egymást kiegészítő és egymásból kiharapó formák anyagszerűségük és matt hatásuk révén veszítenek a festmények felületén megjelenő formák légiességéből, ugyanakkor a kihagyás, a térközök üressége révén mégis könnyeddé, transzparenssé teszik a kompozíciókat és bevonják a műtárgy terébe a fal felületét is. A papírkollázsok így környezetük hatásainak vannak kitéve.
Romvári új, fa objektjei ugyan őrzik még a táblakép keretes szerkezetét, lehatároltságát, de az alapsíkon „tengelyük” mentén elmozduló, egymást leárnyékoló, esztergált színes fa lemezek sorozata gyakorlatilag kinetikus szoborként kel életre. A fa konkrét, masszív anyaga kizárja a transzparencia lehetőségét, de az elmozdítás, a legyezőszerű nyithatóság beemelésével a festő visszacsempészi a festmények légies, egymással kapcsolatba lépő, egymáson átható felületeinek néhány tulajdonságát az objektekbe is.
Az új kísérletek így a festmények formai és lényegi tulajdonságainak szervesen fejlődő – tehát organikus – utódai, amelyek továbbra is a fény és a szín kompozíciót variáló játékában nyerik el értelmüket. Ezúttal sokkal több teret kap a néző, aki tetszés szerint mozgatva az egységes színfelületként is értelmezhető fa lemezeket, a meglévő lehetőségeket felhasználva új kompozíciót varázsol, és így befogadóból résztvevővé válik.
A nem ábrázoló festmények kialakulása, a színek és formák változatos harmóniájának keresése közben Romvári festészete folyamatos transzformációkon, mutációkon megy át, miközben jellegzetese karakterét mindvégig megőrzi. A Romvári-kód így továbbra is minden műről jól megkülönböztethető, egyedi karakterrel köszön vissza.
A kiállítást megnyitotta: Szilágyi Gábor művészettörténész
A kiállítás kurátora: Schneller János művészettörténész
