művészeti séta

Resident Art Budapest séták a Műtárgyak Éjszakáján [videó]

2017 június 29, csütörtök

Első alkalommal rendezte meg a Műtárgy.com 2017. június 10-én a Műtárgyak Éjszakáját. A délutántól éjszakáig tartó, árverésekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal és koncertekkel színesített program célja azt volt, hogy megmutassa a nagyközönségnek, milyen izgalmas a műtárgyak világa. Az érdeklődőnek lehetősége volt közelebb kerülni a műtárgypiac sokszor zártnak tűnő világához és felfedezni, hogy a műtárgy fogalomköre mennyire széles. A programban helyet kapott három séta is a Resident Art Budapesttel együttműködésben, Schneller János művészettörténész […]

Első alkalommal rendezte meg a Műtárgy.com 2017. június 10-én a Műtárgyak Éjszakáját. A délutántól éjszakáig tartó, árverésekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal és koncertekkel színesített program célja azt volt, hogy megmutassa a nagyközönségnek, milyen izgalmas a műtárgyak világa. Az érdeklődőnek lehetősége volt közelebb kerülni a műtárgypiac sokszor zártnak tűnő világához és felfedezni, hogy a műtárgy fogalomköre mennyire széles. A programban helyet kapott három séta is a Resident Art Budapesttel együttműködésben, Schneller János művészettörténész vezetésével. A séták a Lipótváros legjelentősebb klasszikus kép-, és műkereskedéseibe vezettek. Az egyik séta alkalmával kifejezetten lakberendezési szempontok mentén ismerhették meg az érdeklődők a műtárgykereskedéseket.

A rendezvényt egy rövid videó foglalja össze, mely megtekinthető >> ITT

A szervezők a sok pozitív visszajelzésre való tekintettel jövőre is szeretnék megrendezni a Műtárgyak Éjszakája programot, amelynek tervezett dátuma 2018. június 9., szombat.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Pintér Galéria és Aukciósház

Pink, Dynamic, Flow – Kucsora Márta képeiből nyílt kiállítás a Pintér Galéria és Aukciósházban

2017 június 21, szerda

A művészt új sorozatában továbbra is a természet sokszínű látványvilága és törvényei foglalkoztatják. Újabban alkalmazott festészeti technikája is az organikus folyamatokra, a mikro- és makrovilág jelenségeire és ezek leképeződéseire reflektál. A művész munkáit hazai és nemzetközi múzeumi kiállításokon egyaránt bemutatták, úgy mint a Blue: Matter, Mood and Melancholy c. kiállítás az amerikai 21 Century Museum-ban, a Festészet Ideje a Nemzeti Galériában, a Hagyományos Technikák a Műcsarnokban. Számos nemzetközi egyéni kiállításon […]

A művészt új sorozatában továbbra is a természet sokszínű látványvilága és törvényei foglalkoztatják. Újabban alkalmazott festészeti technikája is az organikus folyamatokra, a mikro- és makrovilág jelenségeire és ezek leképeződéseire reflektál.

A művész munkáit hazai és nemzetközi múzeumi kiállításokon egyaránt bemutatták, úgy mint a Blue: Matter, Mood and Melancholy c. kiállítás az amerikai 21 Century Museum-ban, a Festészet Ideje a Nemzeti Galériában, a Hagyományos Technikák a Műcsarnokban. Számos nemzetközi egyéni kiállításon szerepelt, mint Viscosity a londoni The Concept Space-ben, Wasserspharen a kölni Galerie Ucher-ben, Plantagram a német Klettgau Galerie-ben.

A Pink Dynamic Flow a korábbi Plantagram sorozat (2013-2015) továbbgondolása. Az új sorozat hasonló koncepcionális háttérrel, de újfajta technikával létrehozott festészeti absztrakció, amely a mikro- és makrokörnyezet formáit idézi. A festmények különböző sűrűségű festékrétegekkel, autófényező pisztollyal, illetve a gravitáció segítségével készülnek, melynek során az egyes adalékanyagok reakcióba lépnek egymással és organikusan alakítják a kép felületét. A felület részben véletlenszerűen – akárcsak egyes természeti jelenségek – a környezet befolyásoló tényezőinek hatására, másrészt a művész szándékának megfelelően alakul ki. A festmények mellőzik a látvány közvetlen reprezentációját, a végeredmény ugyanakkor felkeltheti bennünk bizonyos vizuális jelenségek képzeteit, így a befogadó nagyon széles asszociációs mezőben mozog. A látvány a lemeztektonika jelenségeit, a légi felvételeket, a tengeráramlatokat vagy a különféle növényi motívumokat egyaránt megidézheti, bár ezek közvetlen mimetikus kapcsolatba soha nem kerülnek a képpel.

A Kucsora Márta által alkalmazott technikák olyan ismert művészek műveit juttathatják eszünkbe, akik maguk is a hagyományos festészeti eljárások határait feszegették. Megemlíthető többek között Hantai Simon festészete, aki az úgynevezett ’pliage’ módszer atyja, amely a véletlenszerű lenyomatok mintáira hagyatkozik, a formák jelenlétét vagy hiányát ábrázolva a kép felületén. A Plantagram sorozat egyértelműen a Moholy-Nagy László által fejlesztett fotogram technikájának továbbgondolása, átültetve a festészet nyelvére.

Kucsora Márta (született 1979, Szeged) a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a Montclair State University-n folytatta tanulmányait. 2006 óta rendszeresen szerepelnek munkái egyéni és csoportos kiállításokon, nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt. Mindemellett a Budapest Art Factory, non-profit stúdió és kiállítótér alapítótagja és nemzetközi kortárs művészeti rezidencia programjának szervezője.

A Pink Dynamic Flow című kiállítást Schneller János művészettörténész nyitotta meg június 13-án a Falk Miksa utcai a Pintér Galéria és Aukciósházban. Megtekinthető július 8-áig a galéria nyitvatartási idejében: hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton 10 és 14 óra között.

Pintér Galéria és Aukciósház   Pintér Galéria és Aukciósház   Pintér Galéria és Aukciósház

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art Budapest

A kortárs művészet nem harap! – Tölgyesi Gábor írt a Resident Art Budapestről a Magyar Nemzetbe

2017 június 20, kedd

Sokféle lakásgalériát fedezhetünk fel Budapest belvárosában: a Kossuth térnél a korán elhunyt festőművész, Müller Árpád több ezer alkotásából válogató tárlatok, a Szent István-bazilikánál a filmrendező házaspár, Kőszegi Edit és Surányi András roma képzőművészeti gyűjteményének darabjai hívogatnak. Tíz perc séta innen a Nagymező utca, amelynek egyik saroképülete, az Andrássy út 33. szám alatt található Fuchs-palota, a pesti sugárút elsőként átadott palotája. Itt nyitotta meg múlt évben Schneller János a Resident Art […]

Sokféle lakásgalériát fedezhetünk fel Budapest belvárosában: a Kossuth térnél a korán elhunyt festőművész, Müller Árpád több ezer alkotásából válogató tárlatok, a Szent István-bazilikánál a filmrendező házaspár, Kőszegi Edit és Surányi András roma képzőművészeti gyűjteményének darabjai hívogatnak. Tíz perc séta innen a Nagymező utca, amelynek egyik saroképülete, az Andrássy út 33. szám alatt található Fuchs-palota, a pesti sugárút elsőként átadott palotája. Itt nyitotta meg múlt évben Schneller János a Resident Art lakásgalériát, amely bizonyos értelemben missziós központ: a fiatal művészettörténész megszabadítaná a kortárs képzőművészetet a szubkultúra címkéjétől. Eszközei ehhez sokfélék.

Kortárs találkozások címmel eddig több mint félszáz művészeti sétát vezetett Újbudán, a Terézvárosban és a józsefvárosi Palotanegyedben. Egy-egy séta során három-négy kortárs kiállítást mutat be közérthető módon, és bátorítja a résztvevőket, beszélgessenek a galériák vezetőivel. A séták fénypontja a műterem-látogatás, amelyen az alkotók bepillantást engednek a kulisszák mögé. Egy-egy ilyen séta után könnyen juthatunk arra a felismerésre: a kortárs művészet nem harap. Szintén a színfalak mögé engednek betekintést a Resident Art Régiségek utcája címmel megtartott sétái: a Falk Miksa utcai galériákban többek között az eredeti és a hamis műtárgyak kérdése is szóba kerül. A dizájnerséták a Kiskörúton inneni formatervezők galériáiba vezetnek. Hasonló élményben a XIX. századi angol utazóknak lehetett részük, akik művészeti kalauzok kíséretével fedezték fel maguknak Itáliát.

Az Andrássy úti lakásgaléria sem a megszokott bemutatóterem: a közösségi filmforgalmazóval, a Magyarhangyával együttműködésben időnként lakásmozivá alakul. Elsősorban képzőművészeti filmeket vetítenek. Kisszobája festményböngészde, a képeket nem csak megvásárolni, bérelni is lehet. A XIX. századi képkereskedések szellemét idézi az is, hogy a galériához kötődő képzőművészek barátai Schneller Jánosnak, munkáikat folyamatosan figyelemmel követi.

Időszaki kiállítások helye az előtér és a nagyszoba, itt jelenleg Kondor Attila Napváros című tárlata látható. A cím Tommaso Campanella utópikus művét idézi − Kondor Attila festészeti programja mögött jellemzően a reneszánsz kor gondolkodása áll. „Ecsettel írt bölcselet” – Rockenbauer Zoltán művészettörténész így méltatta korábban „az új festőgeneráció egyik legfigyelemreméltóbb alakjának” alkotásait. Akinek új képein sincsenek emberek, kontemplációra (meditatív szemlélődésre) sarkalló művei mégis életigenlők. Festett modernista épületei, tükröződő ajtói és ablakai egy valós tájat változtatnak sosemvolt vidékké: Napvárossá, ahol a Nap, a Hatalom, a Bölcsesség és a Szerelem jóvoltából igazságosság uralkodik.

Tölgyesi Gábor

(A cikk a Magyar Nemzetben jelent meg 2017. június 12-én.)

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art Budapest

Andrássy út – Views of an Avenue

2017 június 16, péntek

Gajus Scheltema excellenciás úr, Hollandia hamarosan leköszönő magyarországi nagykövete búcsúzóul kiadott egy könyvet, ami tulajdonképpen egy képes szerelmi vallomás Európa egyik legszebb sugárútjához. A kötet 13 interjút is tartalmaz – köztük Schneller Jánossal, a Resident Art Budapest vezetőjével – az út múltjáról és jelenéről.

Gajus Scheltema excellenciás úr, Hollandia hamarosan leköszönő magyarországi nagykövete búcsúzóul kiadott egy könyvet, ami tulajdonképpen egy képes szerelmi vallomás Európa egyik legszebb sugárútjához. A kötet 13 interjút is tartalmaz – köztük Schneller Jánossal, a Resident Art Budapest vezetőjével – az út múltjáról és jelenéről.

Resident Art Budapest

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art Budapest

Rejtőzködő életmű a Resident Art Budapestben – Szita István kiállítása

2017 június 15, csütörtök

Június végén egy rejtőzködő életművet mutat be a Resident Art Budapest Galéria. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a kiállítás megnyitójára: Egy ismeretlen életmű | Szita István kiállítása Megnyitó: 2017. június 27., kedd 19 óra A kiállítást megnyitja: Schneller János művészettörténész A kiállítás kurátorai: Gadó Zsuzsa és Schneller János A kiállítás megtekinthető 2017. augusztus 4-ig. • „Képeimen a kompozíció rendje biztosítja, hogy a kép belső feszültsége egy katarzisszerű harmóniában oldódjon fel. Sohasem […]

Június végén egy rejtőzködő életművet mutat be a Resident Art Budapest Galéria. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a kiállítás megnyitójára:

Egy ismeretlen életmű | Szita István kiállítása
Megnyitó: 2017. június 27., kedd 19 óra

A kiállítást megnyitja: Schneller János művészettörténész
A kiállítás kurátorai: Gadó Zsuzsa és Schneller János
A kiállítás megtekinthető 2017. augusztus 4-ig.

„Képeimen a kompozíció rendje biztosítja, hogy a kép belső feszültsége egy katarzisszerű harmóniában oldódjon fel. Sohasem előre kigondolt témák illusztrálásából, megfestéséből születnek képeim. Nem is a tárgyi világot másolom le. Mindig a semmiből, a nem létezőből egy belső hang és erő kényszerít a valóság felé. A kép akkor kész, amikor a harmónia összeáll” – írja művészetértől Szita István.

Resident Art Budapest Resident Art Budapest Resident Art Budapest

Rejtőzködő életművek közül is kiemelkedik Szita István (1926-2016) festészeti életműve, amely mind ez idáig csak kevesek számára volt hozzáférhető, pedig hatalmas életműről van szó, melyben az egyházi művek mellett többségben vannak azok a non-figuratív alkotások, melyeket Szita a műterem (dolgozószoba) magányában alkotott, és csak közeli barátoknak mutatott meg.

Teológiai tanulmányai miatt Szita az ötvenes évek kemény diktatúrájában nem kezdheti el festészeti tanulmányait, de egész életét végigkíséri a festészet szeretete, tanulmányozása és az alkotás. 1953-69 között lelkészi munkát végez, mely alól egy felettesével való konfliktus miatt felfüggesztik, így – mint sok más értelmiségi az ötvenes években – gyári munkára kényszerül a Gumigyári Kutató Intézetben. Ekkor is folyamatosan alkot, majd a nyugdíjas éveiben válik igazán aktív művésszé. Több evangélikus templom (Cinkota, Pestújhely) díszítése mellett számtalan festményt készít és néhány kiállítást is rendez, főként a nem figurális képeiből. Bemutatkozós kiállítására készülőben 2016 januárjában éri a halál.

Jelen kiállításunk mérföldkő, hiszen a munkálatok még a művész életében kezdődtek, melyet tavalyi halála kissé megakasztott, de a bemutatkozás a művész egyetértésével jön létre. A képek katalogizálását és válogatását Gadó Zsuzsa és Schneller János az elmúlt egy évben végezték el, melynek eredményeként jött létre ez a kiállítás. A kiállítással párhuzamosan monografikus katalógus és dokumentumfilm is készül Szita művészetéről.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art Budapest

Kondor Attila tárlatvezetése a Resident Art Budapest Galériában [videó]

2017 június 14, szerda

2017. június 15-én 18 órakor Kondor Attila képzőművész tárlatvezetést tart saját, Napváros című kiállításán a Resident Art Budapest Galériában. A művész tárlatvezetése után beszélgetésre kerül sor Schneller János művészettörténész vezetésével. A részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a [email protected] e-mail címre várjuk. A festmények, a festmény-objektek, a grafikák és a festmény-animációk egymást kölcsönösen értelmezve kaptak helyet a térben, szétfeszítve a hagyományos festészetről alkotott elképzeléseket. A kiállított műveken a megismerés korlátai képi metaforákként […]

2017. június 15-én 18 órakor Kondor Attila képzőművész tárlatvezetést tart saját, Napváros című kiállításán a Resident Art Budapest Galériában. A művész tárlatvezetése után beszélgetésre kerül sor Schneller János művészettörténész vezetésével. A részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a [email protected] e-mail címre várjuk.

A festmények, a festmény-objektek, a grafikák és a festmény-animációk egymást kölcsönösen értelmezve kaptak helyet a térben, szétfeszítve a hagyományos festészetről alkotott elképzeléseket. A kiállított műveken a megismerés korlátai képi metaforákként jelennek meg úgy, hogy a látvány egyszerre hétköznapi és ismerős, ugyanakkor a képek mégis az örökérvényű ideák időtlenségből való részesülést sugallják; látásmódjukkal sokszor az elmosódott emlékképek, vagy az álmok és látomások megfoghatatlan, titokzatos hangulatát idézik. Egyes művek az ábrázolt forma kontúrjai mentén körbevágva, térbeli objektként jelennek meg, bevonva környezetüket is a műalkotásba, máskor a látvány fehér formaként vakít és zúzza szét az festett illúzió felületét.

A program Facebook-eseménye >> ITT

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
művészeti séta

Régiségek utcája – alternatív városnéző séták a Falk Miksa utcában [fotógaléria]

2017 június 13, kedd

Klasszikus festmények és antik bútorok… aukciósházak és galériák… műfajok és technikák… raktárak és kulisszatitkok… eredeti képek és hamisítványok… ritkaságok és felfedezések… A Resident Art Budapest Régiségek utcája című alternatív városnéző sétáján Budapest nevezetes műkereskedő-utcáját járjuk végig. Betérünk a legfontosabb klasszikus képkereskedésekbe és a legpatinásabb aukciósházakba, kisebb antikvitásokat veszünk célba, de leereszkedünk a város legnagyobb pincegalériájába is. Sétáljon velünk szombat délelőttönként a Falk Miksa utcában! Júniusi sétanaptár: június 17. (szombat) és […]

Klasszikus festmények és antik bútorok… aukciósházak és galériák… műfajok és technikák… raktárak és kulisszatitkok… eredeti képek és hamisítványok… ritkaságok és felfedezések… A Resident Art Budapest Régiségek utcája című alternatív városnéző sétáján Budapest nevezetes műkereskedő-utcáját járjuk végig. Betérünk a legfontosabb klasszikus képkereskedésekbe és a legpatinásabb aukciósházakba, kisebb antikvitásokat veszünk célba, de leereszkedünk a város legnagyobb pincegalériájába is. Sétáljon velünk szombat délelőttönként a Falk Miksa utcában!

Júniusi sétanaptár: június 17. (szombat) és 24. (szombat) 10:30

Jelentkezés a [email protected] e-mail címen.

Resident Art Budapest  Resident Art Budapest  Resident Art Budapest

Resident Art Budapest  Resident Art Budapest  Resident Art Budapest

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art Budapest

Kondor Attila Napváros című kiállítása június 16-ig látható a Resident Art Budapest galériában

2017 június 7, szerda

Az ablakban tükröződő látkép vagy városkép rögtön két reneszánsz perspektíva mestert juttathat eszünkbe: gondolhatunk egyrészt Alberti képalkotásra vonatkozó ablak-metaforájára, másrészt Brunelleschinek egy tükröződő felület révén a firenzei Battistero egy enyészpontú perspektívaszerkesztésének bizonyítására. A tükör, mint az alig észrevehető hibák felfedésére szolgáló segédeszköz régóta ismert kisegítő a festők körében. Kondor Attila esetében a tükröződő felület azonban nem a javítandókat hangsúlyozó, hanem az emlékezés és a figyelem módjait felmutató eszköz. Sőt mi több, […]

Az ablakban tükröződő látkép vagy városkép rögtön két reneszánsz perspektíva mestert juttathat eszünkbe: gondolhatunk egyrészt Alberti képalkotásra vonatkozó ablak-metaforájára, másrészt Brunelleschinek egy tükröződő felület révén a firenzei Battistero egy enyészpontú perspektívaszerkesztésének bizonyítására.

A tükör, mint az alig észrevehető hibák felfedésére szolgáló segédeszköz régóta ismert kisegítő a festők körében. Kondor Attila esetében a tükröződő felület azonban nem a javítandókat hangsúlyozó, hanem az emlékezés és a figyelem módjait felmutató eszköz. Sőt mi több, alkotásainak, festményeinek és animációinak tárgya a tükröződés – legyen az ablakban vagy vízfelületen látható tükörkép.

A művész egyúttal arra is felhívja a figyelmet: a tükröződés csak látszólag ad igaz képet a valóságról. A kiállításon javarészt fiktív tükröződéseknek vagyunk tanúi, és nem csak azért, mert például egy szemből nézett tükröződésben magunkat is látnunk kéne, hanem mert konkrétan az a Sashegy soha nem tükröződhet így annak az épületnek, abban az ablakábaSzegedy-Maszák Zsuzsannan.

Kondor perspektíva szerkesztései, a művész szavával élve a tér „belakása” az animációkban további dimenziókkal bővül. Jellegzetessége e műfajnak, mely 2012 óta foglalkoztatja Kondort, hogy miután egy számítógépes programban megalkotnak egy teret vagy tárgyat, azt saját virtuális világában egy pont körül vagy egy tengely mentén meg lehet mozgatni, a teret be lehet járni. A filmek révén a tér már minket is befogad, beléphetünk és körbenézhetünk Kondor világában. Ez a fajta térábrázolás a dioráma, a panoráma, a virtuális valóság immerzív hatását idézi a befogadóban. A nézők vagyunk-e vagy szereplők kérdéskör márpedig erősen foglalkoztatja a művészt. A tér szó szerint Kondor tere, hiszen mind az építészeti környezet, mind a természeti formáció, saját életének fontos személyes helyszínei. A fiktív tükröződéssel, a félköríves házsor körré kiegészítésével, az óbudai lakótelep egyes elemeiből felépült kitalált világgal a Sashegyet, a Móricz Zsigmond teret vagy az óbudai Faluházat jól ismerő befogadót is elbizonytalanítja, s hasonlóan a galéria előző kiállításának művészéhez, helyszíneit a felismerhetetlenség felé sodorja.

Egy portré vagy egy hatemeletes panelház láttán a néző tudat alatt rögtön kiszámolja az ábrázolt és a valós méret közötti különbséget. Egy hegyről festett kép esetében már pontatlanabbak vagyunk, különösen ha formája számunkra ismeretlen, és ha a tükröződő ablakfelülettel elért kivágás révén nem látjuk teljes egészében a hegyet. A kivágást Kondor maga irányítja olyan mértékben, hogy a négyszög alakú táblakép önkényes lehatárolását lecseréli saját maga által meghatározott formájú képfelülettel. Az ő esetében azonban nem a minimalisták utalásmentes formázott vásznaival kell számolni, bár a médiumok átjárhatósága mindkét megközelítés számára indító ok.

Kondor Attilának kell lenni ahhoz, hogy egy perspektivikus látványt annak hiányával érzékeltessen: a Sashegy lábánál húzódó házsorok perspektivikus rövidülését a táblaképből kivágva érzékelteti, pedig ez a térábrázolás rendszer bizonyos mértékben magára a festett hegyre is vonatkoztatható. Ugyanígy a felhős égből a hegyoldal sziluettjének kimetszésével érzékelteti annak létét. Nem kizárt, hogy itt arra hívja föl a figyelmünket, hogy periferikus látásunkban csak homályosan látjuk, éppen csak hogy érzékeljük a hegy jelenlétét, ahogy felfelé, a felhős eget nézve sem feltétlenül látjuk tisztán és élesen a velünk egy szintben mozgó kocsikat vagy az utca fáit.

Kondor festményei nagy részben a figyelemről szólnak, a művész egyrészt betekintést ad számunkra az alkotást megelőző figyelemről, másrészt irányítja a mi figyelmünket is. Kimaszkolja, kivágja a képfelületből, köddel borítja vagy egyszerűen nem festi meg azt, amire kevésbé kell összpontosítani figyelmünket. Rajzaiban a fehéren hagyott felület olykor a hegy előtt található házsorok, máskor a házsorok mögött található hegy – attól függően, hogy merre kívánja látásunkat terelni.

A “Napváros” című kiállítás A figyelem útjai projekt egy újabb része, korábbi fázisai az A38-as kiállító térben, a Kiscelli Múzeumban és a B32-ben voltak láthatók. A festmények és – a művész szavaival élve – a „megmozgatott festmények”, vagyis a festményanimációk a kép születésével foglalkoznak, melynek fontos része az alkotást megelőző figyelem és emlékezés. Kondor Attila itt látható műveivel megteremti számunkra a lehetőséget, hogy betekintést kapjunk egy végtelen világrendszerbe, miközben nézésünket, figyelmünket gondosan irányítja.

Szegedy-Maszák Zsuzsanna

(A szöveg elhangzott a kiállítás megnyitóján, 2017. május 18-án a Resident Art Budapest galériában; a fotókat Lukács Gabi készítette.)

megnyitó       Andrássy út 33.       kiállításmegnyitó       Andrássy út 33.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
galériák, műtermek, művészek

Művészeti séták galéria- és műteremlátogatással, tárlatvezetéssel

2017 június 6, kedd

Bevezetés a kortárs művészet, a műkereskedelem, a műgyűjtés világába • tárlatvezetés budapesti vezető galériák kiállításain • ismerkedés a galériák, régiségkereskedéskek, aukciósházak profiljával • műteremlátogatás és beszélgetés a művészekkel • kortárs képzőművészeti trendek és irányzatok • kis létszámú csoportok • hétről hétre változó program: Have an ART Trip! – A séták angol és német nyelven is elérhetők. Amennyiben nem talál a naptárunkban megfelelő dátumot, vagye fel velünk a kapcsolatot, hogy a sétaidőpontot és -útvonalat közösen személyre/csoportra szabhassuk! Resident Art […]

Bevezetés a kortárs művészet, a műkereskedelem, a műgyűjtés világába • tárlatvezetés budapesti vezető galériák kiállításain • ismerkedés a galériák, régiségkereskedéskek, aukciósházak profiljával • műteremlátogatás és beszélgetés a művészekkel • kortárs képzőművészeti trendek és irányzatok • kis létszámú csoportok • hétről hétre változó program:

Have an ART Trip! – A séták angol és német nyelven is elérhetők.
Amennyiben nem talál a naptárunkban megfelelő dátumot, vagye fel velünk a kapcsolatot, hogy a sétaidőpontot és -útvonalat közösen személyre/csoportra szabhassuk!
Resident Art Budapest
1061 Budapest, Andrássy út 33.
+36 1 339 4573
A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Schneller János

Schneller János művészettörténész a Forbes listáján

2017 május 31, szerda

Budapest a világ legjobb városa? Mitől élhető és szerethető legy város? A Forbes Magyarország legújabb különszáma, a Forbes Urban első kiadása 125 olyan nevet listáz, akik jobb hellyé tették, teszik Budapestet. Köztük van Schneller János művészettörténész, a Resident Art Budapest vezetője. A Forbes legfrissebb különszáma május 23-ától kapható az újságárusoknál.

Budapest a világ legjobb városa? Mitől élhető és szerethető legy város? A Forbes Magyarország legújabb különszáma, a Forbes Urban első kiadása 125 olyan nevet listáz, akik jobb hellyé tették, teszik Budapestet. Köztük van Schneller János művészettörténész, a Resident Art Budapest vezetője. A Forbes legfrissebb különszáma május 23-ától kapható az újságárusoknál.

Schneller János

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Régiségek utcája

Ingyenes bemutató séták a Falk Art Fórumon

2017 május 25, csütörtök

Újra megnyílik Budapest belvárosának ékszerdoboza, a Falk Miksa utca! Május 27-én kerül megrendezésre a 17. Falk Art Fórum Antik és Modern Művészeti Fesztivál, melynek keretében a Resident Art Budapest két ingyenes bemutatót tart az egyénként szombat délelőttönként rendszeresen megrendezésre kerülő Régiségek utcája című művészeti sétából. Időpontok: 2017. május 27., szombat 15 és 17 óra Sétánkat azoknak kínáljuk, akiket a régiségek, a klasszikus festmények, szobrok, bútorok, és műtárgyak érdekelnek. A Falk Miksa […]

Újra megnyílik Budapest belvárosának ékszerdoboza, a Falk Miksa utca! Május 27-én kerül megrendezésre a 17. Falk Art Fórum Antik és Modern Művészeti Fesztivál, melynek keretében a Resident Art Budapest két ingyenes bemutatót tart az egyénként szombat délelőttönként rendszeresen megrendezésre kerülő Régiségek utcája című művészeti sétából.

Időpontok: 2017. május 27., szombat 15 és 17 óra

Sétánkat azoknak kínáljuk, akiket a régiségek, a klasszikus festmények, szobrok, bútorok, és műtárgyak érdekelnek. A Falk Miksa utca néhány galériájába, régiségkereskedésébe és aukciósházába látogatunk, ahol megismerjük azok fő profilját, művészkörét, megtekintjük az aktuális kiállítást, valamint néhány műalkotásról is elbeszélgetünk.

A 15 órakor induló séta útvonalterve: MissionArt Galéria – Szanyi Borbála Balansz c. kiállítása; Haas GalériaA Víz, azúr Akvarell remekek a XX. századból c. kiállítása; Nagyházi Galéria és Aukciósház – mazsolázás az aukciós kiállítás anyagából -> a séta Facebook-eseménye

A 17 órakor induló séta útvonalterve: Nagyházi Galéria és Aukciósház – mazsolázás az aukciós kiállítás anyagából; Neo Deco – art deco műtárgyak, bútorok és festmények; Pintér Galéria és Aukciósház – bútorok, az államszocializmus művészete és design vásár a galéria labirintusában -> a séta Facebook-eseménye

A sétátkat Schneller János művészettörténész vezeti. A séták időtartama 60 perc.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket a [email protected] e-mail címre várjuk.

 

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Budapest

Ai Weiwei a Resident Art Budapest galériában

2017 május 24, szerda

Film a függetlenségről, az egyén, a közösség érdekeiről és a művészetről. – A Resident Art filmklub negyedik vetítése a világ legbefolyásosabb művészének választott kínai rendszerkritikusról, Aj Vejvejről szól. A vetítés után Martos Gábor művészeti íróval, a Műkereskedelem – egy cápa ára c. könyv szerzőjével, a Múzeum Café folyóirat volt főszerkesztőjével beszélget Schneller János művészettörténész. A film Aj Vejvej, az ismert kortárs kínai képzőművész mindennapjait követi nyomon. Aj Vejvej építész, szobrász, […]

Film a függetlenségről, az egyén, a közösség érdekeiről és a művészetről. – A Resident Art filmklub negyedik vetítése a világ legbefolyásosabb művészének választott kínai rendszerkritikusról, Aj Vejvejről szól. A vetítés után Martos Gábor művészeti íróval, a Műkereskedelem – egy cápa ára c. könyv szerzőjével, a Múzeum Café folyóirat volt főszerkesztőjével beszélget Schneller János művészettörténész.

A film Aj Vejvej, az ismert kortárs kínai képzőművész mindennapjait követi nyomon. Aj Vejvej építész, szobrász, fényképész, konceptuális alkotó, emberijogi aktivista blogger és óriási twitterező. Nem fél kritizálni a kínai kormányt, szembeszáll a jogsérelmekkel és küzd a művészet eszközeivel az elnyomás ellen. Betekinthetünk a kulisszák mögé, hogyan születtek alkotásai, és hogy milyen nehézségekkel nézett szembe harcos magatartásáért. Őszinte és fontos film a függetlenségről, az egyén, illetve a közösség érdekeiről és a művészetről.

Ai Weiwei: Never Sorry (2012)
színes, feliratos amerikai dokumentumfilm • hossz: 91 perc • korhatár besorolás: 16 • forgalmazó: Magyarhangya

rendező: Alison Klayman
író: Alison Klayman
szereplők: Dan Ai, Danqing Chen, Lao Ai, Lee Ambrozy, Weiwei Ai
operatőr: Alison Klayman
zene: Ilan Isakov

– – – – – – – – – – – – – – – –

Belépő: 1.500.- Ft

A korlátozott nézőszámra való tekintettel a részvétel regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket a [email protected] e-mail címre várjuk.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
kiállítás

Napváros – Kondor Attila festményeiből és festmény-animációiból nyílik kiállítás a Resident Art Budapest galériában

2017 május 9, kedd

Május 18-án nyílik Kondor Attila festőművész Napváros című kiállítása a Resident Art Budapest galériában. A kiállításon látható festmény-installációk a hagyományos festészet kereteit feszegetik. A művész nem csak azzal lep meg, hogy az ábrázolt forma kontúrjai mentén körbevágva a hordozót, a festményt térbeli formaként értelmezi, hanem két különálló festmény összekomponálásával végeredményben új művet hoz létre. Kondor Attila művészetében régóta nagy szerepet játszik a késő-antikvitás és a reneszánsz építészet és kertművészet formakincse, a tökéletes […]

Május 18-án nyílik Kondor Attila festőművész Napváros című kiállítása a Resident Art Budapest galériában.

A kiállításon látható festmény-installációk a hagyományos festészet kereteit feszegetik. A művész nem csak azzal lep meg, hogy az ábrázolt forma kontúrjai mentén körbevágva a hordozót, a festményt térbeli formaként értelmezi, hanem két különálló festmény összekomponálásával végeredményben új művet hoz létre. Kondor Attila művészetében régóta nagy szerepet játszik a késő-antikvitás és a reneszánsz építészet és kertművészet formakincse, a tökéletes arányok használata, valamint mindezek a mai néző számára is érvényes feldolgozására és újraértelmezésére tett kísérletek.

Kondor Attila három éve kezdett foglalkozni festmény-animációkkal, melyeken az érzékelés, a befogadás és a megismerés útjait járja körül. A Figyelem útjai címet viselőResident Art Budapest projekt legújabb állomása a Napváros című kiállítás, mely az A38 Hajó kiállítótere, a Kiscelli Múzeum Templomtere, majd a B32 Galéria után a Resident Art Budapest lakásgalériában látható. A festmények és festmény-animációk egymást kiegészítve vezetik a látogatót a megfigyelő szemlélődés állapotába. A mozgó- és állóképek egyszerre hatnak az érzékekre és vetnek fel olyan kérdéseket, amelyek a művészet befogadásán keresztül megnyitják az utat az önreflexió és saját végső kérdéseink felé.

A kiállítást megnyitja: Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész
A kiállítás kurátora: Schneller János művészettörténész

Időpont: 2017. május 18., csütörtök 19 óra

Helyszín: Resident Art Budapest – Tours & Showroom
1061 Budapest, Andrássy út 33. II./1., 29-es kapucsengő
Nyitva tartás: kedd-péntek 13.00-18.00 h

A kiállítás június 16-ig látogatható.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art Budapest

Posztapokaliptikus avantgárd horrorfilm a Resident Art Budapest galériában

2017 május 5, péntek

Május 11-én 19 órakor mutatjuk be a Resident Art Budapest galériában Lichter Péter januárban készült Fagyott május című, egész estés experimentális horrorfilmjét, mely hagyományos moziforgalmazásban nem lesz látható. A vetítés után a rendezővel és Bartók Imréval, a film egyik írójával beszélgetünk. A Fagyott május különleges hangulatú, rendhagyó formájú, erdőben játszódó horror. A történet főhőse 1990-ben, egy ismeretlen kataklizma után erdei vadászházba húzódva küzd hónapokig egyedül a túlélésért. Egy napon észrevesz valakit […]

Május 11-én 19 órakor mutatjuk be a Resident Art Budapest galériában Lichter Péter januárban készült Fagyott május című, egész estés experimentális horrorfilmjét, mely hagyományos moziforgalmazásban nem lesz látható. A vetítés után a rendezővel és Bartók Imréval, a film egyik írójával beszélgetünk.

A Fagyott május különleges hangulatú, rendhagyó formájú, erdőben játszódó horror. A történet főhőse 1990-ben, egy ismeretlen kataklizma után erdei vadászházba húzódva küzd hónapokig egyedül a túlélésért. Egy napon észrevesz valakit egy elhagyatott gyerektáborban, ám a találkozás később életveszélyes fenyegetéssé változik. A Fagyott május története a gyerekhorror (A kukorica gyermekei) és a poszt-apokaliptikus filmek (Az út) műfajjegyeit keveri. A film társalkotói között olyan művészek szerepelnek, mint Tóth Kinga (költő, performer), Szécsényi-Nagy Loránd (MKE, intermédia) és Bartók Imre (író) – vagyis a film több spektrumot (irodalom, képzőművészet, film) fog át, illetve a filmen belül is a B-filmet keveri az avantgárddal.

Fagyott május – avantgárd horror, 72 perc

rendezte: Lichter Péter
írta: Bartók Imre, Lichter Péter
vágó: Kovács Éva Vica, Gerencsér Dávid
operatőr: Gerencsér Dávid
zene: Horváth Ádám Márton, Tóth Kinga
hang: Lukács Péter Benjámin
interface design: Szécsényi-Nagy Loránd
producer: Harmi Gábor, Roger Deutsch

*A filmben angol nyelvű szövegek szerepelnek, magyar felirat nélkül.

– – – – – – – – – – – – – – – –

„A film több műfaji kóddal és vizuális stratégiával dolgozik, hiszen megidézi a posztapokaliptikus filmek világát, ugyanakkor az egoperspektívájú filmezés az FPS-játékok esztétikáját, illetve a found footage horrorok utóbbi években elharapódzó trendjét is reflektálja. Lichter mindezekből az elemekből egy kísérteties filmlátomást épít fel, melynek minden pillanatát áthatja az ember nélküli természet egyszerre hátborzongató és hipnotikus jelenléte.” – Nemes Z. Márió kritikája a filmről a Revizoron

„A kísérleti film talán a legszemélyesebb forma. Tényleg kevés embert mozgat is meg, viszont remekül el lehet kalandozni, nem kötnek úgy a szabályok, mint a játékfilmben.” – Szabó Ádám interjúja Lichter Péterrel a Fidelión

– – – – – – – – – – – – – – – –

A korlátozott nézőszámra való tekintettel a részvétel regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket a [email protected] e-mail címre várjuk. Belépő: 1.500.- Ft

Facebook-esemény

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art Budapest

Alternatív városnéző séták májusban a Resident Art Budapesttel [videó]

2017 május 3, szerda

Jöjjön velünk Horváth Ágnes, Haász Katalin és Bánki Ákos képzőművészek műtermébe! Péntek délutánonként továbbra is kortárs galériákat és festőműtermeket látogatunk, szombat délelőttönként pedig a Falk Miksa utca régiségkereskedéseit. Májusi sétanaptár: 2017. május 6. (szombat) 10:30 h − Régiségek utcája − Facebook-esemény 2017. május 12. (péntek) 16:00 h − Kortárs találkozások Újbudán − Facebook-esemény 2017. május 13. (szombat) 10:30 h − Régiségek utcája − Facebook-esemény 2017. május 19. (péntek) 16:00 h − Kortárs […]

Jöjjön velünk Horváth Ágnes, Haász Katalin és Bánki Ákos képzőművészek műtermébe! Péntek délutánonként továbbra is kortárs galériákat és festőműtermeket látogatunk, szombat délelőttönként pedig a Falk Miksa utca régiségkereskedéseit.

Májusi sétanaptár:

2017. május 6. (szombat) 10:30 h − Régiségek utcája Facebook-esemény
2017. május 12. (péntek) 16:00 h − Kortárs találkozások Újbudán Facebook-esemény
2017. május 13. (szombat) 10:30 h − Régiségek utcája Facebook-esemény
2017. május 19. (péntek) 16:00 h − Kortárs találkozások a Terézvárosban Facebook-esemény
2017. május 26. (péntek) 16:00 h − Kortárs találkozások a Palotanegyedben Facebook-esemény

Jelentkezés: www.residentart.com/tours vagy [email protected]

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Finissage

Passzázs-finisszázs – Stefan Osnowski kiállításának záróeseménye

2017 április 25, kedd

Április 27-én, csütörtökön tárlatvezetéssel és beszélgetéssel zárjuk Stefan Osnowski képzőművész Passage című kiállítását a Resident Art Budapest galériában. (1061 Budapest, Andrássy út 33.) Az esemény 19 órakor kezdődik, szeretettel várunk minden érdeklődőt. Program: • Tárlatvezetés Stefan Osnowskival • Beszélgetés Stefan Osnowski képzőművész és Szilágyi Gábor művészettörténész részvételével. A beszélgetést Schneller János művészettörténész, a kiállítás kurátora moderálja. A programok angol nyelven zajlanak. A belépés díjtalan. A program Facebook-eseménye >> ITT  • • • A digitális kor metszetei. […]

Április 27-én, csütörtökön tárlatvezetéssel és beszélgetéssel zárjuk Stefan Osnowski képzőművész Passage című kiállítását a Resident Art Budapest galériában. (1061 Budapest, Andrássy út 33.) Az esemény 19 órakor kezdődik, szeretettel várunk minden érdeklődőt.Resident Art Budapest

Program:

• Tárlatvezetés Stefan Osnowskival

• Beszélgetés Stefan Osnowski képzőművész és Szilágyi Gábor művészettörténész részvételével. A beszélgetést Schneller János művészettörténész, a kiállítás kurátora moderálja.

A programok angol nyelven zajlanak. A belépés díjtalan.

A program Facebook-eseménye >> ITT 

• • •

A digitális kor metszetei. Passage – Stefan Osnowski kiállítása

Festmény méretű fametszetek lenyűgöző látványa fogadja a látogatót, amikor belép a lakásgaléria kiállítóterébe. A Budapesten alkotó Stefan Osnowski művei az átkelés, az áthaladás, a mozgás élménye közben tapasztalt benyomások rögzítéseként jönnek létre. A személyes élmények megélésének pillanatnyisága ellentétben áll az alkotás lassú, szinte meditatív folyamatával. A digitálisan rögzített pillanatkép fragmentált látványa és a fametszet szokatlan felhasználása együtt egészen sajátságos vizuális élményt eredményez.

A Passagem című sorozat négy egyenként 145 x 200 centiméteres darabja egy alagúton való átkelés négy másodpercének pillanatképe, melyek méretükkel, a horizontális barázdák által keltett tónusokkal, a kontrasztok intenzitásával és a kép mélységi dimenzióival lenyűgöznek. Osnowski metszeteinek vezérmotívuma az ember által csak áthaladásra, de nem tartózkodásra használt, arctalan, uniformizált non-place (nem-hely), amely nem csak korunk metaforájaként, de a művész életében is fontos szerepet játszó jelenségként is értelmezhető. A művész a hagyományos technika jelenkori felhasználójaként jól illeszkedik a német sokszorosított grafika nagyjai – Georg Baselitz, Anselm Kiefer vagy Franz Gertsch – által meghatározott hagyományba.

Új Művészet, 2017. április 13.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art Budapest

Régiségek utcája – művészeti séta a Lipótvárosban [videó]

2017 április 18, kedd

Klasszikus festmények és antik bútorok • Aukciósházak és galériák • Műfajok és technikák • Raktárak és kulisszatitkok • Eredeti képek és hamisítványok • Ritkaságok és felfedezések A Resident Art Budapest Régiségek utcája című alternatív városnéző sétáján Budapest nevezetes műkereskedő-utcáját járjuk végig. Betérünk a legfontosabb klasszikus képkereskedésekbe és a legpatinásabb aukciósházakba, kisebb antikvitásokat veszünk célba, de leereszkedünk a város legnagyobb pincegalériájába is. Sétáljon velünk szombat délelőttönként a Falk Miksa utcában! Áprilisi […]

Klasszikus festmények és antik bútorok • Aukciósházak és galériák • Műfajok és technikák • Raktárak és kulisszatitkok • Eredeti képek és hamisítványok • Ritkaságok és felfedezések

A Resident Art Budapest Régiségek utcája című alternatív városnéző sétáján Budapest nevezetes műkereskedő-utcáját járjuk végig. Betérünk a legfontosabb klasszikus képkereskedésekbe és a legpatinásabb aukciósházakba, kisebb antikvitásokat veszünk célba, de leereszkedünk a város legnagyobb pincegalériájába is. Sétáljon velünk szombat délelőttönként a Falk Miksa utcában!

Áprilisi sétanaptár:
2017. április 22., szombat 10:30 ➡ www.facebook.com/events/1365636046827791
2017. április 29., szombat 10:30 ➡ www.facebook.com/events/219338138554417

Jelentkezés: www.residentart.com/tours

Privát időpontot szeretne? Írjon nekünk: [email protected]

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
video

Stefan Osnowski Passage c. kiállításának megnyitója [videó]

2017 március 23, csütörtök

Nézzék meg a Resident Art Budapest legutóbbi kiállításmegnyitójáról készült összefoglaló videót és fotógalériát, valamint látogassanak el hozzánk, hogy Stefan Osnowski nagyméretű fametszeteit élőben láthassák! Nyitva tartás: keddtől péntekig 13 és 18 óra között. A kiállítás április 28-ig látogatható.

Nézzék meg a Resident Art Budapest legutóbbi kiállításmegnyitójáról készült összefoglaló videót és fotógalériát, valamint látogassanak el hozzánk, hogy Stefan Osnowski nagyméretű fametszeteit élőben láthassák! Nyitva tartás: keddtől péntekig 13 és 18 óra között. A kiállítás április 28-ig látogatható.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >
Resident Art filmklub

Egy dada, aki a XX. század egyik legnagyobb fotósa volt – Vivian Maier a Resident Art filmklubban

2017 március 21, kedd

A Resident Art filmklub harmadik vetítése egy dadáról szól, aki a XX. század egyik legnagyobb fotósa volt, ám ezt nem gyanította magáról. A vetítés után Tamási Miklóssal, a Fortepan online fotógyűjtemény alapítójával beszélgetünk. Egy nap egy John Maloof nevű fiatal történész Chicago régi épületeinek történetét kutatva egy bolhapiaci aukción megvett egy doboznyi negatívot, és ez a nap nemcsak megváltoztatta életét, de csakhamar milliomossá is tette. A VIVIAN MAIER NYOMÁBAN című […]

A Resident Art filmklub harmadik vetítése egy dadáról szól, aki a XX. század egyik legnagyobb fotósa volt, ám ezt nem gyanította magáról.

A vetítés után Tamási Miklóssal, a Fortepan online fotógyűjtemény alapítójával beszélgetünk.

Egy nap egy John Maloof nevű fiatal történész Chicago régi épületeinek történetét kutatva egy bolhapiaci aukción megvett egy doboznyi negatívot, és ez a nap nemcsak megváltoztatta életét, de csakhamar milliomossá is tette. A VIVIAN MAIER NYOMÁBAN című film két mesét bont ki: a szegénységben és elhagyatottságban meghalt magányos dada történetét, aki alkalmi munkái mellett egész életében fotózott, mintegy végigdokumentálva a XX. század második felét. Úgy használta a fényképezőgépet, mint Van Gogh az ecsetet: anélkül ontotta magából a remekműveket, hogy arra a világ kíváncsi lett volna. A Vivian Maier nyomában azonban a felfedezés örömének dokumentuma is, John Maloof szerencséjének és inspiráló erőfeszítéseinek története, aki az általa felfedezett művészt és annak életművét megismertette a világgal.

Belépő: 1.500.- Ft. A korlátozott nézőszámra való tekintettel a részvétel regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket a [email protected] e-mail címre várjuk.

– – – – – – – – – – – – – – – –

Vivian Maier nyomában / Finding Vivian Maier (2013)

színes, feliratos amerikai dokumentumfilm
hossz: 83 perc
korhatár besorolás: 12
forgalmazó: Magyarhangya

rendező: Charlie Siskel és John Maloof
író: Charlie Siskel és John Maloof
szereplők: Daniel Arnaud, John Maloof, Maren Baylaender, Simon Amédé, Vivian Maier
operatőr: John Maloof
zene: J. Ralph

Facebook-esemény: www.facebook.com/events/184346608720522

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Passage – válogatás Stefan Osnowski legújabb fametszeteiből

2017 március 7, kedd

Fametszettel manapság ritkán találkozunk a kortárs művészet világában, akárcsak rézmetszettel vagy litográfiával. A hagyományos sokszorosított grafikai eljárások nem túl népszerűek, úgy tűnhet, lassan kimennek a divatból. Bár a technikákat a legtöbb képzőművész tanulmányai során elsajátítja, csak kevesen veszik a bátorságot, vagy érzik a motivációt, hogy ezekben a műfajokban alkossanak. Ráadásul a digitális grafikai eszközök elterjedésével a hagyományos technikák látszólag feleslegessé, idejétmúlttá váltak. Megfigyelhető azonban a kortárs alkotók körében a hagyományos […]

Fametszettel manapság ritkán találkozunk a kortárs művészet világában, akárcsak rézmetszettel vagy litográfiával. A hagyományos sokszorosított grafikai eljárások nem túl népszerűek, úgy tűnhet, lassan kimennek a divatból. Bár a technikákat a legtöbb képzőművész tanulmányai során elsajátítja, csak kevesen veszik a bátorságot, vagy érzik a motivációt, hogy ezekben a műfajokban alkossanak. Ráadásul a digitális grafikai eszközök elterjedésével a hagyományos technikák látszólag feleslegessé, idejétmúlttá váltak. Megfigyelhető azonban a kortárs alkotók körében a hagyományos sokszorosító technikák újszerű, a megszokott formától eltérő felhasználása: elég ha Anselm Kiefer óriási fametszeteire, William Kentridge szokatlan módon létrehozott grafikai műveire, vagy Franz Gertsch fotórealisztikus részletességgel kidolgozott hatalmas méretű fametszeteire gondolunk. Hasonlóan a szitanyomat és az akvarell is újraértelmezve tér vissza a kedvelt műfajok közé. Sajnálatos módon Magyarországon a sokszorosított grafikák soha nem voltak egyenrangú művészeti alkotásokként kezelve a festményekkel – sem a művészetteoretikusok sem a gyűjtők körében –, ami talán összefügg azzal a helytelen beidegződéssel, hogy a grafika a festészet szolgálója, így önértéke csekélyebb a táblaképnél.

Stefan Osnowski hosszú évek óta foglalkozik a fametszet újszerű felhasználásával és a technika nyújtotta lehetőségek kiaknázásával. A táblakép méretűre nagyított metszetek elkészítésekor kizárólag a horizontális barázdák szélességének és mélységének variálásával, valamint a vonalhálózat sűrűségének változtatásával hoz létre különböző tónusértékeket úgy, hogy végig monokróm világban marad. Nyomtatási technikája is eltér a megszokottól, hiszen nem nyPassage_meghivo_fbomdai prést használ a sokszorosításhoz, hanem egy tenyérnyi üveglencse segítségével manuálisan dörzsöli át a festéket a papírra, megőrizve ezzel a széria minden darabjának látszólagos egyediségét. A fizikai kontaktus, a kézi megmunkálás éppúgy része a koncepciónak, ahogy a témagyűjtés vagy a médium választása.

A német származású művész számára a mozgás, a helyváltoztatás nemcsak művészileg fontos téma, de életében is meghatározó jelentőségű, hiszen hosszú évek óta mozgásban van; korábban éveken keresztül Portugáliában, Magyarországon és Németországban élt, majd egy éve ismét Magyarországon telepedett le. Legújabb sorozatának fő témájául azokat a helyeket választotta, amelyek természetüknél fogva „nemhellyé” (non-places, Unort) alakultak, vagy – némelyek közülük – eredetileg is annak épültek. Ilyen „nemhelyek” az autópályák, alagutak, reptéri terminálok, bevásárlóközpontok passzázsai, vagy a mélygarázsok. Egyikük sem tartózkodásra, időtöltésre épült, funkciójuknál fogva az áthaladásra lettek determinálva. A kiállítás címe tehát az átjárásra, az áthaladásra utal, amely korunk talán egyik leggyakrabban használt kifejezésével, a sebességgel van összefüggésben. A sebesség felgyorsulásával nem csak az érzékelésünk, de a látványról alkotott képzeteink, emlékeink is megváltoznak. A tájak és helyek partikulárisan, szétesően jelennek meg a retinánkon, és elmosódva vésődnek be az emlékezetünkbe. A táj, akár a száguldó vonat ablakából, akár az alagúton áthaladó autóból szemléljük, már nem egyedi részletekből összeálló kép, hanem karaktert vesztett, elmosódó benyomás, amely elveszíti egyedi jellegét és belesimul valamiféle egyen-tájba, amelynek egyediségét az agyunk – a sebesség miatt – képtelen észlelni és befogadni. Nagysebességű vonatok ablakán kibámulva hamar fejfájásunk támad. Az áthaladás képi világát Osnowski a látvány fragmentáltságával, absztrahálásával adja vissza egy olyan technikába fordítva, amelynek az elkészítésével töltött idő fordítottan arányos az átélt élmény befogadásának idejével. A szokatlanul nagy méretű fametszetek befogadásához egyszerre van szükségünk térre, távolságra és időre, hogy az elsuhanó képek absztrahált látványát valamiképpen összerakjuk.

Budapest, 2017. február 28.

Schneller János

A megnyitó időpontja: 2017. március 16. 19 óra, megtekinthető: 2017. április 28., megnyitja: Varga Lili művészettörténész.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >