Az ablakban tükröződő látkép vagy városkép rögtön két reneszánsz perspektíva mestert juttathat eszünkbe: gondolhatunk egyrészt Alberti képalkotásra vonatkozó ablak-metaforájára, másrészt Brunelleschinek egy tükröződő felület révén a firenzei Battistero egy enyészpontú perspektívaszerkesztésének bizonyítására.

A tükör, mint az alig észrevehető hibák felfedésére szolgáló segédeszköz régóta ismert kisegítő a festők körében. Kondor Attila esetében a tükröződő felület azonban nem a javítandókat hangsúlyozó, hanem az emlékezés és a figyelem módjait felmutató eszköz. Sőt mi több, alkotásainak, festményeinek és animációinak tárgya a tükröződés – legyen az ablakban vagy vízfelületen látható tükörkép.

A művész egyúttal arra is felhívja a figyelmet: a tükröződés csak látszólag ad igaz képet a valóságról. A kiállításon javarészt fiktív tükröződéseknek vagyunk tanúi, és nem csak azért, mert például egy szemből nézett tükröződésben magunkat is látnunk kéne, hanem mert konkrétan az a Sashegy soha nem tükröződhet így annak az épületnek, abban az ablakában.

Kondor perspektíva szerkesztései, a művész szavával élve a tér „belakása” az animációkban további dimenziókkal bővül. Jellegzetessége e műfajnak, mely 2012 óta foglalkoztatja Kondort, hogy miután egy számítógépes programban megalkotnak egy teret vagy tárgyat, azt saját virtuális világában egy pont körül vagy egy tengely mentén meg lehet mozgatni, a teret be lehet járni. A filmek révén a tér már minket is befogad, beléphetünk és körbenézhetünk Kondor világában. Ez a fajta térábrázolás a dioráma, a panoráma, a virtuális valóság immerzív hatását idézi a befogadóban. A nézők vagyunk-e vagy szereplők kérdéskör márpedig erősen foglalkoztatja a művészt. A tér szó szerint Kondor tere, hiszen mind az építészeti környezet, mind a természeti formáció, saját életének fontos személyes helyszínei. A fiktív tükröződéssel, a félköríves házsor körré kiegészítésével, az óbudai lakótelep egyes elemeiből felépült kitalált világgal a Sashegyet, a Móricz Zsigmond teret vagy az óbudai Faluházat jól ismerő befogadót is elbizonytalanítja, s hasonlóan a galéria előző kiállításának művészéhez, helyszíneit a felismerhetetlenség felé sodorja.

Egy portré vagy egy hatemeletes panelház láttán a néző tudat alatt rögtön kiszámolja az ábrázolt és a valós méret közötti különbséget. Egy hegyről festett kép esetében már pontatlanabbak vagyunk, különösen ha formája számunkra ismeretlen, és ha a tükröződő ablakfelülettel elért kivágás révén nem látjuk teljes egészében a hegyet. A kivágást Kondor maga irányítja olyan mértékben, hogy a négyszög alakú táblakép önkényes lehatárolását lecseréli saját maga által meghatározott formájú képfelülettel. Az ő esetében azonban nem a minimalisták utalásmentes formázott vásznaival kell számolni, bár a médiumok átjárhatósága mindkét megközelítés számára indító ok.

Kondor Attilának kell lenni ahhoz, hogy egy perspektivikus látványt annak hiányával érzékeltessen: a Sashegy lábánál húzódó házsorok perspektivikus rövidülését a táblaképből kivágva érzékelteti, pedig ez a térábrázolás rendszer bizonyos mértékben magára a festett hegyre is vonatkoztatható. Ugyanígy a felhős égből a hegyoldal sziluettjének kimetszésével érzékelteti annak létét. Nem kizárt, hogy itt arra hívja föl a figyelmünket, hogy periferikus látásunkban csak homályosan látjuk, éppen csak hogy érzékeljük a hegy jelenlétét, ahogy felfelé, a felhős eget nézve sem feltétlenül látjuk tisztán és élesen a velünk egy szintben mozgó kocsikat vagy az utca fáit.

Kondor festményei nagy részben a figyelemről szólnak, a művész egyrészt betekintést ad számunkra az alkotást megelőző figyelemről, másrészt irányítja a mi figyelmünket is. Kimaszkolja, kivágja a képfelületből, köddel borítja vagy egyszerűen nem festi meg azt, amire kevésbé kell összpontosítani figyelmünket. Rajzaiban a fehéren hagyott felület olykor a hegy előtt található házsorok, máskor a házsorok mögött található hegy – attól függően, hogy merre kívánja látásunkat terelni.

A “Napváros” című kiállítás A figyelem útjai projekt egy újabb része, korábbi fázisai az A38-as kiállító térben, a Kiscelli Múzeumban és a B32-ben voltak láthatók. A festmények és – a művész szavaival élve – a „megmozgatott festmények”, vagyis a festményanimációk a kép születésével foglalkoznak, melynek fontos része az alkotást megelőző figyelem és emlékezés. Kondor Attila itt látható műveivel megteremti számunkra a lehetőséget, hogy betekintést kapjunk egy végtelen világrendszerbe, miközben nézésünket, figyelmünket gondosan irányítja.

Szegedy-Maszák Zsuzsanna

(A szöveg elhangzott a kiállítás megnyitóján, 2017. május 18-án a Resident Art Budapest galériában; a fotókat Lukács Gabi készítette.)