80 kollázs – Braun András kiállítása

Festményeihez hasonlóan Braun András kollázsaiban is előszeretettel nyúl a popkultúra, az életmódmagazinok, a reklámok és elit márkák vizuális világához, hogy teljesen új, személyes képi rendszert alkosson. A minket körülvevő vizuális dzsungel ismerős képeit – a várakozásokat megcáfolva – nem kritikai felhanggal idézi, hanem mint ismerős, közös képi mitológiánk darabjait helyezi új kontextusba úgy, hogy bár ismerősnek hatnak, eredetüket a legritkább esetben tudjuk azonosítani. A kollázsok harsány színek, erőteljes, emblematikus formák felhasználásával, képi egyezések, kontrasztok és kiegészítések létrehozásával születnek, és a címadásban nyerik el végső formájukat, melyben egyszerre fedezhető fel az irónia és a filozofikus alapállás. A festmények szigorú négyzetes formáját a kötetlenebb téglalap alak váltja fel, amely nagyobb szabadságot és könnyedebb fogalmazást kölcsönöz a műveknek. Braun játékossága talán még erőteljesebben teret kap a kollázsokban, amelyeket őmaga minidg is önálló művekként és nem az olajképek tanulmányaként kezelt, bár életében soha nem állított ki.

Motívumok és kompozíció – A kollázsok motívumai között több visszatérő vizuális elemet is felfedezhetünk; gyakoriak a koncentrikus, vagy egymásba átható körformák, a gömbök, a szem retinahártyáját, vagy sejteket idéző formák, melyek többnyire dinamikus, mozgás érzetét keltő organikus kompozícióban kapcsolódnak. A középpont vagy több centrum körül keringő, azokból kifejlődő motívumok, annak ellenére, hogy legtöbbször az emberi tervezés eredményeként születő szabályos formák, mégsem a konstruktív képszerkesztés szabályai szerint, hanem leginkább természetes folyamatok (fraktálok) szabályszerűségét követve rendeződnek és fejlődnek ki a szemünk előtt. Az emberi elme alkotta formák természeti formákként kezdenek viselkedni; a mű-alkotás, a tervezett forma mintha a természet organikus formáinak szabályszerűségeit átvéve magától fejlődne, burjánzana, szaporodna tovább. Ahogy a minket körülvevő vizuális képi dömping is folyamatos (már-már organikus) alakulásban és hatásrendszerben szinte önálló életre kel, úgy kezdi el élni saját életét egy-egy Braun által komponált formarendszer. Egyszerre érezzük bennük a mikrovilág (sejtek, szirmok, baktériumok) és a makrokozmosz (bolygók, galaxisok, naprendszerek) jelenlétét és arányait.

Zeneiség – Braun másik fontos inspirációs forrása a zene volt, amely nemcsak a címadásban, de a képek ritmusában, hangulatában és dinamikájában is tetten érhető. A minden felületet betöltő képépítés (gyakori motívum az ofszetnyomáskor használt raszter) a zene mindent elárasztó hangzásának képi megfelelője, ahol az üresség a némasággal állítható párhuzamba. A művész, egyetlen kivétellel, a képek teljes felületét felhasználja, kitölti. A kollázsok a kortárs „vizuális folklór” motívumait értelmezik újra és emelik egy magasabb szintre. Az összegyűjtött motívumokat kisajátítja és átértelmezi.

A címekről – A képek a címadásban teljesednek ki, melyek ellentmondásaikkal olykor filozofikus gondolatokat indítanak, olykor összekacsintanak a nézővel, vagy megviccelik őt azt üzenve, hogy mindez csak játék. Egy nagyon komoly játék…

Braun András tragikusan korai halálával a magyar képzőművészet egy olyan jelentős, egyéni festői világgal lett kevesebb, melynek hiányát még nem tudjuk felmérni. Kiállításunkon az eddig még soha ki nem állított kollázsok szerepelnek, melyek bemutatásával nem titkolt célunk, hogy teljesebbé tegyük a Braun művészetéről alkotott képet.

A kiállítást megnyitja: Winkler Nóra
A kiállítás kurátora: Schneller János művészettörténész