Tag Archive: Bánki Ákos

Shifting Baseline – Április 17-én nyílik Stark Attila új kiállítása a Resident Art galériában

2024 április 3, szerda

A felejtés az egyik legemberibb tulajdonság, amelyhez elsőre talán negatív asszociációkat kapcsolunk, valójában nem csak fontos, de nélkülözhetetlen az agyunk működése szempontjából, hiszen felejtés nélkül hamar telítődnénk információval, begolyóznánk. Ezért fontos igazán az alvás, melynek során az agyunk nem csak beépíti az információkat, hanem szelektál, töröl és felejt is. A jelenség egy másik formája a kollektív felejtés, amely leginkább társadalmi, civilizációs szinten megy végbe. A kulturális emlékezet, amely népcsoportokat, országokat, […]

A felejtés az egyik legemberibb tulajdonság, amelyhez elsőre talán negatív asszociációkat kapcsolunk, valójában nem csak fontos, de nélkülözhetetlen az agyunk működése szempontjából, hiszen felejtés nélkül hamar telítődnénk információval, begolyóznánk. Ezért fontos igazán az alvás, melynek során az agyunk nem csak beépíti az információkat, hanem szelektál, töröl és felejt is. A jelenség egy másik formája a kollektív felejtés, amely leginkább társadalmi, civilizációs szinten megy végbe. A kulturális emlékezet, amely népcsoportokat, országokat, generációkat kapcsol és tart össze, folyamatosan, ám viszonylag lassan változik. A ’shifting baseline’ kifejezést legújabban annak a jelenségnek a megnevezésére használják, ami az egymás után következő generációk magától értetődőségeiben és alapvetéseiben történő észrevétlen változásokat írja le. Egy generáció számára újdonságnak, botránynak vagy tragédiának megélt helyzet egy következő generáció számára már magától értetődő jelenség, amihez folyamatosan adaptálódik a közösség. Az újabb nemzedék elfelejti a korábbi generáció viszonyait és a sajátját tekinti alapvetésnek. A magyarul kissé faramucinak hangzó „változó alapvonal szindróma” fogalma persze nem ismeretlen sem a művészetben, sem a tudományban. Isaac Asimov méltán híres Alapítvány tetralógiája is sokat foglalkozik a kollektív felejtés és a civilizációs hanyatlás kérdéskörével. Korunk digitalizált tudásközpontjai és az azonnal hozzáférhető információ magától értetődősége minden korábbi tudást és műveltséget megkérdőjeleznek, miközben a hiteles információ egyre nehezebben szűrődik ki. A felejtés mindennél gyorsabb járványként terjed, és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy egyáltalán van-e még kulturális értelemben vett ’alapvonal’, vagy ahogy korábban neveztük, általános műveltség, amit egy generáció, vagy egy közösség a magáénak tekint?

Stark Attila vizuális világának szereplői erőteljesen beépültek a kétezres évek kortárs vizuális emlékezetébe, figurái ismerős alakokként köszönnek vissza a vásznakról. Tavalyi kiállításának képei azonban elmozdultak egy kevésbé trendi, de annál érdekesebb, ironikus-bukolikus festészet felé, ahol a természeti környezet és az ember ambivalens kapcsolata egy újfajta festőiséggel párosult. Jelen kiállítás képein – e kettő szintéziseként – visszatérnek Stark jól ismert lényei, akik olykor a Plants from Here világában, máskor a barokk festmények aktualizált kulisszái előtt jelennek meg. Sőt, a figurák néha a festészettörténet protagonistáinak bőrébe bújnak, amit persze csak akkor tudunk kellően értékelni, ha mind az eredetit, mind a Stark-féle világot ismerjük. Giorgione klasszikus és a KuloCity vicces figuráinak találkozása persze primer módon is működik, de egy másik síkon akár elkeseredett segélykérésként vagy keserű összekacsintásként is értelmezhető azon kipusztulófélben lévő kevesekkel, akik még képesek dekódolni az ilyen utalásokat. A Shifting Baseline festményei a művész saját korszakai közti játékos utazáson túl a kollektív vizuális emlékezetre, és így a művészettörténet fontosságára is ráirányítják a figyelmet.

Schneller János
Budapest, 2024. március 28.

 

SHIFTING BASELINE – Stark Attila kiállítása

Megnyitó: 2024. április 17., szerda 19 óra
A kiállítást megnyitja: drMáriás
A kiállítás ingyenesen látogatható május 25-ig a Horánszky utca 5. első emeletén.
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig; ill. előzetes bejelentkezés alapján a [email protected] e-mail címen

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Február 22-én nyílik Határ Attila, Horváth Roland és Nagy Marcell kiállítása a Resident Art galériában

2024 február 14, szerda

A XXI. század esztétikáját és képekhez való viszonyát leginkább az érintőképernyő változtatta meg, amely fénylő simaságával a szépség új definícióját hozta. A szépség nem fenséges többé, pusztán szemet gyönyörködtetően problémátlan, sima és kizárólag pozitív érzéseket közvetít. A „hézagmentes” (azaz hibátlan és problémátlan) felületek csodálattal vegyes kíváncsisággal érintésre ösztönöznek, miközben alig hagynak bármi fogódzót magukon. Ezen új esztétika a művek megrázkódtatások nélküli felületességét és pillanatnyi látványosságát hangsúlyozza. A fenti gondolatok Byung-Chul […]

A XXI. század esztétikáját és képekhez való viszonyát leginkább az érintőképernyő változtatta meg, amely fénylő simaságával a szépség új definícióját hozta. A szépség nem fenséges többé, pusztán szemet gyönyörködtetően problémátlan, sima és kizárólag pozitív érzéseket közvetít. A „hézagmentes” (azaz hibátlan és problémátlan) felületek csodálattal vegyes kíváncsisággal érintésre ösztönöznek, miközben alig hagynak bármi fogódzót magukon. Ezen új esztétika a művek megrázkódtatások nélküli felületességét és pillanatnyi látványosságát hangsúlyozza. A fenti gondolatok Byung-Chul Han A szép megmentése című művéből származnak és ellentétesen bár, de szorosan kapcsolódnak mindhárom kiállított művész festői intencióihoz. Kiállítóink művészi megközelítésmódja tudatosan vagy ösztönösen, de mindenképpen hatásosan kérdőjelezi meg e látásmód felszínes esztétikáját. Mind festésmódjukkal, mint témáikkal szembefordulnak a problémátlan simaság szépségkultuszával. Festményeiket mindenekelőtt az anyagszerűség kapcsolja össze, amely szándékosan mutatja meg az ecsetnyomokat, a színek tökéletlen keveredéséből fakadó „hibákat”, de a befejezetlenség és a töredékesség látványa is szervesen épül be a kompozícióba. Bár témáik különböznek, mindnyájuk festésmódja érzéki és szubjektív. Mindhárman töredékes, torzult formákkal operálnak, melyek számos ponton kapcsolódnak festészeti hagyományainkhoz. Mindhármuk festészete az érzékelés, a tudás és a befogadás töredékességét, és a szépség újradefiniálásának lehetőségeit vizsgálja. Művészetükben azonban legalább ennyi a különbség is.

Horváth Roland festészete a figurális hagyományokban gyökerezik, de kompozíciói ritkán idéznek meg egységes tereket, sokkal inkább egy képzeletbeli ódon raktár érzéki tárgyai kerülnek idézetszerűen egymás mellé. A vászon definiálatlan felületeiről sokszor a tiszta, érzéki festőiség megnyugtatóan lágy ecsetnyomai, barokkos bravúrokkal keveredve nem csak a retinánkat izgatják, de mélyebb összhangzatokat is megkongatnak. Festészetében a tökéletes technikai felkészültség, az érzékiség és az önreflektivitás egysége mély, telített színekkel vonja magára a néző figyelmét.

Határ Attila pasztózus ecsetnyomai, ízes színkeveredései, roncsolt, töredékes, torzult látványt hoznak létre, amelyben az emberi alak és a táj viszonya kiemelten fontos szerepet játszik. A kitakart, elkent, hiányos felületek gyakran kerülnek a kompozíció középpontjába, és így elbizonytalanítják, zavarba hozzák a befogadót. Az elhagyások, a befejezetlenség töredékessége nagy szabadságot enged a befogadónak az értelmezésben, de ezzel együtt bizonytalanná is teszi. A táj gyakran dekoratív jellé, a növényzet színes ornamentikává, az arcok dinamikus gesztussá alakulnak a vásznon. A figurativitás és az absztrakció egymást kiegészítő játéka a világos, harsány színekből épülő kompozícióban nyeri el értelmét.

Nagy Marcell visszatérő motívumai az emberi arc, a szem, a levél, a láng vagy az inda, melyek kollázsszerűen, látszólag minden kompozíciót mellőzve, szabadon kavarogva, a festmény felületén kapcsolódnak egymáshoz. A layerszerű komponálás, a pasztellszínek, a visszatörlések, a festékcuppantások nyomai mind a látomás, az álom és a vízió, tehát a tudatos és tudattalan tartalmak keveredését és festészeti megjelenítésének lehetőségeit vizsgálják. A kitakarás, a kitörlés, az elrejtés – Határ képeihez hasonlóan Nagy Marcellnél is – fontos elemei a kompozícióknak. A figurativitás az ő képein oldódik fel leginkább az absztrakcióban.

Schneller János művészettörténész, kurátor

– – –

TORZULT PILLANAT – Határ Attila, Horváth Roland és Nagy Marcell kiállítása

Megnyitó: 2024. február 22., csütörtök 18 óra
A kiállítás ingyenesen látogatható március 30-ig a Horánszky utca 5. első emeletén.
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig; ill. bejelentkezéssel a [email protected] e-mail címen
Kurátorok: Bánki Ákos és Schneller János

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Collector’s Selection 2024 – február 10-ig látható a Resident Art újévi válogatása (nem csak) gyűjtőknek

2024 január 25, csütörtök

Január 25-től látogatható a Resident Art galéria legújabb kiállítása, mely a Collector’s Selection címet viseli. A válogatás magas minőségét és az exkluzivitást képviseli, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag gyűjtőknek szólna. Inkább szól a személyes elköteleződésről, hiszen ide csak olyan műveket válogattunk, melyek fontosak számunkra, illetve olyanokat, melyek bármilyen rangos gyűjteményben is megállják a helyüket. A válogatás három egységre tagolódik. Az elsőben főként a háború utáni absztrakt művészet világhírű […]

Január 25-től látogatható a Resident Art galéria legújabb kiállítása, mely a Collector’s Selection címet viseli. A válogatás magas minőségét és az exkluzivitást képviseli, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag gyűjtőknek szólna. Inkább szól a személyes elköteleződésről, hiszen ide csak olyan műveket válogattunk, melyek fontosak számunkra, illetve olyanokat, melyek bármilyen rangos gyűjteményben is megállják a helyüket.

A válogatás három egységre tagolódik. Az elsőben főként a háború utáni absztrakt művészet világhírű alkotóinak grafikái közül válogattunk. Ezek a szitanyomatok és litográfiák korábban nem szerepeltek a magyar műkereskedelemben. Bemutatásukkal lehetőséget adunk a műkedvelőknek és a műgyűjtőknek, hogy a magyar alkotásokat a külföldi irányzatokkal együtt lássák, valamint a gyűjteményeikbe is beemeljenek egy-egy különleges darabot. (művészek: Karel Appel, Fernandez Arman, Max Bill, Corneille, Sandro Chia, Maurice Estève, Luis Feito, François Fiedler, Hans Hartung, André Lanskoy, Antoni Tàpies, Günther Uecker, Wolf Vostell)

A válogatás második egységében a 20. század második felének magyar festészetéből válogattunk. Ezek a művek rangos gyűjteményekből kerültek a kiállítás katalógusába. (művészek: Aknay János, Bak Imre, Barabás Márton, Barabás Zsófi, feLugossy László, Földi Péter, Haász István, Hencze Tamás, Kerekes Gábor, Klimó Károly, Lossonczy Tamás, Mulasics László, Szabados Árpád, Szentgróti Dávid, Szurcsik József, Wahorn András)

A kiállítás harmadik egysége a Resident Art galéria művészkörének kurrens műveiből áll össze. Itt az újonc, feltörekvő és befutott művészek művei egyaránt megtalálhatók. (művészek: Bánki Ákos, Benkő Barnabás, Braun András, Hortobágyi Endre, Kaszás Konrád, Kondor Attila, Marosi Panni, Márton Enikő, Molnár Sándor, Osnowski Stefan, Ronga Eszter, Stark Attila, Szlávik Barbara, Csekő Andrea, Valkó Gyula, Verebics Ágnes)

A kiállítás katalógusa elérhető az alábbi képre kattintva:

A kiállítás megtekinthető szerdán, csütörtökön, pénteken 13-18 óráig, szombaton 10-13 óráig, valamint előzetes egyeztetés alapján a [email protected] e-mail címen.

Helyszín: Resident Art galéria – 1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet

További információ:
Schneller János +36 30 590 5327
Bánki Ákos +36 70 223 9166
[email protected]

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

New Kids on the Wall – Megjelent a karácsonyi RAF2023 képzőművészeti katalógusa!

2023 december 4, hétfő

A 2018-ban debütáló Resident Art Fair kortárs képzőművészeti vásár immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre. Ahogy arra a vásár címe is utal, a kurátorok, Bánki Ákos és Schneller János ezúttal a pályakezdő képzőművészekre helyezték a hangsúlyt. A rendszeresen kiállító művészek mellé közel 40 új kiállítót hívtak meg, akik nagy része még soha nem szerepelt képzőművészeti vásáron, sőt legtöbbjük most debütál a kortárs műkereskedelmi piacon, azaz épphogy csak elkezdte művészi pályafutását. A […]

A 2018-ban debütáló Resident Art Fair kortárs képzőművészeti vásár immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre. Ahogy arra a vásár címe is utal, a kurátorok, Bánki Ákos és Schneller János ezúttal a pályakezdő képzőművészekre helyezték a hangsúlyt. A rendszeresen kiállító művészek mellé közel 40 új kiállítót hívtak meg, akik nagy része még soha nem szerepelt képzőművészeti vásáron, sőt legtöbbjük most debütál a kortárs műkereskedelmi piacon, azaz épphogy csak elkezdte művészi pályafutását. A vásár lehetőséget teremt a fiatalok számára egyfelől a bemutatkozásra, másfelől műveik értékesítésére.

Online lapozható változat >> ITT
Letölthető pdf >> ITT

A 250 oldalas online katalógusban, az elmúlt évekkel ellentétben, idén egyértelműen a figuratív tendenciák szerepelnek nagyobb számban, bár sok esetben az absztrakció és a figurativitás nem választható egyértelműen szét a vásznakon. A groteszk figurák, a street art világából örökölt látásmód és a bizarr képi világok mellett sokan reflektálnak a digitális képalkotás technikai újításainak vizuális jelenségeire, míg mások előszeretettel használják a művészettörténet ismerős irányzatainak látásmódját. Sok műre jellemző az erőteljes, olykor harsány színek használata, a fragmentáltság, a kollázsszerű kompozíció és az intervizualitás erőteljes jelenléte. Összhatásában a katalógus egy nagyon sokszínű válogatás, amelyet a leginkább a felfedezés merészsége és a kvalitásérzék jellemez.

New Kids on the Wall – a Resident Art karácsonyi képzőművészeti vására
2023. december 14-22. (1085 Budapest, Horánszky utca 5. I. emelet)
nyitva: hétköznap 12:00-19:00, hétvégén 10:00-18:00

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

A 2015-ben elhunyt Braun András munkásságát bemutató retrospektív kiállítás nyílik a Resident Art galériában

2023 október 31, kedd

A kilencvenes évek elején induló Braun András az évtized közepére olyan festői nyelvet alakít ki, amely számos ponton kötődik hazai és nemzetközi tendenciákhoz, mint az op- illetve a pop-art, a minimalizmus, vagy a konceptuális festészet, de valójában nem csatlakozik egyik irányzathoz sem. Egyéni, strukturalista látásmódja eleinte absztrakt képi elemekből, organikusan, konstruktívan vagy szeriálisan építkezik. Későbbi képein egy-egy motívumot környezetéből kiragadva, azt tetszőlegesen ismételve hozza létre a látványt, amely a hirtelen […]

A kilencvenes évek elején induló Braun András az évtized közepére olyan festői nyelvet alakít ki, amely számos ponton kötődik hazai és nemzetközi tendenciákhoz, mint az op- illetve a pop-art, a minimalizmus, vagy a konceptuális festészet, de valójában nem csatlakozik egyik irányzathoz sem. Egyéni, strukturalista látásmódja eleinte absztrakt képi elemekből, organikusan, konstruktívan vagy szeriálisan építkezik. Későbbi képein egy-egy motívumot környezetéből kiragadva, azt tetszőlegesen ismételve hozza létre a látványt, amely a hirtelen jött kapitalizmus reklámiparának képdömpingjére és látásmódjára ironikus, néha groteszk módon reflektál. A kilencvenes évek végétől festményei kizárólag négyzet formájúak és egyre inkább jellemzi őket az a fajta ornamentális komponálás, amely a motívumokból organikusan építi a kompozíciót. Az erőteljes, sokszor harsány színek, a gyakran koncentrikusan kavargó erővonalak és az emberfeletti méretnek köszönhetően a látvány gyakran hipnotizálja nézőjét.
Braun előszeretettel kísérletezik az anyaggal, játszik a technikákkal: karcol, visszatöröl, applikál, maszkol, ragaszt és fújja a felületet. A vizuális környezet részletformáit gyűjti, majd képépítő elemként, jó értelemben vett barkács módon használja fel festményein.

Braun motívumai között több visszatérő vizuális elemet is felfedezhetünk; gyakoriak a koncentrikus, vagy egymásba átható körformák, a gömbök, a szem retináját vagy sejteket idéző formák. Az életlenségek és kemény élek váltakozása többnyire dinamikus, mozgás érzetét keltő kavargó kompozíciókban kapcsolódik. A középpont vagy több centrum körül keringő, azokból kifejlődő motívumok, annak ellenére, hogy legtöbbször az emberi tervezés eredményeként születő szabályos formák, mégsem a konstruktív képszerkesztés szabályai szerint, hanem leginkább természetes folyamatok (fraktálok) szabályszerűségét követve rendeződnek és fejlődnek ki a szemünk előtt. Az emberi elme alkotta alakzatok természetes formákként kezdenek viselkedni; mintha a műalkotás a természet organikus formáinak szabályszerűségeit követve magától fejlődne, burjánozna, terjedne tovább.

Művein a XXI. század festészeti eredményeit és látványos képeit a hindu jantrák formájába foglalja. A világmindenséget megjelenítő minta így válik a kort ironikusan tükröző szekularizált médiummá, amely egyszerre működhet pszichedelikus látomásból születő dimenziókapuként, korának groteszk lenyomataként, vagy díszítő falikárpitként. Szellemes címadásai olyan új dimenziókkal gazdagítják a képek értelmezését, hogy a befogadó úgy érezheti, mintha a kép megpillantása előtt még jól megpörgették volna a tengelye körül.

Braun András 2015 óta nincs közöttünk. Eredeti, semmihez sem hasonlítható festészete nem csak a korról beszél hitelesen, de egy olyan művészről is, akinek médiumként más világokba is bepillantása volt, és bár nem mindig egyértelmű, hogy ennek mennyire volt tudatában, de az biztos, hogy ezt az erőt ma is sugározzák festményei. Kiállításunk átfogó képet nyújt arról a 15 éves időszakról, amikor Braun legjelentősebb képei születtek. Címadásunk egyszerre utal a mára mindent meghatározó digitális világ bináris karakterére, a művész folyton pulzáló alkotói erejére, a lét és a nemlét, illetve a szellem és az anyag kettőssége között feszülő emberi drámára, amely a brauni humor fanyar mosolyával talán könnyebben viselhető.

Schneller János
Budapest, 2023. október 27.

Néha 0 vagyok, néha meg 1 │ BRAUN ANDRÁS retrospektív kiállítása
Megnyitó: 2023. november 8., szerda 18 óra
A kiállítást megnyitja: Peer Krisztián költő
Helyszín: Resident Art galéria (1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet)
Látogatható: 2023. november 9-től december 8-ig
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig, szombaton bejelentkezéssel a [email protected] e-mail címen

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

FESTŐJÓGA. Hamvas Béla hatása Molnár Sándor művészetében – Pódiumbeszélgetés Csordás Zoltánnal és Szathmári Botonddal a Resident Art galériában

2023 október 17, kedd

Hamvas Béla már a két világháború között is sokat foglalkozott képzőművészettel. Több korabeli lap is közölte kritikáit. A második világháború végén az Európai Iskola körül kialakult szellemi kör egyik legfontosabb résztvevője volt. Saját tanulmányaiban hangsúlyozta a képzőművészet jelentőségét, sőt a korszellem leginkább adekvát megnyilvánulási formájának tekintette azt. Világnézete és művészetfilozófiája nagy hatással volt a Zuglói Kör fiataljaira, olyannyira, hogy Molnár Sándor mesterének tekintette őt. Beszélgetéseik során alakult ki Molnárban az […]

Hamvas Béla már a két világháború között is sokat foglalkozott képzőművészettel. Több korabeli lap is közölte kritikáit. A második világháború végén az Európai Iskola körül kialakult szellemi kör egyik legfontosabb résztvevője volt. Saját tanulmányaiban hangsúlyozta a képzőművészet jelentőségét, sőt a korszellem leginkább adekvát megnyilvánulási formájának tekintette azt. Világnézete és művészetfilozófiája nagy hatással volt a Zuglói Kör fiataljaira, olyannyira, hogy Molnár Sándor mesterének tekintette őt. Beszélgetéseik során alakult ki Molnárban az a meggyőződés, mely szerint művészet és élet elválaszthatatlanul összefüggnek, illetve a személyiség fejlődésének egyetlen hiteles útját a művészet képviseli. Ezen meggyőződés hatására dolgozta ki Molnár a Festőjóga módszerét, melyet saját életútja során meg is valósított. Beszélgetésünk során ezt a szellemi kapcsolatot, valamint Hamvas neoavantgárd művészekre gyakorolt hatását tárgyaljuk, továbbá megkíséreljük a Festőjóga jelentését és jelentőségét is megvilágítani.

Pódiumbeszélgetés: FESTŐJÓGA – Hamvas Béla hatása Molnár Sándor művészetében
Résztvevők: Csordás Zoltán festőművész, grafikus, Szathmári Botond filozófus, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola adjunktusa és a Hamvas Béla Kör alapítója, Bánki Ákos festőművész és Schneller János művészettörténész

Időpont: 2023. október 19., csütörtök 18 óra (A belépés ajánlott adománya: 2000 Ft)
Helyszín: Resident Art galéria (1085 Budapest, Horánszky utca 5. I. emelet)

Mindenkit szeretettel várunk!

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Collector’s Selection 2023 – január 18-án nyílik a Resident Art újévi képzőművészeti vására

2023 január 11, szerda

A 2023-as év első vásárát Collector’s Selection névre kereszteltük, amellyel válogatásunk magas minőségét és exkluzivitását szeretnénk hangsúlyozni. A gyűjtők számára összeállított katalógusunkat az ünnepek utánra időzítjük, tudatosan kikerülve a decemberi túlkínálat zaját. A válogatás minőségéért a Resident Art galéria két kurátora, Bánki Ákos és Schneller János kezeskednek. A vásár katalógusának online lapozható változata >> IDE KATTINTVA << elérhető. A katalógus letölthető pdf-je pedig >> IDE KATTINTVA << elérhető. A válogatás […]

A 2023-as év első vásárát Collector’s Selection névre kereszteltük, amellyel válogatásunk magas minőségét és exkluzivitását szeretnénk hangsúlyozni. A gyűjtők számára összeállított katalógusunkat az ünnepek utánra időzítjük, tudatosan kikerülve a decemberi túlkínálat zaját. A válogatás minőségéért a Resident Art galéria két kurátora, Bánki Ákos és Schneller János kezeskednek.

A vásár katalógusának online lapozható változata >> IDE KATTINTVA << elérhető.
A katalógus letölthető pdf-je pedig >> IDE KATTINTVA << elérhető.

A válogatás három részre tagolódik.
Az első egy különleges nemzetközi grafikai válogatás, olyan külföldi mesterek nyomataival, akik a hazai piacon ritkán vagy még soha nem szerepeltek. A művek között megtalálható a CoBrA csoport alapítói Karel Appel vagy Corneille grafikái, a geszturális absztrakció neves művésze Hans Hartung, illetve a tasiszta Antoni Tàpies lapjai. A dekollázsairól elhíresült Mimmo Rotella és az olasz transzavantgárd jeles tagja Sandro Chia is szerepelnek műveikkel. Továbbá, a teljesség igénye nélkül: Nicolas Schöffer, Alfred Manessier, Victor Vasarely, Max Bill, Wolf Vostell, Günther Uecker nyomataiból válogattunk.

A második részben a hazai kortárs művészet nagymestereinek művei kaptak helyet. Többek között Bak Imre, Barcsay Jenő, Bukta Imre, Fajó János, Fehér László, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Hortobágyi Endre, Keserü Ilona, Klimó Károly, Konok Tamás, Nádler István, Pinczehelyi Sándor, Šwierkiewicz Róbert, Szabados Árpád és mások jelentős grafikai művei láthatók.

A válogatás harmadik részét a galériánk művészköréhez csatlakozó fiatal és feltörekvő művészek műveiből állítottuk össze. A több mint húsz festményből álló részleg friss és erőteljes látványvilágokat állít szembe a hazai mesterek grafikáival. A képek nem csak a művészek vizuális világába kalauzolnak, de együtt kiállítva sokat elárulnak a galéria kurátorainak preferenciáiról is.

Collector’s Selection 2023 – a Resident Art újévi képzőművészeti vására
Látogatható: január 18-ától 28-áig
Helyszín: Resident Art galéria
Cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig, illetve előzetes bejelentkezéssel ([email protected])

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Egy hiányzó láncszem – Hortobágyi Endre kiállítása az újranyíló Resident Art galériában

2022 május 24, kedd

Újranyit a Resident Art galéria – visszatekintés az elmúlt évekre Több mint három év után újra nyitja kapuit a Resident Art galéria. A 2018 ősze óta eltelt időszakban ugyan nem volt galériánk, de annál több mindent hoztunk létre a kortárs művészeti színtéren. A köztes időben Bánki Ákossal életre hívtuk a Resident Art Fair kortárs művészeti vásárokat, melyek keretében több száz feltörekvő és pályakezdő művésznek adtunk lehetőséget a bemutatkozásra, legfrissebb alkotásaik értékesítésére. Hat […]

Újranyit a Resident Art galéria – visszatekintés az elmúlt évekre
Több mint három év után újra nyitja kapuit a Resident Art galéria. A 2018 ősze óta eltelt időszakban ugyan nem volt galériánk, de annál több mindent hoztunk létre a kortárs művészeti színtéren. A köztes időben Bánki Ákossal életre hívtuk a Resident Art Fair kortárs művészeti vásárokat, melyek keretében több száz feltörekvő és pályakezdő művésznek adtunk lehetőséget a bemutatkozásra, legfrissebb alkotásaik értékesítésére. Hat vásárt rendeztünk pop-up helyszíneken, melyek révén több tucat művész talált utat az kortárs műkereskedelem világába és sokan beléptek gyűjtőként a piacra. Időközben állandó munkatársunkat, Tóth Hajnát kiegészítve Batka Annamáriával és grafikusunkkal Solymosi Mórral bővült a Resident Art csapata. Immár így öten hoztuk létre 2019-ben a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivált a Balaton északi partjának több településén, együttmőködésben a lovasi Nagy Gyula Alapítvánnyal, és két éve szakmai partnerként a kortárs fotográfia népszerűsítésének érdekében a CAPA Kortárs Fotográfiai Központtal, ahol a képzőművészetet középpontba állítva több tucat társművészeti programot kínálunk a művészetkedvelő közönség számára. Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a fesztivál. Mindeközben megszületett a Garten Kortárs Művészeti Alapítvány, amely a képzőművészet megismertetésének és népszerűsítésének érdekében két kiadványt gondozott: Egy hiányzó láncszem címmel Hortobágyi Endre első monográfiáját, valamint Bánki Ákos képzőművész elmúlt tíz évét bemutató művészeti albumot. Ebben az időszakban érlelődött meg bennünk az elhatározás, hogy saját művészkörrel és állandó kiállítási térrel rendelkező galériát indítsunk, ahol teret adhatunk együttműködő művészeinknek, valamint vendégül láthatjuk azokat a vásárlókat, műkedvelőket és gyűjtőket, akik figyelemmel kísérik a Resident Art tevékenységét. Célunk továbbra is kettős: magas színvonalú kortárs művészetet közvetíteni, másrészt új gyűjtőket és vásárlókat bevonni a kortárs művészet világába − ennek érdekében folyamatosan szervezzük edukatív és érzékenyítő programjainkat. 2022. júniusától új helyszínen, a Horánszky u. 5. szám alatt nyitjuk meg a Resident Art kortárs művészeti galériát.

Egy hiányzó láncszem – Hortobágyi Endre kiállítása
Első kiállításunkon az elmúlt 20 évben szinte teljesen elfeledett festő, a Zuglói Körből induló Hortobágyi Endre műveiből válogatunk.
Hortobágyi festészetében két egymással vetélkedő festői látásmód találkozik; egyrészt a II. világháborút követő francia hagyomány festői néven ismert csoport lírai vagy motívumrejtő absztrakciója, amelyben a látvány absztrakciója és az egymásba átható formák a szubsztanciális egysége teljes képfelületet beborító színes festéknyalábok rendeződésében ölt testet. E látásmód a Zuglói Kör örökségeként, a hatvanas évektől kezdődően a teljes életművön érezhető. Egy másik műtárgycsoport a kalligráfia, az automatizmus és a gesztusfestészet határvidékén helyezhető el.
Hortobágyi már a Zuglói Körhöz való csatlakozását megelőzően, tehát a hatvanas évek legelején kezdett az automatizmus és a formakereső gesztus határterületére tehető műveket festeni. Számos tanulmány és formakereső tusfestmény tanúskodik a tökéletes forma megtalálására tett kísérletről. Több, kisebb-nagyobb változtatásokkal variálódó motívum ismétlődik, míg néhány megtalált forma végül a ’90-es évek nagyméretű olajfestményein nyeri el végső alakját.
A kiállítást a korai hatvanas évek tektonikus, negatív és pozitív formák egymást alakító játékában születő, nagy méretű olaj kompozíció indítja, amely a kilencvenes évek oldott gesztusaihoz képest még sokkal kötöttebb, statikusabb hatást kelt. Ezt követik azok a tusfestmények, amelyeken – a korai formák szerves folytatásaként – a gesztus lendülete és a kalligráfia kötött szabályai egyszerre vannak jelen. A válogatás két záróképében e két látásmód egyfajta szintéziseként nagyméretű olajfestmények kaptak helyet, melyben a motívumrejtő absztrakció és a kalligrafikus gesztus egy teljesen új festői minőségben ölt testet. A Zuglói Kör tanulságait és saját, ösztönösen megtalált stílusát Hortobágyi 25 év elteltével, a ’90-es évek elején egy teljesen egyedi festői világban szintetizálja, melynek legközelebbi rokonai Hans Hartung, Pierre Soulages és idehaza talán Nádler István nagy méretű gesztusfestményei, azzal a különbséggel, hogy Hortobágyi ritkán számolja fel teljesen a kapcsolatot a látvánnyal absztrakciójával.
Kiállításunk sok szempontból hiánypótló, hiszen a művésznek utoljára a halála évében, 1998-ban volt önálló kiállítása. Így a kiállítás az újrafelfedezés és a visszatérés lehetőségét kínálja egy minden szempontból egyedülálló, bemutatásra és megismerésre érdemes, de sajnálatos módon elfeledett életmű számára. A kiállításon megvásárolható az azonos című, Hortobágyi Endre festészetét bemutató kiadvány is.

Hortobágyi Endre (1941-1998)
Hortobágyi Endre 1957-től 1961-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult. Türk Péter osztálytársa volt, Göllner Miklós, Benedek Jenő és Basilides Sándor tanították. A gimnázium után többször felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, de jelentkezéseit, politikai okokból többször visszautasították. 1962-ben csatlakozott a Molnár Sándor vezette Zuglói Körhöz. A csoport lefordította és megvitatta a modern nemzetközi művészet számos forrásművét.
1963-ban az elsők között rendezett önálló műteremkiállítást Petrigalla Pál lakásán. Ezt követően a Zuglói Kör tagjaival szerepelt az ÚT ’66 és az Ady Endre Művelődési Központban megrendezett tárlaton. A két kiállítást később betiltották. A Zuglói Kör 1968-as felbomlása után más művészeti csoportosuláshoz nem csatlakozott.
A ’70-es években elszigetelődött és szinte remeteként alkotott Hűvösvölgyben, erdő széli otthonában. 1973-ban többedmagával kiállított a Balatonboglári Kápolnatárlaton, azonban ezt követően több mint tíz évig visszavonultan élt, kiállítása nem volt. 1975-től 1983-ig a Budapesti Közért Vállalatnál helyezkedett el grafikusként és kirakatrendezőként: saját sablon alapján ártáblákat készített. 1978-ban Párizsba utazott, amiért a szüleitől megörökölt telket Nagykovácsiban eladta. 1985 és 1990 között a Hotel Buda Pentában éjszakai mosogatóként kereste meg a vászonra valót.
1985-ben a fiatal művészettörténész, Andrási Gábor szervezett számára önálló kiállítást az Óbuda Galériában. Hosszú évek után ez volt az első nyilvános szereplése. 1990-ben a Fészek Klub Herman Termében megrendezett Invenciók című kiállítás után találkozott Vörösváry Ákos műgyűjtővel, aki pártfogásába vette. Vásárlásai révén főállású festőként tudott tevékenykedni 90-es években, és felkészülhetett az Ernst Múzeumban az 1996-ban megrendezett önálló életmű-kiállításra. Utolsó kiállítását a Színyei Szalonban rendezte Sinkovits Péter, 1998-ban. Ugyanebben az évben hunyt el hűvösvölgyi otthonában.

• • •

A kiállítás megtekinthető: 2022. június 2. – július 16.
Nyitvatartás: szerdán, csütörötökön és pénteken 13-18 óráig, valamint szombaton 10-13 óráig

Helyszín: Resident Art galéria (1085 Budapest, Horánszky u. 5.)

Megnyitó: 2022. június 2., csütörtök 19 óra
A kiállítást megnyitja: Pataki Gábor művészettörténész

Kurátorok: Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Megjelent a RAF – Tavaszi Zsongás 2022 képzőművészeti katalógusa!

2022 április 19, kedd

Fiatal művészek frissen készült művei egységáron… ez a Tavaszi zsongás című válogatásunk, melynek képzőművészeti katalógusa mától elérhető! Online lapozható változat >> ITT Letölthető pdf >>ITT 80 művész több mint 240 műve három, 50.000.-, 100.000.- és 150.000.- forintos árkategóriában. RAF – Tavaszi Zsongás 2022 Időpont: 2022. április 29. – május 8. Helyszín: Klauzál6 Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.) Nyitvatartás: kedd-vasárnap 14:00 – 19:00 óra

Fiatal művészek frissen készült művei egységáron… ez a Tavaszi zsongás című válogatásunk, melynek képzőművészeti katalógusa mától elérhető!

Online lapozható változat >> ITT
Letölthető pdf >>ITT

80 művész több mint 240 műve három, 50.000.-, 100.000.- és 150.000.- forintos árkategóriában.

RAF – Tavaszi Zsongás 2022
Időpont: 2022. április 29. – május 8.
Helyszín: Klauzál6 Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.)
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 14:00 – 19:00 óra

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Tavaszi Zsongás az Erzsébetvárosban – képzőművészeti vásár 80 művész műveiből a Klauzál téren

2022 április 11, hétfő

A Tavaszi zsongás című válogatással visszatérünk a Resident Art vásárok eredeti koncepciójához, hiszen ismét fiatal művészek, frissen készült műveit kínáljuk egységáron. A 80 művész, több mint 240 művét három (50.000.-, 100.000.- és 150.000.- forintos) kategóriába soroltuk, amivel az érdeklődőknek lehetőséget teremtünk arra, hogy megszerezzék első egyedi műalkotásukat, és arra is, hogy átfogó képet kapjanak a kortárs művészeti piac pályakezdő és feltörekvő alkotóinak festői világáról. A rengeteg kép között igazi zsongás […]

A Tavaszi zsongás című válogatással visszatérünk a Resident Art vásárok eredeti koncepciójához, hiszen ismét fiatal művészek, frissen készült műveit kínáljuk egységáron.

A 80 művész, több mint 240 művét három (50.000.-, 100.000.- és 150.000.- forintos) kategóriába soroltuk, amivel az érdeklődőknek lehetőséget teremtünk arra, hogy megszerezzék első egyedi műalkotásukat, és arra is, hogy átfogó képet kapjanak a kortárs művészeti piac pályakezdő és feltörekvő alkotóinak festői világáról.

A rengeteg kép között igazi zsongás várható, ahol bárki megismerkedhet az aktuális művészeti áramlatokkal, valamint a kurátorok (Bánki Ákos és Schneller János) segítségével megteheti első lépéseit a kortárs művészet sokszínű világában. A szervezők a VII. kerületi önkormányzat galériájában, a Klauzál téren, hétfő kivételével minden nap személyesen várják az érdeklődőket. A művek azonnal elvihetők. A 10 napos vásár ideje alatt két tárlatvezetést is tartunk.

Helyszín: Klauzál6 Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.)
Időpont: 2022. április 29. – május 8.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 14:00 – 19:00 óra

Katalógus hamarosan…

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Egy hiányzó láncszem – könyvbemutató, beszélgetés, filmvetítés, koncert március 18-án a Gödörben

2022 március 5, szombat

„Mivel a Zuglói Kör többi tagja más irányba lépett tovább, végül Hortobágyi volt az, aki – ha közel harminc év késéssel is – folytatta a Kör és a francia motívumrejtő absztrakció örökségét. Ezzel festészete egyedülálló és bizonyos szempontból hiányzó láncszeme a legújabb kori magyar festészet történetének: az érzéki és nagyon személyes vonulatot a franciás, természetelvű absztrakcióval ötvözte, majd a 90-es évek közepére tökélyre fejlesztette, így kijelenthetjük, hogy a Zuglói Kör […]

„Mivel a Zuglói Kör többi tagja más irányba lépett tovább, végül Hortobágyi volt az, aki – ha közel harminc év késéssel is – folytatta a Kör és a francia motívumrejtő absztrakció örökségét. Ezzel festészete egyedülálló és bizonyos szempontból hiányzó láncszeme a legújabb kori magyar festészet történetének: az érzéki és nagyon személyes vonulatot a franciás, természetelvű absztrakcióval ötvözte, majd a 90-es évek közepére tökélyre fejlesztette, így kijelenthetjük, hogy a Zuglói Kör festői hagyományának egyik leghitelesebb alkotójává és kiérlelőjévé vált.”

A második világháború utáni magyar képzőművészet történetének számos feltáratlan területe közül egy jelentős hiányt pótol a Hortobágyi Endre életművét bemutató kötet. A több mint két évtizedig lappangó életmű ez idő alatt szerencsésen, egy kézben maradt, így a kutatóknak lehetősége volt a teljes életmű felkutatására és digitalizálásra. Az életműben található hosszabb, inaktív periódusok, a fiatalon félbeszakadt élet és az ismeretlenség ellenére Hortobágyi jelentős és koherens életművet hagyott maga után, amely kiemelkedő tehetségről, a nyugat-európai művészeti irányzatok értő ismeretéről, mégis autonóm látásmódról tesznek bizonyságot. A hatvanas évek elején induló Hortobágyit a főként a francia absztrakció vizualitásából táplálkozó Zuglói Körben ért művészeti impulzusok indítják el az ún. „motívumrejtő absztrakció” útján. Művészete az automatizmus és gesztusfestészet tapasztalataival gazdagodva végül a 1990-es években teljesedik ki, majd szakad meg korai halálával akkor, amikor épp lehetősége lett volna kibontakozni. A kötet az első kísérlet arra, hogy Hortobágyi Endre művészete és szellemi környezete, azaz a Zuglói Kör művészettörténeti jelentősége a helyére kerüljön. Továbbá lehetőség arra, hogy az Európai Iskola megszűnése és az Iparterv kiállítások létrejötte közötti 10 éves időszak rejtőzködő, sokszor tiltott művészeti törekvéseit szélesebb közönség is megismerje.

EGY HIÁNYZÓ LÁNCSZEM
Hortobágyi Endre festészete és jelentősége a legújabb kori magyar képzőművészetben
Szerkesztette: Bánki Ákos, Schneller János
Kiadó: Garten Kortárs Művészeti Alapítvány, Balatonalmádi, 2021
248 oldal; ISBN 9786150124698; Ára: 9800 Ft

A könyv bemutatóját március 18-án 19 órakor tartjuk a Gödörben (1061 Bp., Király utca 50.), a kötet szerkesztőivel Pándi Balázs, a Telex újságírója beszélget. Az est folyamán levetítjük Bánki Ákos Hortobágyi és Tiltott absztraktok c. dokumentumfilmjeit is. Fellép az Ujj Zsuzsi & Darvas Kristóf duó, valamint DJ Pándi Balázs.

Program:

KONCERTTEREM (ingyenes)

19:00 – 20:00
Könyvbemutató: EGY HIÁNYZÓ LÁNCSZEM Hortobágyi Endre festészete – monográfia
Hortobágyi Endrét börtönviselt apja miatt nem vették fel hivatalos művészképzésre, a szűkebb szakma sem ismerte el műveit, absztrakt és nonfiguratív alkotásait nagyrészt magányosan, egy kerti fészerben alkotta. A kevés barát és támogató akarata ellenére hagyatéka sokáig kallódott, ismeretlenül porosodott.
A személyes életút bemutatásán túl a legújabb kori magyar képzőművészet feltérképezésében is nagy utat járhatunk be a monográfia anyagán keresztül. Bánki Ákossal és Schneller Jánossal, a kötet szerkesztőivel Pándi Balázs, a Telex újságírója beszélget. A könyv a helyszínen megvásárolható, vagy megrendelhető a [email protected] ímél címen.

20:00 – 20:30
HORTOBÁGYI (2019) Magyar dokumentumfilm angol felirattal; Játékidő: 30 perc
Rendező: Bánki Ákos
Operatőr: Szandtner Dániel
Narrátor: Kroó Ádám
Vágó: Batka Annamária
Producer: Gyurin Zsuzsi, Romwalter Judit
Gyártó: Salamandra Film
Koproducerek: Romwalter Béla, Schneider Ákos
Magyarország a ’60-as évek elején lehangoló, szürke, megfélemlítő ország. Hortobágyi Endre és a fiatal művészek köre tagadta a kötelező szocialista művészeti diktátumokat, titokban követték a betiltott nyugati irányzatokat. Az állandó cenzúra és művészetének elutasítása Hortobágyit egyre magányosabbá, zavarodottá és frusztrálttá tette. Amikor megnyíltak az országhatárok, barátainak többsége külföldre ment, így nyilvánosan tudták bemutatni művészetüket. Ő továbbra is magányban élt itthon. A ’90-es évek második felében végre létrejöhetett életművének átfogó tárlata, de ez az esemény tragikus fordulatot vett. Bánki kísérletet tesz arra, hogy családtagok, barátok elbeszéléseiből és a hagyaték megmaradt dokumentumaiból rekonstruált drámai életutat végigjárja; arra vállalkozik, hogy egy ember sorsán keresztül mutassa meg egy levegőtlen kor drámáját. >> előzetes <<

KONCERTTEREM (Belépő: 1000 Ft)

21:00 – 22:00
TILTOTT ABSZTRAKTOK (2018) Magyar dokumentumfilm angol felirattal; Játékidő: 61 perc
Rendező: Bánki Ákos
Szakmai konzulens: Rieder Gábor
Operatőr: Szandtner Dániel, Lapos László
Narrátor: Kroó Ádám
Vágó: Batka Annamária
Gyártásvezető: Sváb-Kovács SzilveszterKözreműködtek: Bak Imre, Fajó János, Keserü Ilona, Klimó Károly, Molnár László, Molnár Sándor
A művészettörténet sokat elemezte már a ’60-as évek végének nagy csoportos kiállításain (pl. IPARTERV) testet öltő progresszív képzőművészeti irányzatokat, köztük a non-figuratív alkotók tűrt-tiltott műveit. A közvetlen előzményeket viszont még mindig sűrű homály fedi. A Tiltott Absztraktok című film feltárja a francia informel hatása alatt megszülető első budapesti absztrakt festészeti iskola rejtett kincseit: a Zuglói Kör (1958–1968) tiltott műveit. Ez a csoport a ’60-as évek első felében a nyugati reprodukciók és fordításos elméleti szövegek hatására megtagadta a valóságleíró realista receptúrákat és átlépett az absztrakt festészet – akkor még illegális – birodalmába. >> előzetes <<

22:00 – 23:30
UJJ ZSUZSI és DARVAS KRISTÓF duó
Ujj Zsuzsi – ének; Darvas Kristóf – ének, zongora

KÁVÉZÓ (ingyenes)
23:00 – 02:00
DJ Pándi Balázs

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Megjelent a Hortobágyi Endre festészetét bemutató monográfia

2021 december 22, szerda

December végén megjelent a Hortobágyi Endre életművét bemutató Egy hiányzó láncszem című monográfia (szerk. Bánki Ákos, Schneller János), a Zuglói kör egyik legkülönlegesebb, ám sokáig elfeledett művészéről. A Fákó Árpád tervezte 248 oldalas kötet több szaktanulmányt tartalmaz, valamint Hortobágyi saját művészeti írásaiból is közöl néhányat. „Az ilyen jelentős kötet végiglapozását követően mindig rácsodálkozik a szakmai olvasó arra, milyen jelentős életművek képesek kihullani a kollektív emlékezet szubjektív hálóján, és milyen nagy […]

December végén megjelent a Hortobágyi Endre életművét bemutató Egy hiányzó láncszem című monográfia (szerk. Bánki Ákos, Schneller János), a Zuglói kör egyik legkülönlegesebb, ám sokáig elfeledett művészéről. A Fákó Árpád tervezte 248 oldalas kötet több szaktanulmányt tartalmaz, valamint Hortobágyi saját művészeti írásaiból is közöl néhányat.

„Az ilyen jelentős kötet végiglapozását követően mindig rácsodálkozik a szakmai olvasó arra, milyen jelentős életművek képesek kihullani a kollektív emlékezet szubjektív hálóján, és milyen nagy erőfeszítéseket kell tenni a művészettörténészeknek, hogy legalább ezen a szinten rekonstruáljanak egy nem is olyan régen, teljes egészében a XX. század második felében létrejött életművet.” ‒ Tóth Károly, Országút

A Garten Kortárs Képzőművészeti Alapítvány első kiadványa 10.000.- Ft-os áron, januári kézbesítéssel megrendelhető a [email protected] e-mail címen. A könyv bemutatójára 2022 elején kerül sor, mely eseményről hírlevélben küldünk információt hamarosan.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Új helyszínen a Resident Art Fair! – Idén a Budapest Art Factory ad helyet a nemzetközi műveket is bemutató kiállításának

2021 november 23, kedd

A Budapest Art Factory (BAF) nemzetközi non-profit műteremház 2006 óta működik a Vizafogó és a Váci út sarkán található volt gyárépületben. Alapítói, Kucsora Márta, Juhász Dóra és Szász Sándor képzőművészek lassan két évtizede szerveznek nemzetközi rezidencia programot és rendeznek kiállításokat a műteremház kiállítóterében. Ennek köszönhetően a BAF-nak jól csengő neve van a nemzetközi kortárs képzőművészeti közegben és a hazai gyűjtők körében is. Jelenleg 9 művész számára biztosít műtermet az alkotóház. […]

A Budapest Art Factory (BAF) nemzetközi non-profit műteremház 2006 óta működik a Vizafogó és a Váci út sarkán található volt gyárépületben. Alapítói, Kucsora Márta, Juhász Dóra és Szász Sándor képzőművészek lassan két évtizede szerveznek nemzetközi rezidencia programot és rendeznek kiállításokat a műteremház kiállítóterében. Ennek köszönhetően a BAF-nak jól csengő neve van a nemzetközi kortárs képzőművészeti közegben és a hazai gyűjtők körében is. Jelenleg 9 művész számára biztosít műtermet az alkotóház.

  

A Resident Art Fair idén nem csak alkalmi vásárlókat, műkedvelőket, de gyűjtőket is megszólító válogatással jelentkezik: a feltörekvő művészek friss művei mellett a már klasszikusnak mondható kortárs és nemzetközi alkotások a „Collector’s Selection” nevű szekciónban kapnak helyet. Ebbe a válogatásba kerültek be idén olyan nemzetközi hírességek alkotásai, mint a CoBrA csoport művészeként híressé vált Karel Appel (1921-2006), vagy Corneille (1922-2010) erőteljes színekben pompázó szitanyomatai, vagy a magyar absztrakcióra is erős hatást gyakorló második párizsi iskola alkotói közül Jean René Bazaine (1904-2001), Alfred Manessier (1911-2003), Maurice Estève (1904-2001) és Hans Hartung (1904-1989) litográfiái. Emellett a dekollázsairól híressé vált olasz művész, Mimmo Rotella (1918-2006) és az olasz transzavantgárd megkerülhetetlen alakjainak – Mimmo Paladino (1948) és Italo Bressan (1950) – egy-egy műve; valamint a spanyol informel festészet idén elhunyt festője, Luis Feito (1929-2021) és a szintén spanyol Victor Mira (1949-2003) is. A világhírű svájci bauhausler, Max Bill (1908-1994) mellett Wolf Vostell (1932-1998), és a német geometrikus művész Günter Fruhtrunk (1923-1982) művei is megvásárolhatók lesznek a vásáron.

A nemzetközi alkotók névsorát gazdagítják még az olyan magyar származású művészek, mint Victor Vasarely, Francoise Fiedler, Simon Hantai, Étienne Hajdu, Nicolas Schöffer, Sigismund Kolos-Vary, Bíró Antal és Konok Tamás.

A magyar sztárművészek közül Bortnyik Sándor MA mappájának néhány lapja, valamint Bak Imre, Nádler István, Kovács Attila, Lakner László, Fajó János, Hencze Tamás, Tót Endre, Szabados Árpád, Schwierkievicz Róbert és Hortobágyi Endre több műve is szerepel a kiállításon.

    

A kortárs alkotók („Young and Fresh” szekció) közül több mint 60 művész legfrissebb alkotásait mutatjuk be. Sokan közülük visszatérő kiállítói a vásárnak, de beválogattunk új, pályakezdő művészeket is, akik a Resident Art Fair-rel kerülnek bele a műkereskedelembe: itt mutatkoznak be és értékesítenek először. Ez hatalmas lépés az alkotóknak, és izgalmas kaland a vásárlóknak. Az idei válogatásban geometrikus, informel, groteszk, figuratív művek egyaránt láthatóak lesznek. A széles kínálat és a műalkotások nagy száma miatt mindenki találhat magának megfelelő képzőművészeti tárgyat, legyen szó gyűjtői, alkalmi vagy „ajándékozási célú” vásárlásról.

   

Nyitvatartás: a Resident Art Fair 2021 kortárs művészeti vásár 2021. december 9-étől 20-áig látogatható minden nap 14-től 19 óráig a Budapest Art Factoryban (1138 Budapest, Vizafogó u. 2. – parkolási lehetőség az udvaron, a sorompó után).

A képzőművészeti vásár katalógusa az alábbi képre kattintva érhető el:

Kontakt: [email protected]

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Hortobágyi Endre, Baráth Áron és Bánki Ákos az Art Marketen + online filmpremier!

2021 október 5, kedd

A Resident Art kortárs művészeti ügynökség idén először vesz részt az Art Marketen! Kiállításunkon a hazai absztrakció egyik nagy elfeldettjét, Hortobágyi Endrét (1941-1998) és két feltörekvő alkotót, Baráth Áront (1980) és Bánki Ákost (1982) mutatjuk be. Hortobágyi sok évtizede lappangó képei lépnek párbeszédbe friss művekkel, és ebből az alkalomból tartunk egy online filmpremiert is. • • • Hortobágyi Endre (1941-1998) „Mivel a Zuglói Kör többi tagjai más irányba léptek tovább, […]

A Resident Art kortárs művészeti ügynökség idén először vesz részt az Art Marketen!

Kiállításunkon a hazai absztrakció egyik nagy elfeldettjét, Hortobágyi Endrét (1941-1998) és két feltörekvő alkotót, Baráth Áront (1980) és Bánki Ákost (1982) mutatjuk be. Hortobágyi sok évtizede lappangó képei lépnek párbeszédbe friss művekkel, és ebből az alkalomból tartunk egy online filmpremiert is.

• • •

Hortobágyi Endre (1941-1998)
„Mivel a Zuglói Kör többi tagjai más irányba léptek tovább, végül Hortobágyi volt az, aki – ha közel harminc év késéssel is – folytatta a Kör és a francia motívumrejtő absztrakció örökségét. Ezzel festészete egyedülálló és bizonyos szempontból hiányzó láncszeme a legújabb kori magyar festészet történetének: az érzéki és nagyon személyes vonulatot a franciás, természetelvű absztrakcióval ötvözte, majd a 90-es évek közepére tökélyre fejlesztette, így kijelenthetjük, hogy a Zuglói Kör festői hagyományának egyik leghitelesebb alkotójává és kiérlelőjévé vált.” (Schneller János)

Bánki Ákos (1982)
„Bánki Ákos szenzuális festészete lassan húsz éve az érzelmek direkt közlésein keresztül lép kapcsolatba nézőjével. Az aktuális trendektől függetlenül, következetesen alkotó művész az elmúlt tíz évben halad, a színek végtelen gazdagságát lépésről lépésre kiaknázva a saját maga által hitelesnek tartott úton. Ez az út számára és a befogadó számára is további váratlan fordulatokat tartogat.” (Schneller János)

Baráth Áron (1980)
„A gesztusok kirobbanó intenzitása mögött elmélyült megfigyelő rejtőzik, aki az egymás mellé helyezett színfontok feszültségével kísérletezik, és a színek találkozását – mint kulcspillanatot – kutatja. A színek erőteljesek és tiszták – a koloritválasztásban még felismerhető az egykori grafikus múlt és a plakátművészet hatása.” (Ványa Zsófi)

• • •

Bánki Ákos Hortobágyi c. dokumentumfilmje mostantól elérhető online!

Hortobágyi végzetesen vágyott a szépre egy olyan szürke korban, amikor az alkotói szabadságra béklyót kötött a politika, a művészet önmagában is gyanús volt. Hiába hódította meg Amerikát Jackson Pollock, a világot pedig az absztrakt expresszionizmus, Franciaországban hiába tombolt a szubjektum szabadságát hirdető informel, egész Európában hiába fröcskölték, csapkodták a festők a később múzeumba kerülő vásznaikat, amikor Magyarországon, a vasfüggönyön túl csak a sematikus realizmus kerülhetett ki a festők műhelyéből.

Hortobágyi Endrét apja politikai múltja miatt nem vették fel az egyetemre. A megfigyelt Zuglói-kör tagja lett, ahová azok a festők tartoztak, akik nem engedve a párt által kikényszerített kulturális fordulat nyomásának és a művészet szocialista realista irányvonalának, titokban szervezkedve saját belső, absztrakt képeiket festették. Műveivel részt vett az 1956-ot követő sötét kor betiltott kiállításain. A betiltások, a szabadság levegőjének megvonása azonban tragikusan megviselte. Magányosan, elfeledett festőként halt meg, alakja máig a huszadik századi magyar művészettörténet egy meg nem írt legendája.

Bánki kísérletet tesz arra, hogy családtagok, barátok elbeszéléseiből és a hagyaték megmaradt dokumentumaiból rekonstruált drámai életutat végigjárja; arra vállalkozik, hogy egy ember sorsán keresztül mutassa meg egy levegőtlen kor drámáját.

• • •

Várjuk szeretettel a G1009-es standon a Bálna 1. emeletén!

Nyitvatartás:
2021. október 7., csütörtök, 11:00 – 19:00
2021. október 8., péntek, 11:00 – 21:00
2021. október 9., szombat, 11:00 – 19:00
2021. október 10., vasárnap, 11:00 – 19:00

Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész, a Resident Art kurátorai

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Megnyílt a Garten Balaton 2021!

2021 július 31, szombat

Július 30-án 17 órakor tartottuk a Garten Balaton kortárs művészeti hetek és képzőművészeti vásár megnyitóját a lovasi Nagy Gyula Galéria kertjében. A közönséget Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész, a Garten alapító-kurátorai köszöntötték. Az alábbiakban Fenyvesi Ottó író, költő megnyitószövegét közöljük: Tisztelt egybegyűltek! Tisztelt lovasiak, tisztelt vendégeink! Önök egy három hetes összművészeti fesztivál megnyitóján vannak, ahol ildomos komoly és kevésbé komoly dolgokról szólni. Először szóljunk a komolyakról: „A szellemi […]

Július 30-án 17 órakor tartottuk a Garten Balaton kortárs művészeti hetek és képzőművészeti vásár megnyitóját a lovasi Nagy Gyula Galéria kertjében. A közönséget Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész, a Garten alapító-kurátorai köszöntötték. Az alábbiakban Fenyvesi Ottó író, költő megnyitószövegét közöljük:

Tisztelt egybegyűltek!
Tisztelt lovasiak, tisztelt vendégeink!

Önök egy három hetes összművészeti fesztivál megnyitóján vannak, ahol ildomos komoly és kevésbé komoly dolgokról szólni.

Először szóljunk a komolyakról:
„A szellemi elit manapság kénytelen együtt élni a kapitalizmus romboló kreativitásával, a sokszorosíthatósággal és a tömegművészettel. Mert élménygyár és kulturális szórakoztatóipar van. Ebből kifolyólag az elitista művészet kezd egyfajta szubkultúrává válni. A nyugati elitista értékrendszer kezd szétesni sok-sok kis mikrokulturális, szubkulturális jelenségre. Ezernyi más, sokkal inkább az elementáris egzisztenciális helyzetekre reagáló, értékrendszer alakul ki és létezik.
A művészet már nincs abban a pozícióban, mint a klasszikus avantgárd idején: az útmutató szerep eltűnt. Ehelyett sokkal inkább a különleges látványra, ritmusokra és zajokra figyel, a lényeges megfigyeléseket kommentálja, azok regisztrálására szorítkozik. Szerényebb igényű, már nem akarja az egész társadalmat megmagyarázni és megváltoztatni.
Az apró szubkulturális körökben a művészet valamiféle életmagyarázattá, filozófiává, életelixirré válik. A művészet már régen lelépett a váteszi porondról, persze továbbra is a legmagasabb szellemi produkció marad, de ugyanakkor életélmény, élettapasztalat is lesz.
Egyesek szerint az avantgárd művészet a valósággal szemben, a hétköznapi élet valóságával szemben egy utópikus válóságot képviselt. Ma már nincsenek utópisztikus projektek. Sokkal inkább a kicsi részletekre figyelünk. Itt egy kis megfigyelés, ott egy kis intervenció, ott egy kis kommentár, és ebből a mozaikszerű valóságtörmelékből áll össze a kortárs művészet realitása. Ez nem fragmentáris, nem kaotikus, hanem ez a realitás.
A realitás kisöpörte az általános érvényű absztrakt képleteket, elméleteket, esztétikákat. Lokális meghatározottság, individuális meghatározottság, multikulturális meghatározottság lépett a helyükre.
A mai művész nem kiábrándult, nem lázad, mint a régiek. Inkább realista és szkeptikus. Kis lépésekből, felvillanásokból épít alkotói életművet, egy komplex rendszert.
A hagyományos, megmerevedett művészi aktusok megvédendő lényeggé merevítése helyett más spekulatív tendenciák alakulnak ki, melyek szándéka az egészen új alkotói gyakorlattípusok kialakítása. A 21. század művésze a mesterségének kutatásával egyidejűleg mélyed el a lélek és a világ életében.
És hát a kontextus is változik, nagyon nagy sebességgel. A modern természettudomány egyre inkább megkérdőjelezi a bennünket körülvevő valóság megismerhetőségének módjait. Ezzel egy időben a belső valóság fogalma is megkérdőjeleződik. A tudósok, az írók és a művészek kételkedni kezdhetnek az Én egységében – gondoljunk Freud, Proust, Joyce vagy a mások műveire. A nyelvfilozófusok és Foucault munkássága nyomán a szubjektum megismerhetetlenségének tétele még inkább előtérbe kerül: úgy tűnik, nem a szubjektum uralja a nyelvet, hanem a nyelv a szubjektumot. Megszűnik a hierarchikus alárendeződés, egy teljesen horizontális egymás mellé rendelés alakul ki a kortárs művészetben.
A művész számára egyre fontosabbá válik korunk informatizált társadalomához fűződő viszonya. Magatartásformát kell választania. Amennyiben a valóság csak a felszínen ismerhető meg, s mint mélység, ellenáll mindenfajta megjelenítésnek, kétféle magatartásmód lehetséges: a művész vagy tudatosan a felszínt választja, vagy kockáztat és elfogadja a megismerhetetlen kihívását.
Sokan elutasítják a mélységet, és kizárólag arról hajlandóak beszélni, amit biztosan, a félreértés kockázata nélkül tudhatunk. Mások meg nem. Tény, hogy a művész belebonyolódik, majd – a mű elkészültével – kihátrál a valóságból.”

Tisztelt közönség!
A végén szóljunk néhány kevésbé komoly dologról:
Szeretem, amikor a művészek hetekre elárasztják a falut. Hangozzon bármilyen patetikusan is, valami nagy-nagy szabadság, öröm, boldogság érkezik velük. Sui generis. Van abban valami felszabadító, ahogyan keresik a saját útjukat az Ismeretlen felé, az Igazság felé, amire megvan a jó okuk, késztetésük, mániájuk, rögeszméjük, amiért vállalnak minden kockázatot, veszélyt. Lehet, hogy belepusztulnak, de lehet, hogy meglátják a fényt. Jó figyelni, együtt mozogni velük, ahogy megérintik Lovas és a környék hétköznapjait a legkülönbözőbb rendezvényekkel képzőművészeti kiállításoktól, a filmen át a koncertekig. A valóság meglepő szemiotikájába cseppenünk a Gartenben, ahol mindenből jel lesz. Összefonódik fikció a valósággal, a hétköznapi élettel.
Stílusok szállnak szembe egymással. Lehet, hogy éppen ebből lesz az új stílus. Ettől az egész ökológiai és esztétikai információáramlástól felélénkül a település. Felszabadulnak a környék motorikus funkciói, felszabadul a hely és lakói identitáskeresése. Mintha valamiféle nagy rendezés részeivé válnánk, amelyben semmi nem jelentéktelen. Mindennek jelentése van.
A művészet bennünk van! Az ember a médium. Három hétre itt most mindenki néző-szereplő-rendező szentháromságává válik. Nem úgy, ahogy Marcel Duchamp talált tárgyai, a ready-made-ek. Itt élőlények kerülnek be a kiállításokra, akik felszabadítják a kreativitásukat, önmagukat és ezáltal alakul a nyitott mű, – minden része lesz, ami él, itt és most. Nagy adag öniróniával nyakon öntve, természetesen. A humorérzékünk nem mondhat csődöt.
A népünnepélyeknek mindig is része volt a komédia.
Szórakoztató programok, események és helyszínek sokasága következik tehát három héten át.
A keverőpultnál Bánki Ákos és Schneller János!

Kezdődjön a harmadik GARTEN fesztivál!
Köszönöm, hogy meghallgattak!

Elhangzott: 2021. július 30-án, a lovasi Nagy Gyula Galéria kertjében
Fotó: Szendi Péter

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Megjelent a Garten Balaton képzőművészeti vásár katalógusa!

2021 július 23, péntek

Több mint 100 művész, közel 300 műalkotás… Itt a Garten Balaton 2021 Művészeti Vásár katalógusa! A Garten Balaton központi kiállítása és vására hívószavaként választott Határaink cím a pandémia által okozott határhelyzetekre, valamint a kortárs művészet határokat feszegető és azokat olykor átlépő kortárs tendenciák sokszínűségére reflektál. Valamint arra a jelenségre, hogy a kortárs művészet sokszor a komfortzónánk elhagyására, határaink átlépésére kényszerít bennünket. Az idei válogatásban minden eddiginél hangsúlyosabban kaptak helyet a pályakezdő […]

Több mint 100 művész, közel 300 műalkotás… Itt a Garten Balaton 2021 Művészeti Vásár katalógusa!

A Garten Balaton központi kiállítása és vására hívószavaként választott Határaink cím a pandémia által okozott határhelyzetekre, valamint a kortárs művészet határokat feszegető és azokat olykor átlépő kortárs tendenciák sokszínűségére reflektál. Valamint arra a jelenségre, hogy a kortárs művészet sokszor a komfortzónánk elhagyására, határaink átlépésére kényszerít bennünket. Az idei válogatásban minden eddiginél hangsúlyosabban kaptak helyet a pályakezdő és feltörekvő művészek alkotásai. Több mint 20 művész idén először állít ki nálunk.

>> A Garten Balaton 2021 képzőművészeti katalógusa <<

A Garten Balaton Művészeti Vásár kiállító művészei:
Ács Alíz, Agnes von Uray, Anthony Vasquez, Baráth Bálint, Bodolóczki Linda, Boros Viola, Borsándi Balázs Boci, Bosnyák Zsuzsa, Czanik Mátyás, Czinder Fanni, Csekő Andrea, Csík Richárd, Csurák Erzsébet, David Stuart Sutherland, Dorkó Dániel, drMáriás, Fábián Emőke, Farkas Adrienn, Földesi Barnabás, Gallai Judit Ágnes, Gáspár György, Gergely-Farnos Lilla, Getto József, Getto Márton, Gyulai Attila, Hack Ferenc, Hatala Péter, Hegyháti Réka, Hermann Péter, Horváth Gábor, Horváth Lóci Judit, Jakatics Szabó Veronika, Jánosi Anna, Jónás Péter, Juhász Vivien Klára, Kaszás Konrád, Kiss Botond András, László Kiss Dezső, Koczka Viola, Kondor Attila, Kopasz Tamás, Koronczi Endre, Lak Róbert, Lázár Kristóf, Lengl Orsolya, Makra Zoltán, Marafkó Bence, Mayer Hella, Mazzag István, Mendreczky Karina, Mészáros László, Monoton Monokrom, Müller András, Nagy Marcell, Nagy Zsófia, Naomi Devil, Németh Ábel, Németh László, Oláh Orsolya, Paragi Éva, Pataki Luca, Péterfy Ábel, Polónyi Fáni, Révész Ákos, Robitz Anikó, Ronga Eszter, Sebestyén Ákos, Sebestyén Sára, Seres László, Sibitka Anna, Soós Kata, Stark Attila, Stefan Osnowski, Sütő Róbert, Szabó Kristóf – KristofLab, Szász Sándor, Szax Olivér, Szenteleki Gábor, Szentgróti Dávid, Szentgyörgyi Erika, Szép Gabriella, Szlávik Barbara, Szolnoki Szabolcs, Szőke Gáspár, Szőke Lili, Szöllősi Géza, Tarczy István, Tayler Patrick, Tóth Kina, Töttös Kata, T. Szabó László, Vachter János, Valkó Gyula, Verebics Ágnes, Verebics Katalin, Vető Orsolya Lia, Vilhan Ada, Wahorn András, Wolf Helén Sára, Wolsky András, Zámbó Attila, Zelena Veronika

A Garten Balaton Művészeti Vásár kurátorai: Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész

A Garten Balaton kortárs művészeti hetek részletes programja július 30-tól augusztus 21-ig >> www.gartenbalaton.com

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Garten Balaton VIP szitanyomat mappa 2021 – Legyen a támogatónk!

2021 május 15, szombat

A mecénások, gyűjtők, támogatók felajánlása lehetővé tette számunkra, hogy az első és második GARTENt közösségi finanszírozásból teremtsük meg. Idén ezeket a támogatásokat megelőzve ismét egy négy lapos GARTEN Balaton VIP szitanyomat mappát adunk ki, Nádler István, Baráth Áron, Bánki Ákos és Szentgróti Dávid műveivel. A mappákat eladásra kínáljuk 2021. június 30-ig. A mappa vásárlója, a GARTEN Balaton VIP támogatójává válik, valamint egy társával együtt ingyenesen látogathatja programjainkat és exkluzív eseményeken […]

A mecénások, gyűjtők, támogatók felajánlása lehetővé tette számunkra, hogy az első és második GARTENt közösségi finanszírozásból teremtsük meg. Idén ezeket a támogatásokat megelőzve ismét egy négy lapos GARTEN Balaton VIP szitanyomat mappát adunk ki, Nádler István, Baráth Áron, Bánki Ákos és Szentgróti Dávid műveivel. A mappákat eladásra kínáljuk 2021. június 30-ig. A mappa vásárlója, a GARTEN Balaton VIP támogatójává válik, valamint egy társával együtt ingyenesen látogathatja programjainkat és exkluzív eseményeken vehet részt.

Kérjük, ha teheti, legyen a négy kortárs műalkotás új gazdája, és segítse munkánkat a szitamappa megvásárlásával!

• • •

A Garten Kortárs Művészeti Alapítvány első szitanyomat mappáját a 2021. évi Garten Balaton kortárs művészeti hetek programjának megvalósítása érdekében hoztunk létre. A mappában négy képzőművész 1-1 szitanyomattal szerepel. A 4 szitanyomatot tartalmazó mappa lapjait Győrffy Sándor és Bánki Ákos készítette 2021. áprilisában a Váci Grafikai Műhelyben. A lapok 46 aláírt példányban készültek: 1-30-ig 30 db arab számmal jelölt nyomat, I-VI-ig 6 db római számmal jelölt EA (épreuve d’artiste) nyomat, valamint I-X-ig 10 db HC (hors d’commerce) jelzésű nyomat.

Dinamizmus, energia, zeneiség és játék

A mappa négy alkotója közül hárman a kétezres évek elejének átmeneti időszakában induló művészek generációjához tartoznak, míg Nádler István az 1968-as Ipartervvel előlépett neoavantgárd alkotók generációjának egyik legfontosabb képviselője. A képek mindegyike a szubjektív, érzelmekkel telített impulzusfestészet szitanyomatba ültetett változata, melyek leginkább az informel festészettel mutatnak rokonságot. A szitanyomatok sokfélesége mögött számos ponton fedezhetünk fel lényegi párhuzamokat.

Baráth Áron festészetetét formakincs és színhasználat szempontjából is a minimalizmus jellemzi. Az egységes színfelületek dominálta formák egymásba hatásakor a vörös, a fekete és a fehér egyszerre szimbolikus és a primer szenzuális minőségei létesítenek kapcsolatot egymással. A nyitott kompozícióban érintkező formák állandó alakulása olyan dinamikus kompozíciót eredményez, melyben a szitanyomat rétegeinek áthatásai következtében leginkább a mozgás illúziója dominál. A mozgás dinamikájának köszönhetően új tónusok és új forma-harmóniák születésének lehetünk tanúi.

Bánki Ákos Flumen című szitanyomatát ezzel ellentétben a színek gazdagsága és látszólag véletlenszerű találkozása nyomán születő újabb árnyalatok burjánzása határozza meg. A képen egy robbanás egyetlen pillanatba összpontosuló energiájának vizuális nyomait látjuk, amelyek formái a folyadék természetének engedelmeskedve, egymást fedő fröccsenésként értelmeződnek. A nyitott komopzíciót – akárcsak Baráth esetében – a síkszerűség jellemzi.

Nádler István nyomatán a jelszerű formák visszafogott színekkel társulnak, miközben a kompozíciót erőteljes zeneiség hatja át. A szabályos szürke sávok a ritmus, a fekete gesztus az indulat, a fehér és lila vonalak az ismétlés és az ellenpont jeleiként képzik meg a kompozíciót, ami akár egy improvizatív zene kottaképeként is értelmezhető.

Szentgróti Dávid vidám színei és tekergő formái a játékban rejlő kimeríthetetlen variabilitásról szólnak. A látvány az egyes síkok játékos elcsúsztatása, a szabályos geometrikus formák horizontvonalból való kibillentése, valamint a transzparens és fedő rétegek variálásának köszönhetően a tér illúzióját kelti. Az ecsetnyomokat idéző szerpentek szekvenciákra emlékeztető formái különböző színekben és eltérő intenzitással, egymást kitakarva és kiegészítve ugyanazt a motívumot variálják.

Baráth Áron: Cím nélkül, szitanyomat, papír, 70×50 cm
Bánki Ákos: Flumen, szitanyomat, papír, 70×50 cm
Nádler István: 2021, szitanyomat, papír, 70×50 cm
Szentgróti Dávid: Imprinting, szitanyomat, papír, 70×50 cm

   

• • •

Legyen a támogatónk!

A Garten Balaton VIP szitanyomat mappa 2021 első 15 példányát 200.000,- Ft-os áron értékesítjük, a vásárlás 2 fő számára ingyenes belépést biztosít a Garten Balaton összes nyilvános programjára és zártkörű VIP-rendezvényeire.

A mappa árát támogatásként tudja fogadni a Garten Kortárs Művészeti Alapítvány. Kérjük, hogy a limitált példányszám miatt mindenképpen vegye fel velünk a kapcsolatot a [email protected] e-mail címen.

Legyen része a kortárs művészetnek és annak az összefogásnak, amely lehetővé teszi nyári programjaink közös megvalósítását!

Köszönettel,
a Garten Balaton kurátorai:
Bánki Ákos és Schneller János

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Áradat, folyam, hömpölygés… – Bánki Ákos legújabb képei a K.A.S. Galériában

2021 február 14, vasárnap

Áradat, folyam, hömpölygés – az élethez nélkülözhetetlen víz megállíthatatlan mozgása és ereje. A vízé, mely bennünk és körülöttünk állandóan jelen van, különösen ha egy olyan folyó által kettészelt városban élünk mint Budapest, vagy ha időlegesen eltávolodva tőle olyan új otthont választunk magunknak, mint Barcelona, ahogy Bánki Ákos is tette, amikor 10 hónapra a tengerparti városba költözött. A K.A.S. Galériában megrendezett Flūmen című kiállítás ennek a nemcsak fizikai értelemben vett helyváltoztatásnak, […]

Áradat, folyam, hömpölygés – az élethez nélkülözhetetlen víz megállíthatatlan mozgása és ereje. A vízé, mely bennünk és körülöttünk állandóan jelen van, különösen ha egy olyan folyó által kettészelt városban élünk mint Budapest, vagy ha időlegesen eltávolodva tőle olyan új otthont választunk magunknak, mint Barcelona, ahogy Bánki Ákos is tette, amikor 10 hónapra a tengerparti városba költözött.

A K.A.S. Galériában megrendezett Flūmen című kiállítás ennek a nemcsak fizikai értelemben vett helyváltoztatásnak, az eltávolodásnak és visszatérésnek passióját járja körül.

A víznemünek önmagában nincs alakja, mert eleme a változás, a mozgásban lévő erő. Bánki Ákos Barcelonában készült sorozatában ezt a mozgásában megragadhatatlan entitást jeleníti meg. A képtől eltávolodva, hozzá sem kézzel, sem ecsettel hozzá nem érve, a vizet porrá őrlő festékszóróval permetezi vásznait, miközben tudata tökéletes kontrollt gyakorol keze, így a léggé vált víz felett is. A vászonra a légből lecsapódó makulátlan egyenesek, mint horizontok csábítják a szemet az origó keresésére, ahol elválhat egymástól föld, ég és víz, a színek érzéki játéka azonban minduntalan tovább löki a tekintetet, meghiúsítva a megnyugvást, elmerülünk a végtelenbe.
Ennek a tökéletes játéknak, ennek a teljes koncentráltságban készült sorozatnak a feloldása jelenik meg a többi képen. A végtelenből visszaszállva, ellepi a vásznat az élet. A légneműből újra víz lesz, az érintetlen vásznakból simítás, kontakt felület. A szellem visszatér a testbe, mely újból az anyagba kapaszkodik. A horizontok eltűnnek, sem vízszintes, sem függőleges nincs többé, mindent elborít a szín, a hatalmas vörös folt, mely a passió utolsó stációja. A kiállítótér arénává változik.

A K.A.S. Galériában megtekinthetőek Bánki Ákos Barcelonában készült sorozatának darabjai, illetve a Budapest Art Factory-ban alkotott legújabb művei.

Bánki Ákos festészete az absztrakt expresszionista hagyományokon alapul. Munkásságában színekkel, formákkal, gesztusokkal kísérletezve hoz létre különböző energiájú és intenzitású képtereket. Meghatározó művészeti élménye Mark Rothko festészetével való fiatalkori találkozása.
Festészetével a képek elemi, érzékekre ható erejének feltárására törekszik.

Bánki Ákos – Flūmen
K.A.S. Galéria (1114 Budapest, Bartók Béla út 9.)
2021. március 16-ig
Nyitvatartás: szerda, csütörtök, péntek 15-től 18 óráig

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Garten 2020 kortárs képzőművészeti bázis – 3 augusztusi héten keresztül a Balaton északi partján

2020 június 22, hétfő

Szeretettel várunk mindenkit Lovason és Csopakon, a Balaton északi partjának képzőművészeti bázisán augusztus 1. és 22. között! #művészettelvédekezünk Tavaly elvetettük a magokat, idén jó kertészként tovább gondozzuk növényeinket. A lovasi bázison, a kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár keretében újra találkozhattok közel százötven kortárs művész munkáiból összeállított izgalmas válogatásunkkal. Az idei évben tovább erősödve, Csopakon egyéni tárlatot rendezünk Szöllősi Géza kitin szobraiból. Ezenkívül szélesedő zenei kínálattal, klasszikus, jazz és experimentális zenei […]

Szeretettel várunk mindenkit Lovason és Csopakon, a Balaton északi partjának képzőművészeti bázisán augusztus 1. és 22. között! #művészettelvédekezünk

Tavaly elvetettük a magokat, idén jó kertészként tovább gondozzuk növényeinket. A lovasi bázison, a kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár keretében újra találkozhattok közel százötven kortárs művész munkáiból összeállított izgalmas válogatásunkkal. Az idei évben tovább erősödve, Csopakon egyéni tárlatot rendezünk Szöllősi Géza kitin szobraiból. Ezenkívül szélesedő zenei kínálattal, klasszikus, jazz és experimentális zenei koncertekkel, kertmozival, filmpremierrel, erős irodalmi jelenléttel, színházi estekkel, pódiumbeszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel várunk benneteket. A gyermekek számára napközis tábort szervezünk, Lovason alkotósarok várja őket.

Kurátorok: Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész

• • •

Kiállító művészek:

Árki Tibor, Ács Alíz, Bagi Attila, Bánki Ákos, Baranyai B. András, Benkő Lilla, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Bernát András, Biacsics Renáta, Bohus Réka, Bojti András, Boor Ádám, Bordás Márton, Borsándi Balázs Boci, Bosnyák Zsuzsa, Böhm Gergely, Bullás József, Braun András, Czanik Mátyás, Csibi Anett, Deim Balázs, dr Máriás, Dorkó Dániel, Fehér László, Gál András, Gallai Judit Ágnes, Gábor Áron, Gáspár György, Garamvölgyi Gábor, Gergic Ena, Getto József, Gyarmati Zsolt, Harangozó Imre, Hegyháti Réka, Hermann Péter, Horváth Gábor, Horváth Lóczi Judit, Horváth Orsi, Jánosi Anna, Juhász Corinna, Juraj Florek, Kaci Simon, Kanics Dorottya, Kaszás Konrád, Kárándi Mónika, Kárpáti Tibor, Kiss Botond András, Király Gábor, Koczka Viola, Kontur Balázs, Kopasz Tamás, Kóródi Zsuzsa, Kusovszky Bea, Kaszás Konrád, Kondor Attila, Láng Eszter, Lak Róbert, Lantos Csenge, Lenkey-Tóth Péter, Matisz Richárd, Marafkó Bence, Mazzag István, Mendreczky Karina, Mészáros László, Mezősi Ágnes, Miksa Bálint, Mohamed Abouelnaga, Nagy László, Nagy Marcell, Nagy Zsófia, Nagy-Pál Balázs, Naomi Devil, Neogrády-Kiss Barnabás, Normal Gergely, Oberfrank Luca, Stefan Osnowski, Ódor Bence, Péterfy Ábel, Ráskai Szabolcs, Révész Ákos, Romvári Márton, Ronga Eszter, Sebestyén Sára, Seres László, Simon-Mazula Tibor, Soós Katalin, Somody Péter, Sós Gergő (Monoton Monokróm), Stark Attila, David Sutherland, Székely Ian, Szabó Kristóf – KristofLab, Szax Olivér, Szenteleki Gábor, Szilágyi Zoé, Szentgróti Dávid, Szlávik Barbara, Szőke Gáspár, Szöllősi Géza, Szolnoki Szabolcs, Szőke Lili, Tanka Péter, Tayler Patrick, Tarczy István, Tettemanti Ádám, Tihanyi Anna, Tóth Anna Eszter, Tóth Bálint, Tóth Zsófia, Töttös Kata, Vachter János, Verebics Ágnes, Verebics Katalin, Vető Orsolya, Vida Krisztina, Wahorn András, Wolsky András, Zámbó Attila, Zelena Veronika

Hamarosan érkezik az online lapozható Garten 2020 képzőművészeti katalógus!

• • •

A Gartenben minden a képzőművészet körül forog. Az esti beszélgetésekre meghívott vendégeket is egy dolog köti össze: a vizuális kultúra szeretete. A Garten 2020 vendége lesz Alföldi Róbert, akiről kevesen tudják, hogy az ország egyik legizgalmasabb és legértékesebb fotógyűjteményének tulajdonosa. Idén ünnepli fennállásának harmincadik(!) évét a díszeli Első Magyar Látványtár és a miskolci alapítású MissionArt Galéria. Alapítóikat a rendszerváltó évek műkereskedelméről faggatják a szervezők. Ezenkívül szó lesz még a kortárs magyar fotográfia nemzetközi sikereiről és a magyar neoavantgárd szárnyalásáról, illetve izgalmas programnak ígérkeznek a Gyűjtés női/férfi szemmel című esték is, ahol művészeti szakemberek gyűjtőket faggatnak szenvedélyeikről.

A Garten 2020 kertmozi válogatása újra mélyre repíti nézőit a művészet titokzatos világába. Két életrajzi ihletésű játékfilm is vetítésre kerül: Egon Schiele: A halál és a lányka, illetve a Gerhard Richter életpályáján alapuló Mű szerző nélkül. A dokumentumfilmes válogatásban Robert Mapplethorpe, Sebastiao Salgado, Agnès Varda, Fahidi Éva és Hortobágyi Endre szerepel.
A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál animációfilmes válogatásában fiatal magyar alkotók formabontó munkái lesznek láthatók. Kondor Attila különleges festményanimációi is helyet kaptak a programban, a vetítés előtt az alkotóval beszélgetnek a kurátorok.
A Garten moziban lesz először látható Lichter Péter legújabb, hatvan perces kísérleti filmje, a Barokk Femina, mely Nemes Z. Márió tavaly megjelent versfolyamának adaptációja.

A zene kedvelői sem maradnak kortárs ingerek nélkül. A fiatal magyar trombitás Subicz Gábor érkezik csapatával. Ezenkívül hallható lesz a két képzőművész Wahorn András és Kopasz Tamás fülbemászó improvizatív jazz duója. A veszprémi Monoton monokróm és a hatalmas energiájú Szilágyi Rudolf képzőművész/zenész is összeáll egy estére: a land-art, performansz és live act elemeket ötvöző előadás mélyreható élményeket ígér rokonlelkűeknek. KristófLab és a Ziggurat projekt fény-hang-tánc előadásában a kortárs művészet különböző műfajai egyesülnek egy új látvánnyá.
Az E-mancik Színházi Manufaktúra Szomjas férfiak sört isznak helyettem című előadása már a nevében is kizökkenést ígér. Az előadás után az idei Garten partnere, a Fehér Nyúl sörfőzde kínálja a Garten művészei által tervezett címkékkel ellátott söreit.

• • •

Program: www.garten2020.com

A kiállítások ingyenesen látogathatók, az esti programok belépődíja 1.500 Ft, 18 éven aluliak és nyugdíjasok számára minden programunk ingyenes, helyi lakosoknak pedig 50%-os kedvezményt biztosítunk a belépők árából.

A Garten 2020 szervezője a Nagy Gyula Művészeti Alapítvány és a Resident Art Művészeti ügynökség.

• • •

Ha támogatná a kortárs művészetet és a programsprpzatunk megvalósulását:
Garten 2020 VIP szitanyomat-mappa >> www.garten2020.com/vipmappa

– – –

Borítókép: Mészáros László Zöld című művének részlete

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

„A Garten rólunk szól, a barátainkról, művésztársainkról. Olyan, amilyenek mi, a megálmodói vagyunk.”

2020 május 25, hétfő

Augusztusban újra kinyitja kapuit a GARTEN Lovason, a Balaton északi partján. A három hetes programsorozat ismét izgalmas kalandokat ígér a képzőművészet iránt nyitott látogatók számára. Az előkészületekről és az esemény közösségi finanszírozási rendszeréről beszéltek a szervezők, Schneller János és Bánki Ákos a Kortárs képzőnek. Bánki Ákos: Az idei évben is minden a kortárs képzőművészet körül fog forogni. A központi kiállításra és vásárra idén is közel száz művésztől válogatunk képeket. És […]

Augusztusban újra kinyitja kapuit a GARTEN Lovason, a Balaton északi partján. A három hetes programsorozat ismét izgalmas kalandokat ígér a képzőművészet iránt nyitott látogatók számára. Az előkészületekről és az esemény közösségi finanszírozási rendszeréről beszéltek a szervezők, Schneller János és Bánki Ákos a Kortárs képzőnek.

Bánki Ákos: Az idei évben is minden a kortárs képzőművészet körül fog forogni. A központi kiállításra és vásárra idén is közel száz művésztől válogatunk képeket. És mivel mi válogatjuk, ütős anyagot fogunk összerakni. Ezenkívül sztárművészek munkáiból szervezünk tárlatokat Csopakra és Paloznakra is. Az egyik legelismertebb magyar alkotó, Fehér László festőművész Balaton tematikájú festményeiből Paloznakon nyílik kiállítás. A magyar kortárs művészeket rangsoroló összes toplistán szereplő Szöllősi Géza fantasztikus bogárszobrait pedig a csopaki ZM&G Galériában állítjuk ki. Mivel a tavalyi évben a közönség rendkívüli módon érdeklődött a tárlatvezetéseink iránt, ezért idén is megnyomjuk ezt a programpontot. Izgalmas eseménynek ígérkezik a Gyűjtés női szemmel című beszélgetésünk, ahová női gyűjtőket hívtunk meg, meséljenek ők élményeikről, szempontjaikról. Természetesen az esélyegyenlőség nevében a férfiakat is várjuk egy ugyanilyen beszélgetésre. Színházi estekkel is készülünk. Az E-mancik Színházi Manufaktúra Szomjas férfiak sört isznak helyettem előadása már a címében is ígér némi kizökkenést.

Schneller János: Ebben az évben ünnepli alapításának harmincadik évét a MissionArt Galéria és az Első Magyar Látványtár. E nemes szám előtt tisztelettel adózva őket is meghívtuk, hogy képviseljék magukat egy-egy estünkön. Az egyik legrangosabb irodalmi lapnak, a Műútnak nálunk lesz bemutatkozó estje. A filmkedvelő közönséget pedig az elmúlt évek képzőművészeti tematikájú játék- és dokumentumfilmjeiből készült válogatással várjuk kertmozinkban. Sőt! Filmpremierrel is készülünk! Mivel az experimentális filmkészítés kezd leszorulni a mozipalettáról, úgy gondoltuk, mi támogatjuk ügyét. Az idei évben szélesedik és komolyodik a zenei programok kínálata. Nyitunk a klasszikus, jazz és experimentális zene irányába. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk majd az esti programok vizualitására, és egy különleges fény-zenei.tánc performansszal is jelentkezünk. És ami nagyon fontos, Lovason, a központi helyszínünkön egy alkotósarok minden nap várja a gyerekeket is.

A teljes interjú a Kortárs képző blogon olvasható >> A Bigger Splash – avagy augusztusban újra GARTEN az északi parton

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >