Tag Archive: Budapest

Shifting Baseline – Április 17-én nyílik Stark Attila új kiállítása a Resident Art galériában

2024 április 3, szerda

A felejtés az egyik legemberibb tulajdonság, amelyhez elsőre talán negatív asszociációkat kapcsolunk, valójában nem csak fontos, de nélkülözhetetlen az agyunk működése szempontjából, hiszen felejtés nélkül hamar telítődnénk információval, begolyóznánk. Ezért fontos igazán az alvás, melynek során az agyunk nem csak beépíti az információkat, hanem szelektál, töröl és felejt is. A jelenség egy másik formája a kollektív felejtés, amely leginkább társadalmi, civilizációs szinten megy végbe. A kulturális emlékezet, amely népcsoportokat, országokat, […]

A felejtés az egyik legemberibb tulajdonság, amelyhez elsőre talán negatív asszociációkat kapcsolunk, valójában nem csak fontos, de nélkülözhetetlen az agyunk működése szempontjából, hiszen felejtés nélkül hamar telítődnénk információval, begolyóznánk. Ezért fontos igazán az alvás, melynek során az agyunk nem csak beépíti az információkat, hanem szelektál, töröl és felejt is. A jelenség egy másik formája a kollektív felejtés, amely leginkább társadalmi, civilizációs szinten megy végbe. A kulturális emlékezet, amely népcsoportokat, országokat, generációkat kapcsol és tart össze, folyamatosan, ám viszonylag lassan változik. A ’shifting baseline’ kifejezést legújabban annak a jelenségnek a megnevezésére használják, ami az egymás után következő generációk magától értetődőségeiben és alapvetéseiben történő észrevétlen változásokat írja le. Egy generáció számára újdonságnak, botránynak vagy tragédiának megélt helyzet egy következő generáció számára már magától értetődő jelenség, amihez folyamatosan adaptálódik a közösség. Az újabb nemzedék elfelejti a korábbi generáció viszonyait és a sajátját tekinti alapvetésnek. A magyarul kissé faramucinak hangzó „változó alapvonal szindróma” fogalma persze nem ismeretlen sem a művészetben, sem a tudományban. Isaac Asimov méltán híres Alapítvány tetralógiája is sokat foglalkozik a kollektív felejtés és a civilizációs hanyatlás kérdéskörével. Korunk digitalizált tudásközpontjai és az azonnal hozzáférhető információ magától értetődősége minden korábbi tudást és műveltséget megkérdőjeleznek, miközben a hiteles információ egyre nehezebben szűrődik ki. A felejtés mindennél gyorsabb járványként terjed, és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy egyáltalán van-e még kulturális értelemben vett ’alapvonal’, vagy ahogy korábban neveztük, általános műveltség, amit egy generáció, vagy egy közösség a magáénak tekint?

Stark Attila vizuális világának szereplői erőteljesen beépültek a kétezres évek kortárs vizuális emlékezetébe, figurái ismerős alakokként köszönnek vissza a vásznakról. Tavalyi kiállításának képei azonban elmozdultak egy kevésbé trendi, de annál érdekesebb, ironikus-bukolikus festészet felé, ahol a természeti környezet és az ember ambivalens kapcsolata egy újfajta festőiséggel párosult. Jelen kiállítás képein – e kettő szintéziseként – visszatérnek Stark jól ismert lényei, akik olykor a Plants from Here világában, máskor a barokk festmények aktualizált kulisszái előtt jelennek meg. Sőt, a figurák néha a festészettörténet protagonistáinak bőrébe bújnak, amit persze csak akkor tudunk kellően értékelni, ha mind az eredetit, mind a Stark-féle világot ismerjük. Giorgione klasszikus és a KuloCity vicces figuráinak találkozása persze primer módon is működik, de egy másik síkon akár elkeseredett segélykérésként vagy keserű összekacsintásként is értelmezhető azon kipusztulófélben lévő kevesekkel, akik még képesek dekódolni az ilyen utalásokat. A Shifting Baseline festményei a művész saját korszakai közti játékos utazáson túl a kollektív vizuális emlékezetre, és így a művészettörténet fontosságára is ráirányítják a figyelmet.

Schneller János
Budapest, 2024. március 28.

 

SHIFTING BASELINE – Stark Attila kiállítása

Megnyitó: 2024. április 17., szerda 19 óra
A kiállítást megnyitja: drMáriás
A kiállítás ingyenesen látogatható május 25-ig a Horánszky utca 5. első emeletén.
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig; ill. előzetes bejelentkezés alapján a [email protected] e-mail címen

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Wim Wenders Ansem Kieferről szóló dokumentumfilmje egyetlen alkalommal a Corvin moziban!

2024 március 26, kedd

Egy igazán exkluzív programra kerül sor április végén a Corvin moziban, ugyanis a Cinema Niche, a magyarhangya és a Resident Art segítségével bemutatja: ANSELM 3D Wim Wenders filmje francia-német dokumentumfilm, 2023, 93 perc, angol felirattal 2024. április 26., péntek 19 óra Corvin mozi (1082 Budapest, Corvin köz 1.), Kabos terem A Cinema Niche áprilisban egyetlen alkalommal műsorára tűzi történetének első dokumentumfilmjét 3D-ben, angol felirattal. A film Anselm Kiefer, korunk egyik legnagyobb […]

Egy igazán exkluzív programra kerül sor április végén a Corvin moziban, ugyanis a Cinema Niche, a magyarhangya és a Resident Art segítségével bemutatja:

ANSELM 3D
Wim Wenders filmje
francia-német dokumentumfilm, 2023, 93 perc, angol felirattal
2024. április 26., péntek 19 óra
Corvin mozi (1082 Budapest, Corvin köz 1.), Kabos terem

A Cinema Niche áprilisban egyetlen alkalommal műsorára tűzi történetének első dokumentumfilmjét 3D-ben, angol felirattal. A film Anselm Kiefer, korunk egyik legnagyobb hatású német képzőművészének alkotói folyamatába enged bepillantást. Wim Wenders 2011-es Pina című, Pina Bausch koreográfusról szóló munkája után újra elővette a már-már feledésbe merült 3D-s kameráját, hogy belakja Kiefer műtermének monolitikus tereit.

Hitler bukása előtt két hónappal született Anselm Kiefer, az ünnepelt német művész, aki hazája romjai között nőtt fel. Németország nemzeti mítoszai iránti vonzalmát a múlt és a jelen összefonódásában érjük tetten, ahogy ezzel párhuzamosan Wim Wenders dokumentumfilmjében a film és a képzőművészet közötti határvonal is elmosódik. A II. világháború apokaliptikus hatású pusztítása még mindig lenyűgözi Kiefert, Wenders pedig mára már szokatlan módon, nagyszabású 3D-s technikával engedi megközelíteni a művészt legintimebb perceiben: hatalmas szoborszerű festményeit lángvágóval hasítja, és olvadt ólommal fröcsköli le. A mellette álló asszisztens pedig egy vízsugárral áll mindenre felkészülve.

Wim Wenders az 1970-es években a forradalmi német új film mozgalom első igazi nemzetközileg elismert alkotói közé tartozott Werner Herzoggal és R. W. Fassbinderrel oldalán. Wenders az elmúlt öt évtizedben olyan filmessé vált, akinek a feltáratlan, végtelen vidékek és az emberi érzelmek kontúrjai iránti rajongása egyetemesnek bizonyult. Az utóbbi években dokumentumfilmesként is elsöprő sikereket ért el, így (az 1999-es Buena Vista Social Club zenekar történetével foglalkozó alkotását is beleszámítva) három Oscar-jelölést vitt haza a kategóriában. A Föld sója (The Salt of the Earth, 2014) a brazil fotós, Sebastião Salgado egyedülálló portréja, míg 2011-es Pina című filmje Pina Bausch legendás koreográfus munkásságának magával ragadó feldolgozása Wenders pályafutása egyik legemlékezetesebb darabja – az élénken filmszerű alkotás még mindig sokak számára az egyik legelbűvölőbb példa a 3D-s mozi eszköztárának kiaknázására.

A film >> előzetese
A program >> Facebook-eseménye

Belépő: 4000 Ft
Jegyek, korlátozott számban még kaphatók >> a Corvin mozi oldalán és jegypénztárában!

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Február 22-én nyílik Határ Attila, Horváth Roland és Nagy Marcell kiállítása a Resident Art galériában

2024 február 14, szerda

A XXI. század esztétikáját és képekhez való viszonyát leginkább az érintőképernyő változtatta meg, amely fénylő simaságával a szépség új definícióját hozta. A szépség nem fenséges többé, pusztán szemet gyönyörködtetően problémátlan, sima és kizárólag pozitív érzéseket közvetít. A „hézagmentes” (azaz hibátlan és problémátlan) felületek csodálattal vegyes kíváncsisággal érintésre ösztönöznek, miközben alig hagynak bármi fogódzót magukon. Ezen új esztétika a művek megrázkódtatások nélküli felületességét és pillanatnyi látványosságát hangsúlyozza. A fenti gondolatok Byung-Chul […]

A XXI. század esztétikáját és képekhez való viszonyát leginkább az érintőképernyő változtatta meg, amely fénylő simaságával a szépség új definícióját hozta. A szépség nem fenséges többé, pusztán szemet gyönyörködtetően problémátlan, sima és kizárólag pozitív érzéseket közvetít. A „hézagmentes” (azaz hibátlan és problémátlan) felületek csodálattal vegyes kíváncsisággal érintésre ösztönöznek, miközben alig hagynak bármi fogódzót magukon. Ezen új esztétika a művek megrázkódtatások nélküli felületességét és pillanatnyi látványosságát hangsúlyozza. A fenti gondolatok Byung-Chul Han A szép megmentése című művéből származnak és ellentétesen bár, de szorosan kapcsolódnak mindhárom kiállított művész festői intencióihoz. Kiállítóink művészi megközelítésmódja tudatosan vagy ösztönösen, de mindenképpen hatásosan kérdőjelezi meg e látásmód felszínes esztétikáját. Mind festésmódjukkal, mint témáikkal szembefordulnak a problémátlan simaság szépségkultuszával. Festményeiket mindenekelőtt az anyagszerűség kapcsolja össze, amely szándékosan mutatja meg az ecsetnyomokat, a színek tökéletlen keveredéséből fakadó „hibákat”, de a befejezetlenség és a töredékesség látványa is szervesen épül be a kompozícióba. Bár témáik különböznek, mindnyájuk festésmódja érzéki és szubjektív. Mindhárman töredékes, torzult formákkal operálnak, melyek számos ponton kapcsolódnak festészeti hagyományainkhoz. Mindhármuk festészete az érzékelés, a tudás és a befogadás töredékességét, és a szépség újradefiniálásának lehetőségeit vizsgálja. Művészetükben azonban legalább ennyi a különbség is.

Horváth Roland festészete a figurális hagyományokban gyökerezik, de kompozíciói ritkán idéznek meg egységes tereket, sokkal inkább egy képzeletbeli ódon raktár érzéki tárgyai kerülnek idézetszerűen egymás mellé. A vászon definiálatlan felületeiről sokszor a tiszta, érzéki festőiség megnyugtatóan lágy ecsetnyomai, barokkos bravúrokkal keveredve nem csak a retinánkat izgatják, de mélyebb összhangzatokat is megkongatnak. Festészetében a tökéletes technikai felkészültség, az érzékiség és az önreflektivitás egysége mély, telített színekkel vonja magára a néző figyelmét.

Határ Attila pasztózus ecsetnyomai, ízes színkeveredései, roncsolt, töredékes, torzult látványt hoznak létre, amelyben az emberi alak és a táj viszonya kiemelten fontos szerepet játszik. A kitakart, elkent, hiányos felületek gyakran kerülnek a kompozíció középpontjába, és így elbizonytalanítják, zavarba hozzák a befogadót. Az elhagyások, a befejezetlenség töredékessége nagy szabadságot enged a befogadónak az értelmezésben, de ezzel együtt bizonytalanná is teszi. A táj gyakran dekoratív jellé, a növényzet színes ornamentikává, az arcok dinamikus gesztussá alakulnak a vásznon. A figurativitás és az absztrakció egymást kiegészítő játéka a világos, harsány színekből épülő kompozícióban nyeri el értelmét.

Nagy Marcell visszatérő motívumai az emberi arc, a szem, a levél, a láng vagy az inda, melyek kollázsszerűen, látszólag minden kompozíciót mellőzve, szabadon kavarogva, a festmény felületén kapcsolódnak egymáshoz. A layerszerű komponálás, a pasztellszínek, a visszatörlések, a festékcuppantások nyomai mind a látomás, az álom és a vízió, tehát a tudatos és tudattalan tartalmak keveredését és festészeti megjelenítésének lehetőségeit vizsgálják. A kitakarás, a kitörlés, az elrejtés – Határ képeihez hasonlóan Nagy Marcellnél is – fontos elemei a kompozícióknak. A figurativitás az ő képein oldódik fel leginkább az absztrakcióban.

Schneller János művészettörténész, kurátor

– – –

TORZULT PILLANAT – Határ Attila, Horváth Roland és Nagy Marcell kiállítása

Megnyitó: 2024. február 22., csütörtök 18 óra
A kiállítás ingyenesen látogatható március 30-ig a Horánszky utca 5. első emeletén.
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig; ill. bejelentkezéssel a [email protected] e-mail címen
Kurátorok: Bánki Ákos és Schneller János

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Collector’s Selection 2024 – február 10-ig látható a Resident Art újévi válogatása (nem csak) gyűjtőknek

2024 január 25, csütörtök

Január 25-től látogatható a Resident Art galéria legújabb kiállítása, mely a Collector’s Selection címet viseli. A válogatás magas minőségét és az exkluzivitást képviseli, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag gyűjtőknek szólna. Inkább szól a személyes elköteleződésről, hiszen ide csak olyan műveket válogattunk, melyek fontosak számunkra, illetve olyanokat, melyek bármilyen rangos gyűjteményben is megállják a helyüket. A válogatás három egységre tagolódik. Az elsőben főként a háború utáni absztrakt művészet világhírű […]

Január 25-től látogatható a Resident Art galéria legújabb kiállítása, mely a Collector’s Selection címet viseli. A válogatás magas minőségét és az exkluzivitást képviseli, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag gyűjtőknek szólna. Inkább szól a személyes elköteleződésről, hiszen ide csak olyan műveket válogattunk, melyek fontosak számunkra, illetve olyanokat, melyek bármilyen rangos gyűjteményben is megállják a helyüket.

A válogatás három egységre tagolódik. Az elsőben főként a háború utáni absztrakt művészet világhírű alkotóinak grafikái közül válogattunk. Ezek a szitanyomatok és litográfiák korábban nem szerepeltek a magyar műkereskedelemben. Bemutatásukkal lehetőséget adunk a műkedvelőknek és a műgyűjtőknek, hogy a magyar alkotásokat a külföldi irányzatokkal együtt lássák, valamint a gyűjteményeikbe is beemeljenek egy-egy különleges darabot. (művészek: Karel Appel, Fernandez Arman, Max Bill, Corneille, Sandro Chia, Maurice Estève, Luis Feito, François Fiedler, Hans Hartung, André Lanskoy, Antoni Tàpies, Günther Uecker, Wolf Vostell)

A válogatás második egységében a 20. század második felének magyar festészetéből válogattunk. Ezek a művek rangos gyűjteményekből kerültek a kiállítás katalógusába. (művészek: Aknay János, Bak Imre, Barabás Márton, Barabás Zsófi, feLugossy László, Földi Péter, Haász István, Hencze Tamás, Kerekes Gábor, Klimó Károly, Lossonczy Tamás, Mulasics László, Szabados Árpád, Szentgróti Dávid, Szurcsik József, Wahorn András)

A kiállítás harmadik egysége a Resident Art galéria művészkörének kurrens műveiből áll össze. Itt az újonc, feltörekvő és befutott művészek művei egyaránt megtalálhatók. (művészek: Bánki Ákos, Benkő Barnabás, Braun András, Hortobágyi Endre, Kaszás Konrád, Kondor Attila, Marosi Panni, Márton Enikő, Molnár Sándor, Osnowski Stefan, Ronga Eszter, Stark Attila, Szlávik Barbara, Csekő Andrea, Valkó Gyula, Verebics Ágnes)

A kiállítás katalógusa elérhető az alábbi képre kattintva:

A kiállítás megtekinthető szerdán, csütörtökön, pénteken 13-18 óráig, szombaton 10-13 óráig, valamint előzetes egyeztetés alapján a [email protected] e-mail címen.

Helyszín: Resident Art galéria – 1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet

További információ:
Schneller János +36 30 590 5327
Bánki Ákos +36 70 223 9166
[email protected]

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

New Kids on the Wall – Megjelent a karácsonyi RAF2023 képzőművészeti katalógusa!

2023 december 4, hétfő

A 2018-ban debütáló Resident Art Fair kortárs képzőművészeti vásár immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre. Ahogy arra a vásár címe is utal, a kurátorok, Bánki Ákos és Schneller János ezúttal a pályakezdő képzőművészekre helyezték a hangsúlyt. A rendszeresen kiállító művészek mellé közel 40 új kiállítót hívtak meg, akik nagy része még soha nem szerepelt képzőművészeti vásáron, sőt legtöbbjük most debütál a kortárs műkereskedelmi piacon, azaz épphogy csak elkezdte művészi pályafutását. A […]

A 2018-ban debütáló Resident Art Fair kortárs képzőművészeti vásár immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre. Ahogy arra a vásár címe is utal, a kurátorok, Bánki Ákos és Schneller János ezúttal a pályakezdő képzőművészekre helyezték a hangsúlyt. A rendszeresen kiállító művészek mellé közel 40 új kiállítót hívtak meg, akik nagy része még soha nem szerepelt képzőművészeti vásáron, sőt legtöbbjük most debütál a kortárs műkereskedelmi piacon, azaz épphogy csak elkezdte művészi pályafutását. A vásár lehetőséget teremt a fiatalok számára egyfelől a bemutatkozásra, másfelől műveik értékesítésére.

Online lapozható változat >> ITT
Letölthető pdf >> ITT

A 250 oldalas online katalógusban, az elmúlt évekkel ellentétben, idén egyértelműen a figuratív tendenciák szerepelnek nagyobb számban, bár sok esetben az absztrakció és a figurativitás nem választható egyértelműen szét a vásznakon. A groteszk figurák, a street art világából örökölt látásmód és a bizarr képi világok mellett sokan reflektálnak a digitális képalkotás technikai újításainak vizuális jelenségeire, míg mások előszeretettel használják a művészettörténet ismerős irányzatainak látásmódját. Sok műre jellemző az erőteljes, olykor harsány színek használata, a fragmentáltság, a kollázsszerű kompozíció és az intervizualitás erőteljes jelenléte. Összhatásában a katalógus egy nagyon sokszínű válogatás, amelyet a leginkább a felfedezés merészsége és a kvalitásérzék jellemez.

New Kids on the Wall – a Resident Art karácsonyi képzőművészeti vására
2023. december 14-22. (1085 Budapest, Horánszky utca 5. I. emelet)
nyitva: hétköznap 12:00-19:00, hétvégén 10:00-18:00

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Schneller János művészettörténész szeptember 14-én, a Molnár Sándor – Zugló-Párizs kiállítás megnyitóján elhangzott beszéde

2023 szeptember 15, péntek

A hazai absztrakció második világháború után induló nemzedéke egyik legkiemelkedőbb és leginkább egyéni formanyelvvel rendelkező alkotójának, Molnár Sándornak (1936–2022) életművét mind ez idáig csak a művészettörténész szakma és a tanítványi kör értékelte. Molnár művei ritkán bukkannak fel a műkereskedelemben, művészetének szélesebb körben való elismerése és megismerése csak az elmúlt néhány évben kezdődött meg. Ennek a folyamatnak két fontos sarokköve a 2021-ben megjelent, tekintélyes méretű Festőjóga című életmű-katalógus, valamint a Műcsarnokban […]

A hazai absztrakció második világháború után induló nemzedéke egyik legkiemelkedőbb és leginkább egyéni formanyelvvel rendelkező alkotójának, Molnár Sándornak (1936–2022) életművét mind ez idáig csak a művészettörténész szakma és a tanítványi kör értékelte.

Molnár művei ritkán bukkannak fel a műkereskedelemben, művészetének szélesebb körben való elismerése és megismerése csak az elmúlt néhány évben kezdődött meg. Ennek a folyamatnak két fontos sarokköve a 2021-ben megjelent, tekintélyes méretű Festőjóga című életmű-katalógus, valamint a Műcsarnokban 2022-ben rendezett azonos című retrospektív tárlat. Kiállításunk ezt a sort szeretné folytatni, azaz a molnári életmű megismerését, értelmezését és helyén kezelését segíti elő.
Válogatásunk a szinte teljesen ismeretlen, korai – azaz az 1960-as és az 1970-es években készült – grafikai művekre, valamint azok hazai és nemzetközi kontextusára összpontosít. A címadás arra az egyoldalú szellemi-művészeti kapcsolatra utal, amely az ötvenes évek végén induló Zuglói Kör fiatal művészei és az Új párizsi iskolaként is emlegetett, a második világháború után főként Párizsban működő absztrakt alkotók (Jean Bazaine, Jean Le Moal, Jean Bertholle, Julius Bissier, Maurice Estève, Alfred Manessier) között jött létre. A művészetet és a művészeti képzést elnyomó diktatúra stiláris cenzúrája nem tette lehetővé az avantgárd és a modern irányzatok megismerését; a vasfüggöny innenső oldaláról szinte lehetetlennek tűnt a nyugati kortárs művészeti irányzatokhoz való hozzáférés. A főiskolai művészettörténet oktatás a posztimpresszionizmus koránál véget ért. Így a fiatal művészek a huszadik század avantgárd mozgalmaival csak igen nagy erőfeszítések révén tudtak megismerkedni. Néhányan az ötvenes évek végén, Molnár Sándor zuglói lakásán összegyűlve, Hamvas Béla szellemi vezetése alatt fordították, olvasták, értelmezték és stencilezve terjesztették Európa szabadabb felének progresszív művészeti szakirodalmát. A fiatalok a vaskalapos főiskolai képzés ellenpontjaként itt, a később Zuglói Kör néven emlegetett önképzőkörben szerezték meg ismereteiket a XX. század művészetéről, és ebben az időszakban hozták létre azokat a műveket, amelyek valódi tanulóéveik dokumentumai. Molnár mellett a Zuglói Körben indultak az úgynevezett neoavantgárd generáció legnagyobb alakjai, többek között Bak Imre, Deim Pál, Hencze Tamás, Hortobágyi Endre, Molnár László és Nádler István, hogy később mindnyájan más-más irányba fejlesszék tovább egyéni látásmódjukat. Válogatásunkban az ő korai műveik közül is látható egy-egy grafika.

A kiállítás gerincét az a két tucat grafikai mű adja, melyet Molnár a hatvanas és a hetvenes években készített. A korai grafikákon erőteljesen érződik Jean René Bazaine festészetének és teoretikus műveinek hatása. Megértésükhöz hozzásegíthetnek minket a francia teoretikus festő gondolatai. „Egyetlen formán belül két lehetséges magyarázat lebegése: ez az intervallum, ez a hasadás, amelynek éles tudatára ébredünk, (amely) végül is hatalmába keríti a tárgyat. A tárgy helyébe lépnek maguk az értelmezések, azok válnak legfőbb realitásává, és egysége ezekben valósul meg. […] Ha mindkét jól megkülönböztetett realitásnak egyenlő esélyt adunk ugyanazzal a formával felruházva, ez a forma egy univerzálisabb és függetlenebb formát követel a két realitásénál, és ez az új, egyetemesebb alakzat mindkét előbbi formát magában foglalja majd.”
A művek másik csoportja már a saját maga által később festőjógának hívott életprogram első szakaszához sorolható, amely a Föld elem elnevezést kapta. Ebben a szakaszban – Molnár szerint – a festő legfőbb feladata az, hogy megteremtse az alkotás (teremtés) szilárd alapjait, azaz főként a természet, a jelenségek, a régi mesterek és az ember megfigyelésén és leképezésén alapulnak. A tárgyak megformálása során elsődleges a saját festői nyelv kialakítása, majd a forma belső szerkezetének megtalálása és leemelése, geometrizálása, azaz végső soron absztrahálása. A műveken erőteljesen jelen vannak a tárgyi világ redukált formái és harmonikus struktúrákba szervezésének igénye, valamint a tiszta színek kontrasztjaira és komplementereire épülő harmónia. Ne gondoljunk azonban valódi geometriára, hiszen a képek sokkal inkább organikus, természeti formákra, olykor légi felvételekre emlékeztetnek, melyek a látható forma esszenciáját sűrítik egy totális, minden felületet kitöltő látvánnyá. A kubisták több nézőpontot egyesítő kompozíciói a testek természetes formáit idézve, kubusokra való redukció nélkül köszönnek vissza. Maurice Estève látásmódja érződik a patchwork-szerű, primer színeikkel jól elhatárolt felületekből építkező kompozíciókon.

Molnár művei mellett a fent említett kortárs francia művészek alkotásai közül számos grafika szerepel a kiállításon, amelyek több ponton inspirálták a Zuglói Kör művészeit.
A direkt vizuális áthallások mellett igen fontos szerepet játszott az a jelentős teoretikus háttér, amely a szocialista realizmussal és az ideologikus látványfestészettel szemben elméleti hátteret biztosított a félhomályban tapogatózó fiatalok számára. A művész számára a látvány lehet ugyan inspiráció, vagy kiindulópont, de a mű valódi értelmét és súlyát a személyes valóságnak és a dolgok mélyebb megértésének szintézise során születő új realitás adja – vallották a francia kortársak. Talán nem véletlen, hogy Magyarországon a realizmusnak hazudott hivatalos művészet mindent átható közegében éppen a magasabb realitás keresésének igénye hatott legerősebben a fiatal festők művészetére. Ez segített megtalálni azokat az ösvényeket, amelyeken elindulva ki-ki megtalálta önkifejezésének legmegfelelőbb formáját.

A kör tagjainak korai grafikái közül megjelenő válogatás a látásmódok és alkotói módszerek, már a hatvanas években megmutatkozó sokféleségét mutatja be. André Lanskoy motívumrejtő művészetének hatása megmutatkozik Molnár László és Hortobágyi Endre művein. Hencze hatvanas évek első felében készült festményein Hans Hartung pszichográfoknak is nevezhető, kalligrafikus gesztusainak hatása köszön vissza. Deim szimbólummá nemesedő ember-alakjai éppúgy megőrzik a látható világgal való közvetlen kapcsolatot, mint a CoBrA csoport tagjainak a népművészetből és a szürrealizmusból táplálkozó figurái, bár kompozíciói sokkal szigorúbb geometriát követnek. Bak és Nádler már a hatvanas évek második felében a geometrikus absztrakció és a nyugat-német közvetítéssel érkező amerikai hard edge painting hatása alá kerülnek. Első szitanyomataik már ebben a szellemiségben készülnek. A tárlat kísérletet tesz arra, hogy Molnár Sándor és a Zuglói Kör művészeinek szerepét és jelentőségét újabb árnyalatokkal színesítse, és elhelyezze az Európai Iskola és az Iparterv között a magyar absztrakció történetében.

Schneller János

Elhangzott: 2023. szeptember 14-én, 18 órakor a Resident Art galériában

Molnár Sándor, Zugló–Párizs – Papírművek a ‘60-as és a 70-es évekből (A kiállítás október 28-ig látható.)

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Megjelent a RAF2023 nyári kortárs képzőművészeti vásárunk katalógusa!

2023 július 5, szerda

Resident Art Fair 2023 │ Nyári Kortárs Képzőművészeti vásár Fél év után ismét visszatér a Resident Art Fair, ezúttal egy színes, nyári válogatással, melynek súlypontja ismét a fiatalokon van. Egy olyan bőséges válogatást állítottunk össze, amelyben sokféle látásmód megfér egymás mellett: groteszk, absztrakt, figuratív, nonfiguratív, minimalista, naiv, fotografikus és geometrikus, formabontó és hagyományőrző. Válogatásunk alapja a felfedezés és a minőséghez való ragaszkodás, amelynek során nem csak az újszerű látásmódokat értékeljük, […]

Resident Art Fair 2023 │ Nyári Kortárs Képzőművészeti vásár

Fél év után ismét visszatér a Resident Art Fair, ezúttal egy színes, nyári válogatással, melynek súlypontja ismét a fiatalokon van.

Egy olyan bőséges válogatást állítottunk össze, amelyben sokféle látásmód megfér egymás mellett: groteszk, absztrakt, figuratív, nonfiguratív, minimalista, naiv, fotografikus és geometrikus, formabontó és hagyományőrző. Válogatásunk alapja a felfedezés és a minőséghez való ragaszkodás, amelynek során nem csak az újszerű látásmódokat értékeljük, hanem a hagyományok jó értelemben vett folytatóit is, akik a tanultat megtartva lépnek tovább, saját vizuális világuk építésekor.

Kiállítóink mindnyájan professzionális művészek, akik reflektálnak az aktuális festészeti, vizuális, avagy társadalmi kérdésekre, valamint a hazai kortárs művészeti élet aktív alakítói és kiállítói. A feltörekvő és fiatal művészek mellett olyan alkotók is bekerültek a válogatásba, akik időközben a művészeti színtér sikeres, befutott művészeivé váltak, mások épp most kapnak először lehetőséget, hogy kipróbálják magukat a művészeti piacon.

Válogatásunkkal szeretnénk megszólítani a kortárs művészeti színtéren kívül elhelyezkedő, de a legújabb tendenciák iránt érdeklődőket, akik számára nem mindegy, hogy milyen képekkel élnek együtt, de nehezen igazodnak el az óriási „vizuális zajban”. Válogatásunkkal támpontokat és fogódzókat is kijelölünk azok számára, akik most lépnek be a kortárs művészet sokszínű világába.

Az elmúlt 5 évben 12 vásárt szerveztünk, ahol több száz művész több ezer alkotása kapott lehetőséget a bemutatkozásra, valamint több ezer művészetkedvelő tekintette meg vásárainkat és a hozzájuk kapcsolódó katalógusokat. Büszkék vagyunk rá, hogy sokan nálunk vásárolták meg első képzőművészeti alkotásukat, majd léptek be a kortárs művészet rajongóinak táborába, és arra is, hogy sok képzőművész nálunk adott el először művet, majd lépett be a kortárs galériák világába.

A vásár katalógusának online lapozható változata ITT TALÁLHATÓ, letölthető pdf formában pedig ITT ÉRHETŐ EL!

Mindenkinek jó felfedezést és böngészést kívánunk!
A kurátorok, Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész

Helyszín: Resident Art galéria (1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet)
Időpont: 2023. július 13-22.
Nyitvatartás: szerda, csütörtök, péntek, szombat 14-től 19 óráig

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Structured Freedom – Április 26-án nyílik Benkő Barnabás kiállítása a K6 Projekt Galériában

2023 április 25, kedd

Szeretettel várunk mindenkit Benkő Barnabás Structured Freedom című kiállítására, az erzsébetvárosi K6 Projekt Galériába! Megnyitó: 2023. április 26., szerda 18 óra A kiállítást megnyitja: Kocsis Katica, esztéta „Benkő Barnabás képein háttérből előbukkanó vad ecset- és spraynyomok a térrel együtt az idő dimenziója felé is megnyitják az értelmezés tartományát; a múlt eseményeinek vizuális nyomait mintha nem is egy, hanem számos ismeretlen kéz festette volna, más-más időben egymásra rakódó rétegeket képezve a […]

Szeretettel várunk mindenkit Benkő Barnabás Structured Freedom című kiállítására, az erzsébetvárosi K6 Projekt Galériába!

Megnyitó: 2023. április 26., szerda 18 óra
A kiállítást megnyitja: Kocsis Katica, esztéta

„Benkő Barnabás képein háttérből előbukkanó vad ecset- és spraynyomok a térrel együtt az idő dimenziója felé is megnyitják az értelmezés tartományát; a múlt eseményeinek vizuális nyomait mintha nem is egy, hanem számos ismeretlen kéz festette volna, más-más időben egymásra rakódó rétegeket képezve a felületen. A látvány ezen aspektusa a szétfújt gyárkerítések, külvárosi, málló betonfalak és foszlott vakolatú tűzfalakon megjelenő tagek, gesztusok, graffitik egymással konkuráló látványát hitelesen idézi. Ebben a vizuális kavalkádban tesz némi rendet az a párhuzamos sávokból épülő rács, amely egyfelől elválik az alatta rejlő rétegtől, másfelől azonban színében és felvett mintáiban mégiscsak szerves részévé válik a látványnak; beépül a kép eredeti, geszturális rendszerébe.”Schneller János, művészettörténész

A kiállítás ingyenesen látogatható csütörtökönként és péntekenként 17-től 19 óráig.
Helyszín: K6 Projekt Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.)

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Plants from Here – Március 23-án nyílik Stark Attila nagyszabású kiállítása a Resident Art galériában

2023 március 15, szerda

Március 23-án Stark Attila legfrissebb képeiből nagyszabású kiállítás nyílik Plants from Here címmel a Resident Art galériában, amely Stark eddigi legnagyobb volumenű kiállítása is egyben. Stark Attila teljesen új tematikájú képei továbbra is őrzik a képregényszerű látásmódot; a harsány, tiszta színekkel festett, stilizált figurák magukon viselik alkotójuk összetéveszthetetlenül bumfordi, játékos világát. A KuloCity óta ismerős grafikus festészet stílusa visszaköszön a legújabb, „bukolikus” témájú képeken, amelyeken Stark közel tíz éve tartó […]

Március 23-án Stark Attila legfrissebb képeiből nagyszabású kiállítás nyílik Plants from Here címmel a Resident Art galériában, amely Stark eddigi legnagyobb volumenű kiállítása is egyben.

Stark Attila teljesen új tematikájú képei továbbra is őrzik a képregényszerű látásmódot; a harsány, tiszta színekkel festett, stilizált figurák magukon viselik alkotójuk összetéveszthetetlenül bumfordi, játékos világát. A KuloCity óta ismerős grafikus festészet stílusa visszaköszön a legújabb, „bukolikus” témájú képeken, amelyeken Stark közel tíz éve tartó természetjáró szenvedélyének szereplői és helyszínei láthatók. Az erdei séták során tudományos igénnyel összegyűjtött és külön Instagram-oldalon katalogizált növények, gombák és állatok mesés átiratai népesítik be festményeit, akárcsak a korábban mindenhol megjelenő majmok és kutyák. A különbség ugyanakkor hamar láthatóvá válik. Míg a korábbi festményeken a tér és az arányok tetszőlegesen váltakoznak és falfirkához hasonlóan jelennek meg egyazon képen, az újabb erdei tájak egységes arányaikkal, ha mégoly mesebelien is, de valódi tájként értelmeződnek. Hogy a két világ mikor és milyen formában tud találkozni Stark művein, arra ezen a nagyszabású egyéni kiállításon választ kapunk.

PLANTS FROM HERE − Stark Attila kiállítása

Megnyitó: 2023. március 23., csütörtök 18 óra
A kiállítást megnyitja: Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője

Helyszín: Resident Art galéria
Cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet

Látogatható: 2023. március 24-től április 22-ig
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig, szombaton bejelentkezéssel a [email protected] e-mail címen.

Szeretettel várunk mindenkit a Resident Art galériába!

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Hot Goods – Február 9-én nyílik Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz kiállítása a Resident Art galériában

2023 február 4, szombat

A Resident Art idei első kiállítása Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz Hot Goods című projektje, melyen a két fiatal képzőművész egy közös installatív kiállításon mutatja be egymástól sokban különböző, de festői szabadságfokban mégis nagyon hasonló vizuális világát. „Mindkét alkotónál egy a dolgok mélységét kutató felszínesség tűnik fel, amelyet sajátos posztantropocentrizmus is áthat. A realista mágia megtévesztő, intenzív és magával ragadó, a dolgok előtereként meghúzódó esztétikai tartományban születik, ahol a dolgok […]

A Resident Art idei első kiállítása Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz Hot Goods című projektje, melyen a két fiatal képzőművész egy közös installatív kiállításon mutatja be egymástól sokban különböző, de festői szabadságfokban mégis nagyon hasonló vizuális világát.

Mindkét alkotónál egy a dolgok mélységét kutató felszínesség tűnik fel, amelyet sajátos posztantropocentrizmus is áthat. A realista mágia megtévesztő, intenzív és magával ragadó, a dolgok előtereként meghúzódó esztétikai tartományban születik, ahol a dolgok korlátozhatatlan bősége a semmi, a hiány és a dolgok szakadékosságával együtt van jelen. Zavaros, riasztó, félelmetes, elbűvölő a dolgok világa, és semmi sem képes kategorikusan kinyilvánítani, hogy mi számít valósnak vagy valótlannak.” − Horváth Márk: A csillogó felszín és a színes hiány találkozása, Országút

– – –

Hot Goods
Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz kiállítása

Megnyitó: 2023. február 9., csütörtök 18 óra
A kiállítást megnyitja: Horváth Márk filozófus, esztéta
Látogatható: 2023. február 10-től március 11-ig
Helyszín: Resident Art galéria
Cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet

Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig, szombaton bejelentkezéssel a [email protected] e-mail címen.

– – –

Szeretettel várunk mindenkit!

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Collector’s Selection 2023 – január 18-án nyílik a Resident Art újévi képzőművészeti vására

2023 január 11, szerda

A 2023-as év első vásárát Collector’s Selection névre kereszteltük, amellyel válogatásunk magas minőségét és exkluzivitását szeretnénk hangsúlyozni. A gyűjtők számára összeállított katalógusunkat az ünnepek utánra időzítjük, tudatosan kikerülve a decemberi túlkínálat zaját. A válogatás minőségéért a Resident Art galéria két kurátora, Bánki Ákos és Schneller János kezeskednek. A vásár katalógusának online lapozható változata >> IDE KATTINTVA << elérhető. A katalógus letölthető pdf-je pedig >> IDE KATTINTVA << elérhető. A válogatás […]

A 2023-as év első vásárát Collector’s Selection névre kereszteltük, amellyel válogatásunk magas minőségét és exkluzivitását szeretnénk hangsúlyozni. A gyűjtők számára összeállított katalógusunkat az ünnepek utánra időzítjük, tudatosan kikerülve a decemberi túlkínálat zaját. A válogatás minőségéért a Resident Art galéria két kurátora, Bánki Ákos és Schneller János kezeskednek.

A vásár katalógusának online lapozható változata >> IDE KATTINTVA << elérhető.
A katalógus letölthető pdf-je pedig >> IDE KATTINTVA << elérhető.

A válogatás három részre tagolódik.
Az első egy különleges nemzetközi grafikai válogatás, olyan külföldi mesterek nyomataival, akik a hazai piacon ritkán vagy még soha nem szerepeltek. A művek között megtalálható a CoBrA csoport alapítói Karel Appel vagy Corneille grafikái, a geszturális absztrakció neves művésze Hans Hartung, illetve a tasiszta Antoni Tàpies lapjai. A dekollázsairól elhíresült Mimmo Rotella és az olasz transzavantgárd jeles tagja Sandro Chia is szerepelnek műveikkel. Továbbá, a teljesség igénye nélkül: Nicolas Schöffer, Alfred Manessier, Victor Vasarely, Max Bill, Wolf Vostell, Günther Uecker nyomataiból válogattunk.

A második részben a hazai kortárs művészet nagymestereinek művei kaptak helyet. Többek között Bak Imre, Barcsay Jenő, Bukta Imre, Fajó János, Fehér László, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Hortobágyi Endre, Keserü Ilona, Klimó Károly, Konok Tamás, Nádler István, Pinczehelyi Sándor, Šwierkiewicz Róbert, Szabados Árpád és mások jelentős grafikai művei láthatók.

A válogatás harmadik részét a galériánk művészköréhez csatlakozó fiatal és feltörekvő művészek műveiből állítottuk össze. A több mint húsz festményből álló részleg friss és erőteljes látványvilágokat állít szembe a hazai mesterek grafikáival. A képek nem csak a művészek vizuális világába kalauzolnak, de együtt kiállítva sokat elárulnak a galéria kurátorainak preferenciáiról is.

Collector’s Selection 2023 – a Resident Art újévi képzőművészeti vására
Látogatható: január 18-ától 28-áig
Helyszín: Resident Art galéria
Cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig, illetve előzetes bejelentkezéssel ([email protected])

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Megjelent a katalógus! – RAF │ Őszi Zsongás 2022 │ kortárs képzőművészeti vásár

2022 október 27, csütörtök

November 10-én indul a RAF – Őszi Zsongás 2022 kortárs művészeti vásár fiatal és feltörekvő művészek legfrissebb műveiből a Klauzál téren, a minőségért most is Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész felelnek! Online lapozható katalógus >> ITT Letölthető pdf >> ITT Az április végi Tavaszi Zsongás nevű vásárunk sikerén felbuzdulva készítettük el az Őszi Zsongás című válogatást, melyben ismét visszatértünk a Resident Art vásárok eredeti koncepciójához: fiatal művészek frissen készült műveit kínáljuk elérhető áron. A […]

November 10-én indul a RAF – Őszi Zsongás 2022 kortárs művészeti vásár fiatal és feltörekvő művészek legfrissebb műveiből a Klauzál téren, a minőségért most is Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész felelnek!

Online lapozható katalógus >> ITT
Letölthető pdf >> ITT

Az április végi Tavaszi Zsongás nevű vásárunk sikerén felbuzdulva készítettük el az Őszi Zsongás című válogatást, melyben ismét visszatértünk a Resident Art vásárok eredeti koncepciójához: fiatal művészek frissen készült műveit kínáljuk elérhető áron.

A 70 meghívott művész több mint 300 műve, és az elérhető árak által lehetőséget teremtünk arra, hogy látogatóink megszerezzék első egyedi műalkotásukat, valamint arra is, hogy átfogó képet kapjanak a kortárs művészeti piac pályakezdő és feltörekvő alkotóinak festői világáról.

A zsongás most sem marad el, sőt fokozódik! A válogatás egyben kortárs festészeti alapozó is, amelyben a műfajok és irányzatok teljes keresztmetszetével találkozhatnak az érdeklődők 10 napon keresztül az Erzsébetvárosban. A vásár november 10-én már 14 órától látogatható, de a hivatalos megnyitóra aznap 18 órakor kerül sor drMáriás tárlatvezetésével.

Resident Art Fair │ Őszi Zsongás 2022 − kortárs képzőművészeti vásár
Megnyitó: 2022. november 10., csütörtök 18 óra
A vásárt megnyitja: drMáriás
Helyszín: Klauzál6 Projekt Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.)
A vásár november 10-étől 20-áig látogatható minden nap 14-től 19 óráig.

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Berlin felett a kék – október 3-án nyílik Márton Enikő kiállítása a Resident Art galériában

A Berlinben élő Márton Enikő a Keserü Ilona kolorista festészete által meghatározott pécsi képzőművészeti hagyomány hiteles képviselője és folytatója, aki egyedi látásmódjával ezt a színközpontú festészetet egy sajátos, táji-téri absztrakció dinamikusan alakuló formáin keresztül újítja meg. Márton Enikő 1980-ban született Fehérgyarmaton. Jelenleg Berlinben él és dolgozik. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festő szakán diplomázott 2004-ben. Ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2015-ben. Mestere: Prof. Somody Péter BERLIN FELETT A KÉK Márton Enikő […]

A Berlinben élő Márton Enikő a Keserü Ilona kolorista festészete által meghatározott pécsi képzőművészeti hagyomány hiteles képviselője és folytatója, aki egyedi látásmódjával ezt a színközpontú festészetet egy sajátos, táji-téri absztrakció dinamikusan alakuló formáin keresztül újítja meg.

Márton Enikő 1980-ban született Fehérgyarmaton. Jelenleg Berlinben él és dolgozik. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festő szakán diplomázott 2004-ben. Ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2015-ben. Mestere: Prof. Somody Péter

BERLIN FELETT A KÉK
Márton Enikő kiállítása a Resident Art galériában
Megnyitó: 2022. november 3., csütörtök 18 óra
A kiállítást megnyitja: Bordács Andrea esztéta, az ELTE SEK Vizuális Művészeti tanszék docense, tanszékvezetője
Helyszín: 1085 Budapest, Horánszky utca 5.
A kiállítás megtekinthető: november 4-étől december 8-áig
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig; szombaton bejelentkezéssel ([email protected])

– – –

Márton festészetében a harsány színek finom tónusátmenetei alakítják ki a folyamatos változás érzetét keltő haptikus formákat, melyek részletei táji elemeket – dombot, horizontot, sziklát, vízpartot – idéznek, és így a látvány absztrakciójaként is értelmezhetők. Ez az absztrakció azonban egyre kevesebb szálon kötődik a látható világ elemeihez, és egyre inkább saját, festői megoldásaiból építkező, immanens törvényszerűségeinek engedelmeskedik. Ebben, a fizika törvényeit figyelmen kívül hagyó világban a virtuális terek látásmódja érvényesül, amely a monitorok fénnyel telített, ragyogó színeivel keveredve pszichedelikus látomásokat idéz.

Márton Enikő művein a festés folyamatának dokumentálása az ecsetnyomok látványán és – saját palettáját megidézve – a színek keveredésének láttatásán keresztül érvényesül, amely nem csak a művész médiumtudatos, önreflektív attitűdjének tanújele, de a térbeliség és a dinamizmus érzékeltetésének festői eszköze is egyben. A tér illúziója a síkon azonban soha nem a hagyományos értelemben vett perspektíva szabályai szerint épül fel, hanem az egymás mellé helyezett színkontrasztok által keltett mélységérzetek, és a gyakran tektonikus formákat idéző, párhuzamos ecsetnyomok irányából és egymáshoz viszonyított helyzetéből következik. Az olykor egymással is konkuráló térbeli viszonyulások, a fragmentált táj-idézetek egymásba kapcsolása és az üresen hagyott felületek tágassága elbizonytalanítja a nézőt, és egyfajta lebegő hatást kölcsönöz az amúgy is könnyed, oldott formáknak. Ezek az egymásba oldódó formák azonban egyáltalán nem anyagtalanok; tömegük és szerkezetük van, pasztózus festésmódjuk anyagszerűséget és erőteljes plaszticitást biztosít nekik.

A könnyed, lebegő dinamizmus és a súlyos anyagszerűség találkozik a vásznakon, és alkotja meg e két ellentétes minőség vizuális szintézisét. Ez a kettősség a művész kétféle festésmódjában is tettenérhető: az oldott, elfolyó színterek lágy íveit a szabályos struktúrával és határozott formákkal rendelkező alakzatok tagolják egy-egy kompozíción belül. Márton művészete így a formátlan anyagszerű minőségek és a vaskos, határozott formák párbeszédeként is leírható.
Márton Enikő Berlinben él és alkot, de ezzel együtt a hazai kortárs művészeti élet aktív, rendszeresen kiállító szereplője. Festészete folyamatosan alakuló, kísérletező művészet, melynek gyökerei a nemzetközi informel és a hazai kolorista hagyomány nemzeti karakterét szintetizálja.

– – –

Márton Enikő
Fehérgyarmat, 1980

TANULMÁNYOK
2015 Doctor of Liberal Arts, fokozatszerzés, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Pécs
2009-2012 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Doktori Iskola, festő szak, Pécs
2012 University of Lapland, Faculty of Art and Design, Rovaniemi, Finnország
2004-2006 Akademie der Bildenden Künste, München, Németország
2001-2002 Akademie der Bildenden Künste, festő szak, München, Németország
1999-2004 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, festő szak, Pécs

FŐBB EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
2022 Belső terek, Gebauer Galéria, Civil Közösségek Háza, Pécs
2021 LAB, Evelyn Drewes Galerie, Hamburg, Németország
2021 INSIGHT – the window, ZÖNOTÈKA, Berlin, Németország
2020 Herein ins Offene, Galerie Weisser Elefant, Berlin, Németország
2019 Analogous Dimensions/ Marion Finkkel közösen
2019 A:D: curatorial, C24 Gallery, New York, USA
2019 Himmel über… Zwischenräume, Aperto Room, Berlin, Németország
2018 Passages, Collegium Hungaricum, Berlin, Németország
2016 Space to be, Galerie Weisser Elefant, Berlin, Németország
2015 Where were you when… , ZÖNOTÈKA, Berlin, Németország
2014 Fészek Galéria, Budapest
2013 Szín-Tér, Flux Galéria, Budapest

FŐBB CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
2022 Tükröződések, GIM Ház szervezésében, Gödöllő Pécsi Doktori Iskola Archívuma
2022 Válogatás, Nádor Galéria, Pécs
2022 Természetes Monokróm, GIM Ház, Gödöllő
2019 Space Perceptions, Hybridart Space, Budapest Alles, Studio im Hochhaus, Berlin
2018 Alles, Lichtenberg Studios, Berlin Ankommen, Biesdorf Castle Gallery, Berlin
2017 Válogatás a Pécsi Doktori Iskola gyűjteményéből, B32 Gallery, Budapest
2017 Színerő, M21 Galéria, Pécs
2016 Ateliers, Galerie M, Berlin
2015 Out There – Travelling Without Moving, Art Moments, Budapest SYMMETRIE OASE, povvera, Berlin
2015 Az intimitástól a közszféráig, MűvészetMalom, Szentendre
2015 Papíron II., Deák Erika Galéria, Budapest
2015 Budapest-Balaton, Macar Kültür Merkezi, Istanbul
2014 Abstract variations, Trapéz, Budapest, Tisztuló ház, MaMü Galéria, Budapest

2013 Válogatás a Pécsi Doktori Iskola gyűjteményéből, M21 Galéria, Pécs
2012 DLA, Pécsi Galéria, Pécs
2012 Loop, Virág Judit Galéria
2012 Budapest relations, University of Lapland, Rovaniemi, Finnország
2012 February 29th 2008/12” Kunsthalle, Hannover, Németország
2011 DLA kiállítás, Pécsi Galéria, Pécs
2011 Freskólé, Nádor Galéria, Pécs
2011 Színerő, PTE-MK, Pécs
2010 Art Report Editions, K4 Gallery, Munich, Németország
2010 sehen & gesehen, Berliner Boden, Berlin, Németország
2010 Ars Geometrica, Cella Septichora, Pécs
2010 A Pécsi Doktori Iskola válogatott művei, Római Magyar Akadémia, Róma, Olaszország
2010 Párhuzamos valóságok, Hattyúház Galéria, Pécs Színerő, Zsolnay gyár
2010 Pécs Vasarely hatása, Modern Magyar Képtár, Pécs
2010 8. art 20 /small works for big impact/, European Artist e.V., Mühlhausen, Németország
2010 Közelítés jubileumi kiállítás, Nádor Galéria, Pécs
2009 on the way, Pál Gyula Terem, Nyíregyháza Friss Művészet, Mü-Terem Galéria, Debrecen
2009 Úton, Mü-Terem Galéria, Debrecen
2006 Vitamin „K“ – Künstler treffen Künstler, Kunsthaus Kannen, Münster
2002 Miskolci Grafikai Biennálé Annual exhibition, Akademie der Bildenden Künste, München,
Németország

FŐBB DÍJAK, ELISMERÉSEK
2011-2012 Erasmus Ösztöndíj, University of Lapland, Faculty of Art and Design, Rovaniemi, Finnország
2009-2012 Doktori Ösztöndíj, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Doktori Iskola
2003-2004 Köztársasági Ösztöndíj, Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar
2001-2002 Erasmus Ösztöndíj, Akademie der Bildenden Künste, München

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Minták halmokban – szeptember 28-án nyílik Tóth Anna Eszter kiállítása a Resident Art galériában

2022 szeptember 21, szerda

Tóth Anna Eszter művészetében a médiumok közötti szabad átjárás minden esetben összekapcsolódik a választott anyag természetének vizsgálatával és a hagyományos értelemben vett táblakép határainak folyamatos áthelyezésével. Művészete a festészeti alapfogalmak primer felhasználásával és ütköztetésével olyan hatásokat mutat meg, amelyek előzetes tudás és narratíva nélkül is ismerős látványként hatnak a szemlélőre; művei a közvetlen érzékiség tapasztalatát nyújtják. A matéria, szín, forma és méret kölcsönhatásából, olykor meghökkentő találkozások révén születő művek a […]

Tóth Anna Eszter művészetében a médiumok közötti szabad átjárás minden esetben összekapcsolódik a választott anyag természetének vizsgálatával és a hagyományos értelemben vett táblakép határainak folyamatos áthelyezésével. Művészete a festészeti alapfogalmak primer felhasználásával és ütköztetésével olyan hatásokat mutat meg, amelyek előzetes tudás és narratíva nélkül is ismerős látványként hatnak a szemlélőre; művei a közvetlen érzékiség tapasztalatát nyújtják. A matéria, szín, forma és méret kölcsönhatásából, olykor meghökkentő találkozások révén születő művek a harmadik dimenzióból a sík felé haladva a teljes befogadói teret birtokba veszik, és olyan totális élményt nyújtanak, amely a szemlélőt a látás, a tapintás és a térérzékelés komplex, szimultán élményével árasztják el.

Kisplasztikáin a művész a hétköznapok jelentéktelen, véletlenek összhatásából születő jelenségeit emeli ki környezetükből, majd formába önti, installatív műtárgyként a galéria terébe helyezi és ezáltal alkotássá nemesíti. A mosatlan, vagy éppen száradó ruhakupacok, elhagyott zoknik, ruhahalmok változatos színei, egymásra rakódó mintái olyannyira részei a mindennapjainknak, hogy életünk rutincselekvéseiként – akárcsak a villanykapcsolás, a kézmosás vagy a kávéfőzés – vizuális aspektusaikról nem veszünk tudomást, színeik és mintáik véletlenszerű tobzódásait figyelmen kívül hagyjuk. Tóth Anna Eszter művészi gyakorlatában e véletlenszerű kompozícióba rendeződő jelenségek különböző aspektusait vizsgálja, elemzi, majd alkotja újra. Munkamódszerétől nem idegen a kisajátítás (appropriation) módszere, melynek során többek között a Sol LeWitt, Yayoi Kusama vagy Simon Hantaï műveiből vett képtöredékeket saját kompozícióiban használja fel. A ’pattern’-szerű idézetek soha nem ismétlődő, véletlenszerű kollázsokba rendeződnek, az anyagok változatos gyűrődései festői minőségként élnek tovább a sík felületen. Az élénk színek egymás mellé rendezéséből így meglepő színtársítások és kontrasztos kompozíciók születnek. Alkotói gyakorlatában az első kompozíció frissessége, dinamizmusa fontos szerepet játszik, amely sok esetben meghatározó marad a mű végső változatában is. Kompozíciói gyakran a befejezetlenség hatását keltik.
Az életnagyság fölé nagyított minták felmutatásával, a különböző minőségű anyagok síkfelületen történő ütköztetésével, és a faktúrák párbeszédre léptetésével a nagyméretű vásznak vagy a kisebb méretű kollázsok absztrakt kompozíciói egyaránt felszámolják a közvetlen kapcsolatot mű és valóság, kompozíció és kiinduló forma között. Kollázsai és festményei, bár emlékeztetnek a látványvilág tárgyaira, közvetlenül nem feleltethetők meg azoknak. Kiállításunkon a látogató a totális érzéki élménytől elárasztva, a művész útját visszafelé bejárva indulhat el a kollázsok érintésével a látványvilág élményeinek tárgyi lenyomataiig.

• • •

Tóth Anna Eszter (1985) 2014-ben festőművészként diplomázott. 2016-ban Barcsay-díjat kapott. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetemen DLA hallgatója.

„A művészetem alapvetően a körülöttem lévő világ megfigyelésein alapszik. Érdeklődésem középpontjában olyan, számomra művészeti kvalitással rendelkező hétköznapi tárgyak és motívumok állnak, amelyek a természet és az ember közös tevékenységeinek köszönhetően kiszolgáltatottan, sorsukra hagyva léteznek. Az emberi gesztusok a szándékosságot, a természet tevékenységei a véletlent hordozzák magukban. Ezeket a szituációkat teremtem újra művészeti tevékenységem során. Az ösztönös, véletlenszerű és a kontrollált, tanult gesztusok együttes létezése foglalkoztat.”

Egyéni kiállításai:
2022 NO PALM TREE GROWS UNDER SMOOTH SEA (duó kiállítás, Kala Bencével), MKE-Profil Galéria, Budapest
2019 LAUNDRIES, Art9 Galéria, Budapest
2016 FLOW, L-Art Open Studios, Budapest
2015 TÖRÉS, Leányfalu, Faluház 2010 SKÓT TÁJKÉPEK, Szabó Ervin Könyvtár, Budapest
2011 NORA_SKYPE, Körönd Galéria, Budapest

Csoportos kiállításai:
2022 JELENLÉTEM EVIDENS, Deák Erika Galéria, Budapest
2018 HIGHFIVE – Belgrád rkp,27.,pop-up, Budapest
2017 ELMOZDULÁSOK, Zim-zum csoport, MKE, Budapest
2016 A KÖNNYŰ NAP TEGNAP VOLT, Zim-zum csoport, Márai Center, Eger
2016 ’DUMADOMB’, Zim-zum csoport, Szolnoki Művésztelep
2016 BARCSAY DÍJASOK KIÁLLÍTÁSA, Ferenczy Múzeum, Szentendre
2015 ZOOM-IN ZOOM-OUT, Zim-zum csoport, Vármező Galéria, Budapest
2015 RUM-POP UP, Hotel Rum, Budapest
2014 ART FORWARD, pop up kiállítás, Budapest
2014 ZIM-ZUM VOL.3, Zim-zum csoport, Debreceni Természettudományi Intézet, Debrecen 2013 ZIM-ZUM VOL.2, Zim-zum csoport, Martfű Közösségi Ház, Martfű
2012 ZIM-ZUM, Zim-zum csoport Balassi Intézet, Prága
2011 FACEWORLD, Hattyúház, Pécs

Díjak:
2016 Barcsay Jenő-díj

• • •

Megnyitó: 2022. szeptember 28., szerda 18 óra
A kiállítást Kiss-Ványa Zsófia művészettörténész nyitja meg.

A kiállítás október 26-ig látható a Resident Art galériában (1085 Budapest, Horánszky utca 5.).
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Megjelent a RAF – Tavaszi Zsongás 2022 képzőművészeti katalógusa!

2022 április 19, kedd

Fiatal művészek frissen készült művei egységáron… ez a Tavaszi zsongás című válogatásunk, melynek képzőművészeti katalógusa mától elérhető! Online lapozható változat >> ITT Letölthető pdf >>ITT 80 művész több mint 240 műve három, 50.000.-, 100.000.- és 150.000.- forintos árkategóriában. RAF – Tavaszi Zsongás 2022 Időpont: 2022. április 29. – május 8. Helyszín: Klauzál6 Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.) Nyitvatartás: kedd-vasárnap 14:00 – 19:00 óra

Fiatal művészek frissen készült művei egységáron… ez a Tavaszi zsongás című válogatásunk, melynek képzőművészeti katalógusa mától elérhető!

Online lapozható változat >> ITT
Letölthető pdf >>ITT

80 művész több mint 240 műve három, 50.000.-, 100.000.- és 150.000.- forintos árkategóriában.

RAF – Tavaszi Zsongás 2022
Időpont: 2022. április 29. – május 8.
Helyszín: Klauzál6 Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.)
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 14:00 – 19:00 óra

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Tavaszi Zsongás az Erzsébetvárosban – képzőművészeti vásár 80 művész műveiből a Klauzál téren

2022 április 11, hétfő

A Tavaszi zsongás című válogatással visszatérünk a Resident Art vásárok eredeti koncepciójához, hiszen ismét fiatal művészek, frissen készült műveit kínáljuk egységáron. A 80 művész, több mint 240 művét három (50.000.-, 100.000.- és 150.000.- forintos) kategóriába soroltuk, amivel az érdeklődőknek lehetőséget teremtünk arra, hogy megszerezzék első egyedi műalkotásukat, és arra is, hogy átfogó képet kapjanak a kortárs művészeti piac pályakezdő és feltörekvő alkotóinak festői világáról. A rengeteg kép között igazi zsongás […]

A Tavaszi zsongás című válogatással visszatérünk a Resident Art vásárok eredeti koncepciójához, hiszen ismét fiatal művészek, frissen készült műveit kínáljuk egységáron.

A 80 művész, több mint 240 művét három (50.000.-, 100.000.- és 150.000.- forintos) kategóriába soroltuk, amivel az érdeklődőknek lehetőséget teremtünk arra, hogy megszerezzék első egyedi műalkotásukat, és arra is, hogy átfogó képet kapjanak a kortárs művészeti piac pályakezdő és feltörekvő alkotóinak festői világáról.

A rengeteg kép között igazi zsongás várható, ahol bárki megismerkedhet az aktuális művészeti áramlatokkal, valamint a kurátorok (Bánki Ákos és Schneller János) segítségével megteheti első lépéseit a kortárs művészet sokszínű világában. A szervezők a VII. kerületi önkormányzat galériájában, a Klauzál téren, hétfő kivételével minden nap személyesen várják az érdeklődőket. A művek azonnal elvihetők. A 10 napos vásár ideje alatt két tárlatvezetést is tartunk.

Helyszín: Klauzál6 Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.)
Időpont: 2022. április 29. – május 8.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 14:00 – 19:00 óra

Katalógus hamarosan…

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Új helyszínen a Resident Art Fair! – Idén a Budapest Art Factory ad helyet a nemzetközi műveket is bemutató kiállításának

2021 november 23, kedd

A Budapest Art Factory (BAF) nemzetközi non-profit műteremház 2006 óta működik a Vizafogó és a Váci út sarkán található volt gyárépületben. Alapítói, Kucsora Márta, Juhász Dóra és Szász Sándor képzőművészek lassan két évtizede szerveznek nemzetközi rezidencia programot és rendeznek kiállításokat a műteremház kiállítóterében. Ennek köszönhetően a BAF-nak jól csengő neve van a nemzetközi kortárs képzőművészeti közegben és a hazai gyűjtők körében is. Jelenleg 9 művész számára biztosít műtermet az alkotóház. […]

A Budapest Art Factory (BAF) nemzetközi non-profit műteremház 2006 óta működik a Vizafogó és a Váci út sarkán található volt gyárépületben. Alapítói, Kucsora Márta, Juhász Dóra és Szász Sándor képzőművészek lassan két évtizede szerveznek nemzetközi rezidencia programot és rendeznek kiállításokat a műteremház kiállítóterében. Ennek köszönhetően a BAF-nak jól csengő neve van a nemzetközi kortárs képzőművészeti közegben és a hazai gyűjtők körében is. Jelenleg 9 művész számára biztosít műtermet az alkotóház.

  

A Resident Art Fair idén nem csak alkalmi vásárlókat, műkedvelőket, de gyűjtőket is megszólító válogatással jelentkezik: a feltörekvő művészek friss művei mellett a már klasszikusnak mondható kortárs és nemzetközi alkotások a „Collector’s Selection” nevű szekciónban kapnak helyet. Ebbe a válogatásba kerültek be idén olyan nemzetközi hírességek alkotásai, mint a CoBrA csoport művészeként híressé vált Karel Appel (1921-2006), vagy Corneille (1922-2010) erőteljes színekben pompázó szitanyomatai, vagy a magyar absztrakcióra is erős hatást gyakorló második párizsi iskola alkotói közül Jean René Bazaine (1904-2001), Alfred Manessier (1911-2003), Maurice Estève (1904-2001) és Hans Hartung (1904-1989) litográfiái. Emellett a dekollázsairól híressé vált olasz művész, Mimmo Rotella (1918-2006) és az olasz transzavantgárd megkerülhetetlen alakjainak – Mimmo Paladino (1948) és Italo Bressan (1950) – egy-egy műve; valamint a spanyol informel festészet idén elhunyt festője, Luis Feito (1929-2021) és a szintén spanyol Victor Mira (1949-2003) is. A világhírű svájci bauhausler, Max Bill (1908-1994) mellett Wolf Vostell (1932-1998), és a német geometrikus művész Günter Fruhtrunk (1923-1982) művei is megvásárolhatók lesznek a vásáron.

A nemzetközi alkotók névsorát gazdagítják még az olyan magyar származású művészek, mint Victor Vasarely, Francoise Fiedler, Simon Hantai, Étienne Hajdu, Nicolas Schöffer, Sigismund Kolos-Vary, Bíró Antal és Konok Tamás.

A magyar sztárművészek közül Bortnyik Sándor MA mappájának néhány lapja, valamint Bak Imre, Nádler István, Kovács Attila, Lakner László, Fajó János, Hencze Tamás, Tót Endre, Szabados Árpád, Schwierkievicz Róbert és Hortobágyi Endre több műve is szerepel a kiállításon.

    

A kortárs alkotók („Young and Fresh” szekció) közül több mint 60 művész legfrissebb alkotásait mutatjuk be. Sokan közülük visszatérő kiállítói a vásárnak, de beválogattunk új, pályakezdő művészeket is, akik a Resident Art Fair-rel kerülnek bele a műkereskedelembe: itt mutatkoznak be és értékesítenek először. Ez hatalmas lépés az alkotóknak, és izgalmas kaland a vásárlóknak. Az idei válogatásban geometrikus, informel, groteszk, figuratív művek egyaránt láthatóak lesznek. A széles kínálat és a műalkotások nagy száma miatt mindenki találhat magának megfelelő képzőművészeti tárgyat, legyen szó gyűjtői, alkalmi vagy „ajándékozási célú” vásárlásról.

   

Nyitvatartás: a Resident Art Fair 2021 kortárs művészeti vásár 2021. december 9-étől 20-áig látogatható minden nap 14-től 19 óráig a Budapest Art Factoryban (1138 Budapest, Vizafogó u. 2. – parkolási lehetőség az udvaron, a sorompó után).

A képzőművészeti vásár katalógusa az alábbi képre kattintva érhető el:

Kontakt: [email protected]

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Vasarely, Konok, Schöffer a S/ALON Budapesten – a Resident Art standján!

2021 szeptember 22, szerda

A Resident Art kortárs művészeti ügynökség idén első alkalommal vesz részt a S/ALON BUDAPEST Lakástrend Kiállításon. Kortárs képzőművészeti ügynökségként fontosnak tartjuk, hogy egyedi tervezésű enteriőrökbe egyedi műtárgyakat közvetítsünk, nem csak magánemberek, hanem lakberendezők, belsőépítészek felé is. Konok Tamás: Graphidion – szitanyomat, papír; 68,5×68,5 cm; 1993 A S/ALON BUDAPEST egy különleges koncepció szerint szervezett találkozási pont a design szerelmesei, az építkezés és lakásfelújítás előtt állók és a szakma képviselői számára. Az […]

A Resident Art kortárs művészeti ügynökség idén első alkalommal vesz részt a S/ALON BUDAPEST Lakástrend Kiállításon. Kortárs képzőművészeti ügynökségként fontosnak tartjuk, hogy egyedi tervezésű enteriőrökbe egyedi műtárgyakat közvetítsünk, nem csak magánemberek, hanem lakberendezők, belsőépítészek felé is.

Konok Tamás: Graphidion – szitanyomat, papír; 68,5×68,5 cm; 1993

A S/ALON BUDAPEST egy különleges koncepció szerint szervezett találkozási pont a design szerelmesei, az építkezés és lakásfelújítás előtt állók és a szakma képviselői számára. Az ország legnagyobb enteriőrdesign eseményén egyedi bútortervek, festmények, szobrok, fényinstallációk, textilek, növénykompozíciók, illatok és hangok keltik életre a belsőépítészek és stylistok által megálmodott tereket.

A Resident Art kortárs művészeti ügynökség világhírű mesterek nyomatait viszi a kiállításra! A sokszorosított grafika a belsőépítészet és a lakberendezés felől is a leginkább értelmezhető műfaj, hiszen egyszerre szolgál dekoratív és gyűjtői célokat, tekinthető akár a gyűjtés előszobájának is.

Victor Vasarely: Les annes cinquante – szitanyomat, papír; 70×57 cm; 1989

A szitanyomat a XX. század második felében vált a magas művészet egyik vezető médiumává. Az Egyesült Államokban olyan világhírű mesterek kezdték használni művészi célokra, mint Andy Warhol vagy Roy Lichtenstein. Magyarországon a 70-es években kezdett terjedni, főként a neoavantgárd művészek első generációjában Fajó János, Keserü Ilona, Bak Imre, vagy Hencze Tamás munkái által.

A a S/ALON BUDAPEST Lakástrend Kiállításon látható válogatás XX. század második felének magyar származású mestereinek műveiből áll össze. A szitanyomatok bármely gyűjteményben megállnák a helyüket. Victor Vasarely, Nicolas Schöffer, Rudolf Hervé, Konok Tamás, Barcsay Jenő és Hencze Tamás a legnagyobbak közé tartoznak. Garfikáik nem csak a modernista enteriőröket teszik egyedivé, de egy klasszikus vagy eklektikus belső teret is különlegessé varázsolnak. A számozott és szignált nyomatok egyedi műtárgyként egyre növekvő értéket képviselnek a műtárgypiacon is. (A nyomatok mellett néhány fiatal kortárs művész festményét is kiállítjuk a Resident Art standján.)

Nicolas Schöffer: Varigráfiák – szitanyomat, papír; 70×50 cm; 1987

 

Victor Vasarely (1906-1997)
A világ egyik legismertebb magyar származású képzőművésze, aki Franciaországban vált híressé. Az optikai művészet, vagy más néven op-art megteremtője és egyik legfontosabb képviselője. Művei megtalálhatók a világ legnagyobb köz- és magángyűjteményeiben. A művészet demokratizálásában és a kortárs művészet minél szélesebb elterjesztésének érdekében Színes város címmel teoretikus művet is megjelentetett. Köztéri művei mellett két múzeuma is található Magyarországon; Pécsett és Budapesten. Szitanyomatai a nemzetközi és a kortárs piacon is keresett alkotások.

Konok Tamás (1930-2020)
A szintén Franciaországban híresé vált Konok a rendszerváltást követően visszatért Magyarországra és az egyik meghatározó személyisége lett a hazai kortárs művészeti életnek. Sokszor monumentális vásznain a szigorú geometria uralkodik, ahol a tiszta színek és a élesen elváló formák mind a ritmusról, a zeneiségről, az egyensúlyról és annak kibillentéséről szólnak. Műveiből a Ludwig Múzeum idén rendezett nagyszabású kiállítást. Szitanyomatain festményei képi világa köszön vissza, ezúttal kisebb méretekben.

Nicholas Schöffer (1912-1992)
Magyar származású francia szobrász, képzőművész. A kinetikus, azaz mozgáson alapuló művészet, illetve a fénydinamika művészeként ismerik hazánkban és külföldön egyaránt. Számos köztéri alkotása található világszerte. A világhírű kinetikus művész múzeuma szülővárosában, Kalocsán található.

Hencze Tamás (1938-2018)
Szintén a neoavantgárd első generációjának egyik legismerteb tagja. Festői pályája a Zuglói Körben indult a 60-as évek közepén. Gumihengert és maszkolószalagot használ a tér illúziójának felkeltése érdekében. Festményein az optikai- és a gesztusfestészet eszközeit egyaránt használja. Egy-egy véletlenszerűen születő gesztus kimerevített formáját ismétli, vagy az életlenség fotográfiából ismert optikai jelenségét festői bravúrral adja vissza a vásznon. Szitanyomatain a vörös, fekete és fehér finom átmenetei és erős kontúrjai váltakozva zaklatott kompozíciókat alkotnak.

>> Resident Art – S/ALON BUDAPEST – katalógus <<

Találkozzon velünk szeptember 24-26. között a Budapest Arénában, ahol nemzetközi designerek, hazai tervezők, egyedi műtárgyak és a legfrissebb trendek várják!

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Áradat, folyam, hömpölygés… – Bánki Ákos legújabb képei a K.A.S. Galériában

2021 február 14, vasárnap

Áradat, folyam, hömpölygés – az élethez nélkülözhetetlen víz megállíthatatlan mozgása és ereje. A vízé, mely bennünk és körülöttünk állandóan jelen van, különösen ha egy olyan folyó által kettészelt városban élünk mint Budapest, vagy ha időlegesen eltávolodva tőle olyan új otthont választunk magunknak, mint Barcelona, ahogy Bánki Ákos is tette, amikor 10 hónapra a tengerparti városba költözött. A K.A.S. Galériában megrendezett Flūmen című kiállítás ennek a nemcsak fizikai értelemben vett helyváltoztatásnak, […]

Áradat, folyam, hömpölygés – az élethez nélkülözhetetlen víz megállíthatatlan mozgása és ereje. A vízé, mely bennünk és körülöttünk állandóan jelen van, különösen ha egy olyan folyó által kettészelt városban élünk mint Budapest, vagy ha időlegesen eltávolodva tőle olyan új otthont választunk magunknak, mint Barcelona, ahogy Bánki Ákos is tette, amikor 10 hónapra a tengerparti városba költözött.

A K.A.S. Galériában megrendezett Flūmen című kiállítás ennek a nemcsak fizikai értelemben vett helyváltoztatásnak, az eltávolodásnak és visszatérésnek passióját járja körül.

A víznemünek önmagában nincs alakja, mert eleme a változás, a mozgásban lévő erő. Bánki Ákos Barcelonában készült sorozatában ezt a mozgásában megragadhatatlan entitást jeleníti meg. A képtől eltávolodva, hozzá sem kézzel, sem ecsettel hozzá nem érve, a vizet porrá őrlő festékszóróval permetezi vásznait, miközben tudata tökéletes kontrollt gyakorol keze, így a léggé vált víz felett is. A vászonra a légből lecsapódó makulátlan egyenesek, mint horizontok csábítják a szemet az origó keresésére, ahol elválhat egymástól föld, ég és víz, a színek érzéki játéka azonban minduntalan tovább löki a tekintetet, meghiúsítva a megnyugvást, elmerülünk a végtelenbe.
Ennek a tökéletes játéknak, ennek a teljes koncentráltságban készült sorozatnak a feloldása jelenik meg a többi képen. A végtelenből visszaszállva, ellepi a vásznat az élet. A légneműből újra víz lesz, az érintetlen vásznakból simítás, kontakt felület. A szellem visszatér a testbe, mely újból az anyagba kapaszkodik. A horizontok eltűnnek, sem vízszintes, sem függőleges nincs többé, mindent elborít a szín, a hatalmas vörös folt, mely a passió utolsó stációja. A kiállítótér arénává változik.

A K.A.S. Galériában megtekinthetőek Bánki Ákos Barcelonában készült sorozatának darabjai, illetve a Budapest Art Factory-ban alkotott legújabb művei.

Bánki Ákos festészete az absztrakt expresszionista hagyományokon alapul. Munkásságában színekkel, formákkal, gesztusokkal kísérletezve hoz létre különböző energiájú és intenzitású képtereket. Meghatározó művészeti élménye Mark Rothko festészetével való fiatalkori találkozása.
Festészetével a képek elemi, érzékekre ható erejének feltárására törekszik.

Bánki Ákos – Flūmen
K.A.S. Galéria (1114 Budapest, Bartók Béla út 9.)
2021. március 16-ig
Nyitvatartás: szerda, csütörtök, péntek 15-től 18 óráig

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >

Hogyan alakította át a járvány a műtárgypiacot? – A Resident Art Fair kortárs butikról a WMN-en

2020 december 20, vasárnap

Tényleg dübörög a kortárs műtárgypiac? Gyárfás Dorka (WMN) faggatta a lehetséges okokról a műkereskedelem jeles képviselőit: Virág Judit aukciósház-vezetőt, Spengler Katalin műgyűjtő-kurátort, Pados Gábor galeristát és Schneller János művészetivásár-rendezőt. A cikk a WMNoldalán olvasható >> KORTÁRS MŰVET VENNI EGYRE MENŐBB (ÉS BEFEKTETÉSNEK SEM UTOLSÓ)! – HOGYAN ALAKÍTOTTA ÁT A JÁRVÁNY A MŰTÁRGYPIACOT?

Tényleg dübörög a kortárs műtárgypiac? Gyárfás Dorka (WMN) faggatta a lehetséges okokról a műkereskedelem jeles képviselőit: Virág Judit aukciósház-vezetőt, Spengler Katalin műgyűjtő-kurátort, Pados Gábor galeristát és Schneller János művészetivásár-rendezőt.

A cikk a WMNoldalán olvasható >> KORTÁRS MŰVET VENNI EGYRE MENŐBB (ÉS BEFEKTETÉSNEK SEM UTOLSÓ)! – HOGYAN ALAKÍTOTTA ÁT A JÁRVÁNY A MŰTÁRGYPIACOT?

A POST SAJÁT OLDALA >
  TOVÁBB OLVASOM  >