Budapest

Szabad a kortárs, szabad a piac! – interjú Schneller Jánossal és Bánki Ákossal, a Resident Art Fair két kurátorával

2019 december 16, hétfő

Jó hagyományt teremtve idén is megrendezésre kerül a Resident Art Fair kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár. A vásár rendezői többfajta ízlésnek és vásárlási attitűdnek kedvezve rendkívül széles kollekcióval várják az érdeklődőket december 10. és 23. között az A.P.A. Galériában. A Young ‘n Fresh kollekcióban javarészt fiatal alkotók munkáiból lehet válogatni elérhető áron, a Special Price válogatásban ugyanezen generáció vaskosabb árfekvésű munkái lesznek megtalálhatóak, az idei év újdonságaként bevezetett Collectors’ Selection szekció pedig a kuriózumra vágyó gyűjtőknek kíván csemegéket. A vásárral kapcsolatos terveikről és a kortárs művészeti piac javuló tendenciáiról beszélgettünk a két kurátorral, Schneller Jánossal és Bánki Ákossal.

A tavalyi évhez képest sokkal több kiemelt, magasabb árfekvésű tétel található a katalógusban. Miért döntöttetek úgy, hogy emelitek ezeknek a tételeknek a számát, és emelitek a vásár árszínvonalát?

Bánki Ákos: A vásárlók igényei, a piaci érdeklődés sarkallt minket arra, hogy lépjünk egyet előre, és a fiatal kortárs művészek munkáiból több kiemelt tételt válogassunk be az idei decemberi RAF katalógusba. Az elmúlt vásárok alkalmával az érdeklődők visszajelzése az volt, hogy több kvalitásosabb, akár magasabb árfekvésű műtárgy iránt is vásárlási szándékot mutatnának. Mi pedig szeretnénk vásárról vásárra valami pluszt adni a visszatérő vevőink számára, és minél többet megmutatni a fiatal kortárs művészek alkotásaiból.

Schneller János: Az elmúlt három vásár (RAF2018, ZiggY és GARTEN) során komoly gyűjtők is megfordultak nálunk. Arra gondoltunk, hogy Collectors’ Selection címmel nekik is összeállítunk egy válogatást, ahol olyan műveket kínálunk, amelyek inkább gyűjtői szemmel érdekesek, ritkább darabok. Ez a szelekció a műgyűjtést most elkezdő embereknek is felrajzol egy ívet, hogy honnan hova lehet eljutni a gyűjtés során. Szerettünk volna visszatekinteni nem csak a ’70-es években induló életművekre, de ’80-as, ’90-es években alkotó művészek képeire is, mert azt látjuk, hogy ez a generáció egyelőre kevéssé van jelen a másodlagos piacon. És természetesen a vásár színvonalát is feljebb emeltük ezzel.

Bánki Ákos: Fontos megjegyeznem azonban, hogy a Collectors’ Selection válogatással nem a fiatalok elől vettük el a helyet, éppen ellenkezőleg. Ez egy eszköz arra, hogy a gyűjtők figyelmét a fiatalokra irányítsuk.

Ez azt jelenti a box nyelvén, hogy a pehelysúlyból a középsúlyba léptetek át?

B.Á.: Igen, ez azt jelenti. Mi ezt nem hobbiból csináljunk, hanem folyamatosan próbálunk erősödni, napi szinten eddzük magunkat.

Sch.J.: Szerintem már az első vásáron figyelemreméltó válogatással indítottunk. Az idei RAF pedig szerintem – elfogultság nélkül – országos szinten is a legerősebb kortárs válogatás a karácsonyi időszakban. Nagyon figyeltünk a minőségre, és a változatosság is fontos szempont volt.

Az interjú teljes terjedelmében a Kortárs képző blogon olvasható.