A hazai absztrakció második világháború után induló nemzedéke egyik legkiemelkedőbb és leginkább egyéni formanyelvvel rendelkező alkotójának, Molnár Sándornak (1936–2022) életművét mind ez idáig csak a művészettörténész szakma és a tanítványi kör értékelte. Molnár művei ritkán bukkannak fel a műkereskedelemben, művészetének szélesebb körben való elismerése és megismerése csak az elmúlt néhány évben kezdődött meg. Ennek a folyamatnak két fontos sarokköve a 2021-ben megjelent, tekintélyes méretű Festőjóga című életmű-katalógus, valamint a Műcsarnokban […]
A hazai absztrakció második világháború után induló nemzedéke egyik legkiemelkedőbb és leginkább egyéni formanyelvvel rendelkező alkotójának, Molnár Sándornak (1936–2022) életművét mind ez idáig csak a művészettörténész szakma és a tanítványi kör értékelte.
Molnár művei ritkán bukkannak fel a műkereskedelemben, művészetének szélesebb körben való elismerése és megismerése csak az elmúlt néhány évben kezdődött meg. Ennek a folyamatnak két fontos sarokköve a 2021-ben megjelent, tekintélyes méretű Festőjóga című életmű-katalógus, valamint a Műcsarnokban 2022-ben rendezett azonos című retrospektív tárlat. Kiállításunk ezt a sort szeretné folytatni, azaz a molnári életmű megismerését, értelmezését és helyén kezelését segíti elő.
Válogatásunk a szinte teljesen ismeretlen, korai – azaz az 1960-as és az 1970-es években készült – grafikai művekre, valamint azok hazai és nemzetközi kontextusára összpontosít. A címadás arra az egyoldalú szellemi-művészeti kapcsolatra utal, amely az ötvenes évek végén induló Zuglói Kör fiatal művészei és az Új párizsi iskolaként is emlegetett, a második világháború után főként Párizsban működő absztrakt alkotók (Jean Bazaine, Jean Le Moal, Jean Bertholle, Julius Bissier, Maurice Estève, Alfred Manessier) között jött létre. A művészetet és a művészeti képzést elnyomó diktatúra stiláris cenzúrája nem tette lehetővé az avantgárd és a modern irányzatok megismerését; a vasfüggöny innenső oldaláról szinte lehetetlennek tűnt a nyugati kortárs művészeti irányzatokhoz való hozzáférés. A főiskolai művészettörténet oktatás a posztimpresszionizmus koránál véget ért. Így a fiatal művészek a huszadik század avantgárd mozgalmaival csak igen nagy erőfeszítések révén tudtak megismerkedni. Néhányan az ötvenes évek végén, Molnár Sándor zuglói lakásán összegyűlve, Hamvas Béla szellemi vezetése alatt fordították, olvasták, értelmezték és stencilezve terjesztették Európa szabadabb felének progresszív művészeti szakirodalmát. A fiatalok a vaskalapos főiskolai képzés ellenpontjaként itt, a később Zuglói Kör néven emlegetett önképzőkörben szerezték meg ismereteiket a XX. század művészetéről, és ebben az időszakban hozták létre azokat a műveket, amelyek valódi tanulóéveik dokumentumai. Molnár mellett a Zuglói Körben indultak az úgynevezett neoavantgárd generáció legnagyobb alakjai, többek között Bak Imre, Deim Pál, Hencze Tamás, Hortobágyi Endre, Molnár László és Nádler István, hogy később mindnyájan más-más irányba fejlesszék tovább egyéni látásmódjukat. Válogatásunkban az ő korai műveik közül is látható egy-egy grafika.
A kiállítás gerincét az a két tucat grafikai mű adja, melyet Molnár a hatvanas és a hetvenes években készített. A korai grafikákon erőteljesen érződik Jean René Bazaine festészetének és teoretikus műveinek hatása. Megértésükhöz hozzásegíthetnek minket a francia teoretikus festő gondolatai. „Egyetlen formán belül két lehetséges magyarázat lebegése: ez az intervallum, ez a hasadás, amelynek éles tudatára ébredünk, (amely) végül is hatalmába keríti a tárgyat. A tárgy helyébe lépnek maguk az értelmezések, azok válnak legfőbb realitásává, és egysége ezekben valósul meg. […] Ha mindkét jól megkülönböztetett realitásnak egyenlő esélyt adunk ugyanazzal a formával felruházva, ez a forma egy univerzálisabb és függetlenebb formát követel a két realitásénál, és ez az új, egyetemesebb alakzat mindkét előbbi formát magában foglalja majd.”
A művek másik csoportja már a saját maga által később festőjógának hívott életprogram első szakaszához sorolható, amely a Föld elem elnevezést kapta. Ebben a szakaszban – Molnár szerint – a festő legfőbb feladata az, hogy megteremtse az alkotás (teremtés) szilárd alapjait, azaz főként a természet, a jelenségek, a régi mesterek és az ember megfigyelésén és leképezésén alapulnak. A tárgyak megformálása során elsődleges a saját festői nyelv kialakítása, majd a forma belső szerkezetének megtalálása és leemelése, geometrizálása, azaz végső soron absztrahálása. A műveken erőteljesen jelen vannak a tárgyi világ redukált formái és harmonikus struktúrákba szervezésének igénye, valamint a tiszta színek kontrasztjaira és komplementereire épülő harmónia. Ne gondoljunk azonban valódi geometriára, hiszen a képek sokkal inkább organikus, természeti formákra, olykor légi felvételekre emlékeztetnek, melyek a látható forma esszenciáját sűrítik egy totális, minden felületet kitöltő látvánnyá. A kubisták több nézőpontot egyesítő kompozíciói a testek természetes formáit idézve, kubusokra való redukció nélkül köszönnek vissza. Maurice Estève látásmódja érződik a patchwork-szerű, primer színeikkel jól elhatárolt felületekből építkező kompozíciókon.
Molnár művei mellett a fent említett kortárs francia művészek alkotásai közül számos grafika szerepel a kiállításon, amelyek több ponton inspirálták a Zuglói Kör művészeit.
A direkt vizuális áthallások mellett igen fontos szerepet játszott az a jelentős teoretikus háttér, amely a szocialista realizmussal és az ideologikus látványfestészettel szemben elméleti hátteret biztosított a félhomályban tapogatózó fiatalok számára. A művész számára a látvány lehet ugyan inspiráció, vagy kiindulópont, de a mű valódi értelmét és súlyát a személyes valóságnak és a dolgok mélyebb megértésének szintézise során születő új realitás adja – vallották a francia kortársak. Talán nem véletlen, hogy Magyarországon a realizmusnak hazudott hivatalos művészet mindent átható közegében éppen a magasabb realitás keresésének igénye hatott legerősebben a fiatal festők művészetére. Ez segített megtalálni azokat az ösvényeket, amelyeken elindulva ki-ki megtalálta önkifejezésének legmegfelelőbb formáját.
A kör tagjainak korai grafikái közül megjelenő válogatás a látásmódok és alkotói módszerek, már a hatvanas években megmutatkozó sokféleségét mutatja be. André Lanskoy motívumrejtő művészetének hatása megmutatkozik Molnár László és Hortobágyi Endre művein. Hencze hatvanas évek első felében készült festményein Hans Hartung pszichográfoknak is nevezhető, kalligrafikus gesztusainak hatása köszön vissza. Deim szimbólummá nemesedő ember-alakjai éppúgy megőrzik a látható világgal való közvetlen kapcsolatot, mint a CoBrA csoport tagjainak a népművészetből és a szürrealizmusból táplálkozó figurái, bár kompozíciói sokkal szigorúbb geometriát követnek. Bak és Nádler már a hatvanas évek második felében a geometrikus absztrakció és a nyugat-német közvetítéssel érkező amerikai hard edge painting hatása alá kerülnek. Első szitanyomataik már ebben a szellemiségben készülnek. A tárlat kísérletet tesz arra, hogy Molnár Sándor és a Zuglói Kör művészeinek szerepét és jelentőségét újabb árnyalatokkal színesítse, és elhelyezze az Európai Iskola és az Iparterv között a magyar absztrakció történetében.
Schneller János
Elhangzott: 2023. szeptember 14-én, 18 órakor a Resident Art galériában
Molnár Sándor, Zugló–Párizs – Papírművek a ‘60-as és a 70-es évekből (A kiállítás október 28-ig látható.)
A POST SAJÁT OLDALA >
