Nagy József: Megérkezünk

Resident Art Budapest

2016. december 22. – 2017. január 27.

Nagy József (Josef Nadj) 1957-ben született Magyarkanizsán. Kora gyermekkorától kezdve rajzolt, a képzőművészet vonzásában élt.
A 70-es évek végétől Budapesten, a Kecskés András vezette Szkéné társulatnál pantomímjátékkal foglalkozott. Ezután Párizsba Marcel Marceau-nál majd Etienne Decraux-nál tanult mímet és mozgást, valamint megismerkedett a butóval, a kontakttánccal, az akrobatikával.
1987-ben mutatta be első önálló rendezését, a Pekingi kacsát, amellyel felkeltette a világ érdeklődését.
Nagy József a JEL Színház alapítója, számos rangos nemzetközi díj birtokosa. 1995-től az Orléans-i Centre Choréographique National igazgatója. 2006-ban az Avignoni Fesztivál társigazgatója. 2012-től a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatója.
Táncos-koreográfus énjétől elválaszthatatlan a képzőművészeti alkotótevékenysége. Színpadi munkái mellett évtizedek óta foglalkozik szobrászattal, rajzzal és fényképezéssel, újabban kollázzsal. Fotogramjait és cianotípiáit az elmúlt években több európai nagyvárosban állították ki, 2013-ban a budapesti Francia Intézetben is.

Tekintse meg galériánkat